Jönnek a BL kiváló gólvágói: Raúl, Ruud, Alessandro és David

Vágólapra másolva!
2008.09.17. 18:52
Címkék
Nem akármilyen csoport jött a Bajnokok Ligájának H-jelű négyesében, amelyben Európa legjobbja, vagyis a Szuperkupa-győztes és az UEFA-kupa címvédője, a Zenit nem számít különösebben esélyesnek, mivel a Real Madrid és a Juventus is ide kapott besorolást. Az oroszok nyitásként Torinóba látogatnak, a spanyolok pedig az abszolút újonc BATE Boriszovot fogadják.
Két idény kihagyása után folytathatja a gólgyártást Del Piero (balra) és Trezeguet
Fotó: Imago (archív)
Két idény kihagyása után folytathatja a gólgyártást Del Piero (balra) és Trezeguet
Két idény kihagyása után folytathatja a gólgyártást Del Piero (balra) és Trezeguet
Fotó: Imago (archív)
Két idény kihagyása után folytathatja a gólgyártást Del Piero (balra) és Trezeguet

Mindamellett, hogy a négyből három csapat kimagasló játékerőt képvisel és egyaránt a végső kupagyőzelem a célja, az sem akármilyen rendezői húzás volt Fortuna istenasszonytól, hogy a Bajnokok Ligája 15 éves történelmének tíz legeredményesebb támadójából négy is ebben a csoportban szerepel – igaz, csak két csapat osztozik a kvartetten.

A király – nem véletlenül – a Real Madrid: a BATE Boriszov védői szerda este 120 BL-góllal lesznek kénytelenek szembenézni az ellenfél csatársorban. Raúl Gonzalez Blanco eddig 63 gólt szerzett a legrangosabb európai kupa küzdelmei során, csatártársa, Ruud van Nistelrooy pedig 57-et – és ezzel ők ketten foglalják el az első két helyet az örökranglistán.

A Juventusnál sem áll rosszul, e téren, igaz a 36 találatig jutó Alessandro Del Piero „csak” a 6. a listán, míg éktársa David Trezeguet a 9. a maga 28 góljával – ketten együtt eggyel lőttek többet mint Raul a Realban. Persze ezekből messzemenő következtetéseket levonni még nem érdemes, az adatok viszont érdekesek, és csak Claudio Ranieri miatt említettük meg.

A Juventus edzője ugyanis a hétvégén pihentette a 64 BL-gólt jegyző párosát, hogy a Zenit elleni derbin bevethesse a gólzsákokat, így játékuk szinte biztosra vehető. „Del Piero és Trezegut is rendkívül tapasztalt, és azért is esett az ő szerepeltetésükre a választásom, mert rendkívüli áldozatot hoztak a klubért.”

„Elvették tőlük a Serie A-t és az európai futballt, ők mégis maradtak, és két kemény éven keresztül harcoltak azért, hogy a Juventus visszakerüljön az őt megillető helyére. Ezért kapnak lehetőséget most egymás oldalán” – fogalmazott Ranieri, a Juve edzője.

A „zebrák” nyolc éve nem szenvedtek vereséget hazai pályán BL-csoportkörben – igaz, utoljára 2005-ben szerepeltek itt – ezzel együtt az olaszok tisztában vannak vele, hogy a Zenit jelentős fenyegetést jelent a hosszú éveken keresztül őrizgetett makulátlan mérlegre.

Dick Advocaat emberei pedig nyilván mindent meg is tesznek, hogy megtörjék a sorozatot, és ezt maga a holland szakvezető is elismerte, aki vasárnap magángéppel repült a Juventus meccsének helyszínére.

„Elismerjük a Juvét, de nem félünk tőle. Tudjuk, kik a veszélyes játékosaik, de remélem ők is ismerik a mi fő veszélyforásainkat” – mondta Advocaat, és egyértelmű, hogy a nyáron 30 millió euróért vásárolt Danny és Pogrebnjak alkotta párosra és persze Arsavinra gondolt.

A csoport másik meccsén a Real Madrid fogadja az abszolút BL-újonc BATE Boriszovot, és lássuk be, hazai győzelmen kívül bármilyen más eredmény tán még a CFR Cluj római győzelménél is nagyobb meglepetést jelentene.

„Létfontosságú lehet számunkra a három pont megszerzése, nem engedhetünk meg egyetlen botlást sem magunknak. Szándékaink tiszták, célunk a három pont” – jelentette ki Bernd Schuster.

VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK

JUVENTUS–ZENIT
Torino, Stadio Olimpico 20.45
Játékvezető: De Bleeckere (belga)
Juventus: Buffon – Grygera, Mellberg, Chiellini, Molinaro – Camoranesi, Sissoko, Poulsen, Nedved – Trezeguet, Del Piero. Vezetőedző: Claudio Ranieri
Zenit: Malafejev – Anjukov, Krizanac, Puygrenier, Sírl – Zirjanov, Gyenyiszov, Timoscsuk – Arsavin – Pogrebnjak, Danny. Vezetőedző: Dick Advocaat

Real Madrid–BATE Boriszov
Madrid, Santiago Bernabeu Stadion, 20.45
Játékvezető: Hamer – Mangen, Holtgen (luxemburgi)
Real Madrid: Casillas – Sergio Ramos, Cannavaro, Heinze, Marcelo – Diarra, Guti – Van der Vaart, Robben – Raúl, Van Nistelrooy. Vezetőedző: Bernd Schuster
BATE: Veremko – Kazancev, Jurevics, Hagus, Szivakov – Nehajcsik, Krivec, Sztaszevics, Rzsevszkij – Bliznjuk, Rogyionov. Vezetőedző: Viktor Goncsarenko
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: sorsolnak a Magyar Kupában, Newcastle–Liverpool a PL-ben

Birkózás
1 órája

Jobbhátvéd lehet Szoboszlai Dominik a Newcastle ellen; Az éremtáblázat élén: Magyarország!

E-újság
1 órája

Egy, kettő, három – Malonyai Péter publicisztikája

Vízilabda
1 órája

Jobb, ha nem jön… – Thury Gábor jegyzete

Minden más foci
1 órája

Vereséggel végződött Piros Zsombor első Grand Slam-meccse

Tenisz
1 órája

Brazil mezben magyar hetedik hely az rg-világbajnokságon

Egyéb egyéni
1 órája

Mbappé duplája után még Vinícius is betalált, simán nyert a Real Madrid az újonc ellen

Spanyol labdarúgás
1 órája

Nincs meg Negóék első pontja; Giroud döntött a Monaco elleni ráadásban

Francia labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik