Bajnokok Ligája: fokozott biztonsági intézkedéseket kér az UEFA

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2009.03.14. 01:46
Címkék
Fokozott rendőri jelenlétet kér a rendezőktől az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a Rómában sorra kerülő májusi Bajnokok Ligája-döntő idejére.
Az AS Roma–Arsenal szerdai BL-nyolcaddöntő előtt olasz szurkolók egy csoportja megtámadott és kövekkel megdobált egy angol drukkereket szállító kisbuszt, amelynek sofőrje lábsérülést szenvedett. Az UEFA aggodalmát fejezte ki az eset miatt, ám az nem vetődött fel, hogy a Stadio Olimpicóban május 27-én esedékes finálét esetleg másik városba helyezzék át. „Sajnálatos, ami a szerdai mérkőzés előtt történt – nyilatkozta William Gaillard, az UEFA elnöki tanácsadója. – Ugyanakkor bizonyos szempontból Róma már semleges helyszínné vált, miután egyik olasz csapat sem jutott tovább. Bízunk benne, hogy a döntőn minden rendben megy majd.”
Legfrissebb hírek

Bolívia legyőzte Brazíliát, és még reménykedhet a vb-kijutásban

Minden más foci
7 perce

Varga Barnabás és Tóth Balázs volt a mieink legjobbja a portugálok ellen – Nemzeti Sport-osztályzatok

Magyar válogatott
8 perce

Férfi kézi BL: 11 szupercsapat csatázhat a négyes döntőbe jutásért

Kézilabda
13 perce

Tóth Balázs: Volt tizenöt évvel ezelőtt egy gyerekkori álmom

Magyar válogatott
26 perce

A sokoldalú Joao Cancelót dicsőítik a portugálok a budapesti győzelem után – lapszemle

Magyar válogatott
44 perce

Termék és csomagolás – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
6 órája

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
6 órája
Ezek is érdekelhetik