„Nagyon kívánom, hogy sok ilyen meccset játsszak” – a duplázó Kovács Mátyás a Kassa győzelme után

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
• Kassa
Vágólapra másolva!
2025.08.24. 13:30
null
A duplázó Kovács Mátyás (Fotó: FC Kassa)
Nem indult jól az idény az FC Kassa számára: kiesés a Konferencialigából és nulla pont a szlovák labdarúgó Niké Ligában. A szombati, Rózsahegy elleni találkozó sem alakult fényesen, ám jött Kovács Mátyás két remek gólja, melyek után a többségi magyar tulajdonú csapat 3–1-re győzött.

„Nagyon kívánom, hogy sok ilyen meccset játsszak” – kezdte a Nemzeti Sportnak az egykori U21-es válogatott Kovács Mátyás, aki három hete érkezett Kassára. Szombaton másodszor lépett pályára a sárga-kékek mezében. A mérkőzést a kispadon kezdte, de az első félidő derekán beállt a sérült Dominik Kruzliak helyére.

Légiósok
20 órája

Kovács Mátyás góljai biztosították be a Kassa győzelmét

A kassaiak 3–1-re győzték le hazai pályán a Rózsahegyet.

„Már az első 45 percben a mi akaratunk érvényesült, de a vezető gólunkra válaszolt a Rózsahegy. A szünet után már nem adtunk esélyt a vendégeknek” – folytatta az MTK-ból érkező játékos.

Előbb az 56. percben ballal lőtt a jobb felső sarokba, majd a 69. percben jobbal ismét kipókhálózta a kapu ugyanazon részét. „Előbb szomorú voltam a tomboló stadionban, mert láttam, hogy a partjelző lest intett. A játékvezetőt azonban kihívták a képernyőhöz, én pedig csak az eget néztem. Több percig állt a játék, így reménykedtem, hogy végül érvényes lesz a gól. A VAR-vizsgálat után így is lett. Nagyon boldog vagyok, hogy találataimmal győzelemhez segítettem a csapatot. Az NB II-ben már szereztem egy meccsen két gólt, de élvonalban most sikerült először.”

Mindkét találat joggal pályázik a Niké Liga Hónap gólja díjára.

Kovács Mátyás (háttal) és Roman Skuhravy vezetőedző (Fotó: FC Kassa)

Kovács Mátyás számára külön öröm volt, hogy a lelátón helyet foglalt a családja, barátai és barátnője, Nóra. „Neki ajánlom a találataimat, mivel most volt a születésnapja” – árulta el a magyar futballista, aki nagyon jól érzi magát Kassán. „Befogadó csapattársakkal és stábtagokkal találkoztam. Maximálisan segítenek mindenben, hogy minél komfortosabban érezzem magam az új klubomban. Az első hetek jól sikerültek, bízom a jó folytatásban” – tette hozzá.

Roman Skuhravy, a Kassa mestere tolmácsot is kért az edzéseken, hogy pontosan el tudja magyarázni a magyar játékosnak, mit vár tőle. „Nagyon örülök Mátyásnak. Aranyos srác, aki mindig igyekszik megfelelni. Az edzésen szó szerint repked, de néha egy kis nyugalomra is szüksége van. Tudtuk róla, hogy kétlábas labdarúgó. Hiszem, hogy ahogyan ezek a gólok segítettek a csapatnak, úgy neki is hatalmas lökést adtak. Mindkét helyzet abból adódott, hogy beindult a pálya tengelye felé – pontosan ezt várjuk tőle. Ez bizonyítja, hogy amit mondok neki, működik” – nyilatkozta a vezetőedző.

 

Legfrissebb hírek

Négy gólt lőve nyert odahaza a Dunaszerdahely

Minden más foci
18 órája

Kovács Mátyás góljai biztosították be a Kassa győzelmét

Légiósok
20 órája

Hiába a három kapufa, a DAC nem tudott nyerni az újonc Eperjes otthonában

Minden más foci
2025.08.16. 22:26

Továbbra is pont nélkül a Komárom

Minden más foci
2025.08.16. 21:08

Niké Liga: Redzic Damir is bekerült a forduló válogatottjába

Minden más foci
2025.08.11. 16:43

Hiába a 32 lövés, kikapott a Kassa

Minden más foci
2025.08.10. 20:06

Redzic Damir kiemelkedett a mezőnyből a szombati DAC-győzelem során

Légiósok
2025.08.10. 13:53

Megvan a DAC első győzelme a Niké Liga új idényében

Minden más foci
2025.08.09. 22:31
Ezek is érdekelhetik