Luiz Felipe Scolari számára nem a Bajnokok Ligája a legfontosabb

Vágólapra másolva!
2008.09.16. 14:39
Címkék
Csak négy hónapja volt, történt, hogy a Bajnokok Ligájának döntőjét a Chelsea drámai csatában, büntetőpárbajban elbukta a Manchester United ellen, és este a londoni kékek megkezdik újabb hadjáratukat a csúcs felé vezető úton. Az első állomást a tíz éve a francia válogatottal világbajnoki címet nyerő Laurent Blanc vezette Bordeaux vendégjátéka jelenti. Közben a csoport másik meccsén az AS Roma fogadja a román bajnok CFR Cluj csapatát.
Blanc (sapkában) és Scolari haverságának estére vége szakadhat
Fotó: Action Images (archív)
Blanc (sapkában) és Scolari haverságának estére vége szakadhat
Blanc (sapkában) és Scolari haverságának estére vége szakadhat
Fotó: Action Images (archív)
Blanc (sapkában) és Scolari haverságának estére vége szakadhat

Na persze, bármilyen meglepő, a Chelsea-hez tartozók közül sem mindenki számára prioritás a BL-győzelem. Legalábbis Luiz Felipe Scolari, a Chelsea nyáron érkezett új edzője úgy nyilatkozott, neki bizony vannak fontosabb versenysorozatok is az életében jelenleg, mint a legrangosabb európai kupasorozat.

„Számomra a BL nem fontosabb, mint mondjuk a Liga-kupa. Fontos a maga módján, de első helyen az angol bajnokság megnyerése áll. Egyébként pedig meccsről meccsre kell gondolkodnunk. Ha azt mondom a játékosaimnak, hogy a BL a legfontosabb, akkor joggal kérdezik, hogy miért vesződünk a többi meccsel?” – érvelt Scolari.

„Ugyanolyan fontos az összes mérkőzés számomra, és a játékosaimnak is egyenlő fontosnak kell lennie minden találkozónak. Ha egy meccs kicsivel kevésbé fontos, azt már el is veszítette a csapatom” – hangzik az első BL-meccsére készülő szaktekintély érvelése, aki azért kitért a Bordeaux csapatára is.

A franciák együttese tele van dél-amerikai játékosokkal, 3-3 argentin és brazil található keretben, és a fél tucat légiósból várhatóan négyen legalább kezdeni fognak. „Ennek örülök, mert így kicsit könnyebb a helyzetem az ellenfél elemzésekor, mert ezeket a játékosokat jól ismerem még otthonról” – mondta a brazil.

Scolarihoz hasonlóan egy „BL-szűz” edző ül majd kedd este a vendégkispadon is, a Girondins Bordeaux-nál ugyanis a korábbi világbajnok védő, Laurent Blanc ül majd.
„Felkészültünk a Chelsea-ből, ismerjük az erősségeit a csapatnak, és persze a gyengeségeit, bár utóbbiból alig van” – fogalmazott Blanc.

A franciák nem éppen életük formájában készülnek a londoni kirándulásra, mivel az első öt bajnoki fordulóban csak kétszer győztek, márpedig ez kevés a bajnoki ezüstérmestől – és nem csak Franciaországban. A vendégek pontszerzési esélyei mellett szól, hogy amikor a Chelsea utolsó két alkalommal francia csapatot fogadott, gól nélkül végzett.

A csoport másik meccsén is akad egy BL-újonc, hiszen a kolozsvári CFR még nem szerepelt a legrangosabb európai kupasorozatban. A regnáló román bajnok az olasz ezüstérmeshez látogat, és bátran kijelenthetjük, egyik csapat sem hozza tavalyi formáját.

A rómaiak az első két bajnokijukon egyetlen pontot tudtak begyűjteni, míg a kolozsváriak is túlestek már egy edzőcserén: Ioan Andonét váltotta segédje, Maurizio Trombetta, aki – nem mellesleg – olasz.

„Hálás vagyok az elődömnek, nélküle nem tartana itt a csapat. Megpróbáljuk a legjobbunkat nyújtani, és nem törődni azzal, hogy kik játszanak az ellenfélnél” – fogalmazott Trombetta.

Nos, emiatt inkább a hazai kispadon ülő Luciano Spaletti mesternek főhet a feje, hiszen Simone Perrotta és Juan biztosan nem szerepelhet. Philippe Mexes, Daniele De Rossi, Mirko Vucsinics és Francesco Totti játékára legalább valami halovány remény van.

VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK:

CHELSEA–BORDEAUX
London, Stamford Bridge, 20.45
Játékvezető: Vink –Inia, Siebert (hollandok)
Chelsea: P. Cech – Bosingwa, Terry, Ricardo Carvalho, Ash. Cole – Ballack, Lampard, Deco, J. Cole – Anelka, Malouda. Vezetőedző: Luiz Felipe Scolari
Bordeaux: Ramé – S. Diawara, Planus, Henrique, Placente – A. Diarra, Gourcuff, Wendel, Gouffran – Samak, Cavenaghi. Vezetőedző: Laurent Blanc

AS ROMA–CFR CLUJ
Róma, Stadio Olimpico, 20.45
Játékvezető: Baszkakov – Kalugyin, Averijanov (oroszok)
AS Roma: Doni – Cassetti, Mexes, Panucci, Riise – D. Pizarro, De Rossi, Taddei, Aquilani – Vucsinics, Totti. Vezetőedző: Luciano Spaletti
CFR Cluj: Stancioiu – Tony, Cadú, Galiassi, Pereira – Peralta, Dani, Cúlio, Deac – Didi,
Dubarbier. Vezetőedző: Maurizio Trombetta
Legfrissebb hírek

„Nagyon kívánom, hogy sok ilyen meccset játsszak” – a duplázó Kovács Mátyás a Kassa győzelme után

Minden más foci
1 perce

482 nap után szerzett ismét négy gólt a DAC

Minden más foci
12 perce

Moto2: nagyszerű hajrá, újabb Aspar-siker a Balatonnál

Egyéb autó-motor
12 perce

MotoGP: Drapál Jánosra emlékeztek és a versenyzőkkel találkoztak a drukkerek a Balatonnál

Egyéb autó-motor
35 perce

A triatlon legbájosabb arca – sztárportré, Cassandre Beaugrand

Képes Sport
1 órája

IFFHS: Cristiano Ronaldo ötödször is „százados” lett

Minden más foci
1 órája

Moto3: elképesztő izgalmak és célfotó – Máximo Quiles nyerte a Magyar Nagydíjat

Egyéb autó-motor
1 órája

Sakk: Gaál Zsóka férfi nemzetközi mesteri címet szerzett

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik