Szabó József váltja Anatolij Gyemjanyenkót a Dinamo Kijevnél

Vágólapra másolva!
2007.09.21. 10:26
Címkék
Két év után távozik a Dinamo Kijev kispadjáról Anatolij Gyemjanyenko vezetőedző. Az egykori klasszis futballistát a klub másik legendás alakja, a kárpátaljai Szabó József váltja.
Anatolij Gyemjanyenko Rómában ült utoljára a Dinamo Kijev kispadján
Reuters
Anatolij Gyemjanyenko Rómában ült utoljára a Dinamo Kijev kispadján
Anatolij Gyemjanyenko Rómában ült utoljára a Dinamo Kijev kispadján
Reuters
Anatolij Gyemjanyenko Rómában ült utoljára a Dinamo Kijev kispadján
Kétgólos vereséget szenvedett szerdán a Dinamo Kijev Rómában, a Bajnokok Ligája csoportkörében, és utána le is mondott Anatolij Gyemjanyenko vezetőedző.

Az egykori kiváló balhátvéd két éve dirigálta az együttest – sikerrel.
„Nagy eredmények vannak még a csapatban, de szükség van egy kis frissítésre. A római vereség ellenére megvan az esély, hogy továbblépjenek a csoportból.”

A szovjet válogatottal három világbajnokságon is résztvevő klasszis azután hozta meg döntését, miután tárgyalt Igor Szurkisz elnökkel.
„Megértem Gyemjanyenko döntését, és köszönöm neki azt, amit az elmúlt két évben a klubért tett.”

A sportvezető már meg is találta az új edzőt, újra Szabó József ülhet le a kispadra. A 67 éves kárpátaljai szakembernek nem lesz ismeretlen a helyzet, hiszen 1993 és 1997, valamint 2004 és 2005 között már irányította az együttest.
„Őt nem kell bemutatni, egy igazi profi, aki sokszor segített már az együttesnek kritikus helyzetben. Ezt nem felejtjük el neki, és reméljük, újra sikeresen teljesíti a feladatot.”

A Dinamo Kijev kilenc mérkőzés után a harmadik helyen áll az ukrán bajnokságban.
Legfrissebb hírek

Egyetértenek a Bundesliga-edzők: megvédi bajnoki címét a Bayern München

Német labdarúgás
18 perce

Luis Suárez: Messivel együtt szeretnék visszavonulni

Minden más foci
1 órája

Hollandiával nem bírt, de Portugáliát legyőzte a víz alatti hokiválogatott

Egyéb csapat
2 órája

Hiába van Aranylabdád, ha még nem játszottál a Milanban…

Képes Sport
2 órája

A brazil kapus megdöntötte Shilton legendás rekordját

Minden más foci
2 órája

F1 75: durrantak a gumik – a Pirelli orosz rulettet rendezett Silverstone-ban

F1
3 órája

Major Veronika érezte, hogy éremmel jöhet haza a párizsi olimpiáról

Egyéb egyéni
3 órája

Újabb játékost vinne el a La Ligából a Napoli, német válogatott kapust igazolt a Paris FC – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
3 órája
Ezek is érdekelhetik