BL-selejtező: Penksáék előnye Torghelle csapata ellen

Vágólapra másolva!
2005.08.09. 22:51
Címkék
Kétgólos előnnyel várhatja a két hét múlva sorra kerülő visszavágót a lengyel Wisla Krakow együttese a görög Panathinaikosz ellen a Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában.

A találkozó elején a vendégek szereztek vezetést, de a hazaiak az első játékrészben egyenlítettek, majd a második félidőben a maguk javára döntöttek el a találkozót.

A Ferencvárostól a nyáron távozó Marek Penksa a 65. percben, 2-1-s állásnál kapott játéklehetőséget.

A görög együttesben nem szerepelhetett a BL-nevezést lekéső magyar válogatott csatár, Torghelle Sándor.



BL-selejtező, harmadik kör, első mérkőzés:
Wisla Krakow (lengyel)-Panathinaikosz (görög) 3-1 (1-1)
G.: Brozek (12.), Uche (52.), Frankowski (70.), ill. Olisadebe (4.)
Legfrissebb hírek

Bravúr! Fucsovics legyőzte a második kiemeltet Winston-Salemben

Tenisz
19 perce

Isak közleményt adott ki, szerinte a változás mindenki érdeke

Angol labdarúgás
38 perce

Piros Zsombor bejutott a második fordulóba a US Open selejtezőjében

Tenisz
56 perce

Kerkez Milos is bekerült az előző idény PL-csapatába a játékosok szavazatai alapján

Angol labdarúgás
1 órája

Sulyok Tamás a Magyar Érdemrend nagykeresztje kitüntetést adta át Thomas Bachnak

Egyéb egyéni
1 órája

La Liga: Real Madrid–Osasuna

Spanyol labdarúgás
2 órája

BL-playoff, 1. mérkőzés: Ferencváros–Qarabag

Bajnokok Ligája
2 órája

Visszavonult az ötszörös All Star-játékos, John Wall

Amerikai sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik