Atlétika: átadták a vadonatúj pályát Szegeden

MTI, I. SZ.MTI, I. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.11.30. 19:22
null
Elkészült az új szegedi atlétikapálya (Fotó: Rosta Tibor/MTI)
Elkészült a Szegedi Vasutas Sportegyesület (SZVSE) nemzetközi versenyek rendezésére alkalmas atlétikai pályája – közölte az egyesület elnöke hétfőn a helyszínen.

Szokol Lajos újságíróknak elmondta, a szegedi atléták több évtizedes álma vált azzal valóra, hogy elkészült a nyolcsávos, rekortán borítású, világítással rendelkező modern pálya.

Az új létesítmény alkalmas valamennyi pályaatlétikai, dobó- és ugrószám művelésére. Kialakítottak egy diszkosz- és egy kalapácsvető dobópályát, egy füvesített gerelyhajító nekifutót és két súlylökőpályát is.

A diszkosz- és kalapácsvetés művelésére már hosszú évek óta nem volt lehetőség a városban, mert hiányzott az ehhez szükséges dobóketrec – közölte a szakember.

Az SZVSE négy – atlétikai, tájfutó, birkózó és labdarúgó – szakosztályának sportolói fő vagy kiegészítő edzéseiken használják az új pályát, amely nyitva áll a város valamennyi atlétikai egyesülete előtt – mondta az elnök. Hozzátette, a létesítmény kapacitása lehetővé teszi, hogy más sportágak művelői – az alapozási időszakban a többi közt a kajak-kenusok – is eddzenek itt.

Szokol Lajos fontosnak tartja, hogy a diáksport előtt is új lehetőségeket nyit a modern létesítmény, a gyerekek teljesen más körülmények között ismerkedhetnek meg az atlétikai alapjaival, mint a korábbi salakos pályán. Bízik abban, hogy így nőni fog a sportágat választók száma is.

Bartók Csaba, a Fidesz helyi elnöke azt mondta, a sportberuházás 550 millió forintból, a Modern Városok Program keretében valósult meg. A tervek szerint legkésőbb 2022-ig felújítják a pálya melletti kiszolgálóépületet, valamint kisebb sportcsarnokot is.

Legfrissebb hírek

Egy-egy arany- és ezüst-, valamint négy bronzérmet szereztek 5000 méteren kajakosaink és kenusaink

Kajak-kenu
2025.05.18. 16:24

Varga Ádám győzött, Kurucz Leventéék és Kiss Ágnesék is aranyérmet szereztek a szegedi vk-n

Kajak-kenu
2025.05.18. 12:56

Kajak-kenu: orosz versenyzők is indulnak a szegedi vk-versenyen

Kajak-kenu
2025.05.06. 19:32

Nagy iram, szép gólok, igazságos döntetlen Csákváron

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 16:57

NB II-es felkészülés: szerb első osztályú csapattal ikszelt a Szeged

Labdarúgó NB II
2025.01.20. 22:04

NB II: két játékossal szerződést bontott a Szeged

Labdarúgó NB II
2025.01.07. 19:36

Rossz szegedi szezonzárás, a Budafok három ponttal távozott a Tisza-partról

Labdarúgó NB II
2024.12.01. 16:50

NB II: ünnepi kiadvány a Szeged-Csanád GA-tól a Magyar Labdarúgás Napján

Labdarúgó NB II
2024.11.25. 21:47
Ezek is érdekelhetik