Bátori Lilianna: Elképesztően inspiráló volt Mahucsihhal együtt versenyezni

Vágólapra másolva!
2025.02.07. 13:53
Bátori Liliána egyéni csúcsot ugrott (Fotó: Facebook/Magyar Atlétika - Hungarian Athletics)
Bátori Lilianna szerint nagyon inspiráló volt a jelenlegi világcsúcstartóval, Jaroszlava Mahucsihhal együtt versenyezni csütörtökön az atlétikai világsorozat udinei bronzkategóriás állomásán, ahol kétszer is megjavította egyéni csúcsát.

A mindössze 17 éves Bátori előbb 187 centiméterről 188-ra javította legjobbját, majd harmadikra a 191-et is megugrotta, amely a második helyet jelentette, mivel csak az ukránok olimpiai bajnoka tudta megelőzni.

„A melegítés nem ment túl gördülékenyen, de miután már elkezdődött a verseny, sikerült rátalálnom a nekifutásra és a támaszra is. Nagyon örültem, hogy újra zenére ugorhattam, ez a kedvenc részem a fedett pályás versenyzésben. Az új szögesem is remekül debütált, kifejezetten jó volt benne ugrani. A 188-as ugásom nagyon feldobott, és sokkal magabiztosabban álltam oda a 191-es kísérletekhez. A 194 előtt felvetődött a kérdés, hogy folytassam-e, de az első kísérlet után úgy éreztük, hogy van értelme. Elképesztően inspiráló volt Mahucsihhal együtt versenyezni, és élőben látni ugrani” – mondta a hazai szövetség (MASZ) honlapján az U18-as Európa-bajnok magasugró, aki tavaly 184 centiméteres ugrásával magabiztosan nyerte a korosztályos kontinensbajnokságot, és 2024-ben négyszer is megugrotta a 187-et, de csak most jött össze neki a rekorddöntés.

Edzője szerint Bátori kisebb sérüléssel küzdött, ezért kevés edzésen tudták gyakorolni a teljes nekifutást, így az év első két versenyén még érezhető volt tanítványa bizonytalansága.

„A 188 centis egyéni csúcs nagy önbizalmat adott neki, és a 191-re már felszabadultan tudott ugrani. A 194-es kísérletei is abszolút értékelhető ugrások voltak. Büszke lehet erre a versenyzésre, mert nem akármilyen egyéni csúccsal rendelkező atlétákat utasított maga mögé” – fogalmazott Kun-Szabó Balázs.

 

Legfrissebb hírek

EYOF: kilenc érem az ötödik napon Szkopjéban

Utánpótlássport
23 órája

EYOF: két atlétánk is dobogóra állt péntek délelőtt Szkopjéban

Utánpótlássport
Tegnap, 14:08

EYOF: Varga Iván ezüstérmes rúdugrásban

Utánpótlássport
2025.07.24. 14:31

Egyetemi világjátékok: a vívás utolsó napján nem sikerült a bravúr; női kosarasaink az elődöntőben

Egyéb egyéni
2025.07.22. 22:48

A Nemzeti Atlétikai Központban rendezik a 130. atlétikai magyar bajnokságot

Atlétika
2025.07.22. 14:23

Atlétika: „Tóth Anna évről évre bizonyít”

Utánpótlássport
2025.07.21. 20:45

Simán lefutották Lylest és Tebogót a londoni Gyémánt Liga-versenyen

Atlétika
2025.07.19. 17:27

Kenya büszkesége magyar színekben: új csillag születhet a távfutásban

Atlétika
2025.07.19. 08:27
Ezek is érdekelhetik