Szabó Nóra: Ezt most Berlinnél is jobban akartam

– Mi volt a fő motivációja, hogy két hónappal Berlin után ismét rajthoz álljon egy patinás maratonin?  
– Az edzőmmel, Berkovics Imrével három versenyt terveztünk idén, a valenciai maratonira már májusban megvolt a nevezésem. Mikor nem sikerült kijutnom az olimpiára, úgy döntöttünk, hogy Valencia mellett Berlinben is indulok. Egyébként Berlinben is hasonló állapotban voltam, de ezt most jobban akartam – mondta Szabó Nóra országos csúcstartó maratoni futó.

– Milyenek voltak a körülmények? A valenciai pályát az egyik leggyorsabbnak tartják a naptárban, most is összesen tizenöt országos csúcs dőlt meg ott.  
– Az a jó ebben a pályában, hogy az utolsó hét kilométeren egyáltalán nincs emelkedő. A pálya az első harmincöt kilométeren döntően sík, bár nyilván vannak kisebb emelkedők benne. Az időjárás ideális volt, a verseny végére sütött csak ki a nap, de ez nem volt hatással a futásomra, szinte észre sem vettem. Szerintem ha esett volna az eső, azt sem érzékelem, annyira a futásra koncentráltam.

– Együtt futott a riói olimpikon Józsa Gáborral – hogyan képzeljük el ennek a dinamikáját?  
– Gábor nagyon rutinos futó, aki pontosan tudja tartani az előre megbeszélt iramot. Most az is nagy szerencse volt, hogy egyáltalán összejött a közös futás. A szervezők csak egy „sub-elit” rajtszámot adtak nekem, később megkértem a menedzseremet, Babinyecz Józsefet, hogy kérjen tőlük még egyet, hogy Gábor is el tudjon indulni. Nemleges választ kapott, sőt, még akadékoskodtak is, hogy a verseny egyik kiemelt futójaként két hónappal ezelőtt Berlinben is rajthoz álltam. Az egyik magyar futótársunk visszalépett a versenytől, így meg tudtam vásárolni a rajtszámát Gábornak, ezért lehetett ő is ott a rajtnál. Mivel másfajta besorolású rajtszámot kapott, ezért teljesen máshonnan vágtunk neki a távnak. Ő a híd másik oldaláról, az elit mögötti rajtzónából indult. Szerencsére már száz méternél kiszúrt, hogy hol vagyok, és amikor ötszáz méternél összeért a két sáv, gond nélkül felvehettem vele a megbeszélt ritmust.

– Az utolsó hét kilométer elképesztőre sikerült. Mi az, ami a végére ennyire összeállt?  
– Nagyon akartam egy 2:26-tal kezdődő eredményt, mert ki tudja, mikor lesz újabb lehetőségem maratonit futni. A felkészülésem nagyon jól sikerült, előtte pedig októberben ugyanitt futottam félmaratonit, ami szintén megerősített abban, hogy bírni fogom. Még az is motiváló volt, hogy a táv vége felé egyre több olyan lányt „szedtünk össze”, akikről tudom, hogy kicsodák. Nem hittem el, hogy nálam három-négy perccel jobb egyéni csúccsal érkező futókat is lehagyok. Kilencszáz méterrel a vége előtt befogtam egy etióp lányt, az külön motivált, hogy őt is megelőzzem. Ahogyan mellé értem, elkezdte nyomni, én viszont tartottam vele a lépést. Ez a küzdelem is nagyban segített a 2:26-on belüli időhöz.

– Mekkora lépés ez a 2:25:52-es futás a jövő évi tokiói világbajnokság felé?  
– Jelenleg hatvanharmadik vagyok a kvalifikációs ranglistán. Bízom benne, hogy benne leszek a százban, de még nagyon sok maratoni van a naptárban. Én legközelebb csak a jövő áprilisi bécsin szeretnék rajthoz állni, ami egyben a magyar bajnokság futama is.