Csupasport: szárkapocscsonttörés után futott az Ultrabalatonon

Vágólapra másolva!
2020.10.06. 19:03
Kerekes Éva tavaly, a Dhaulagiri-expedíció után kezdett futni, s bár a tavasszal súlyos sérülés hátráltatta, első tókerülő versenyén egy hatfős csapat tagjaként 32.5 kilométert teljesített.

A hétvégi Ultrabalatont Kerekes Éva egy hatfős baráti társaság, a Szögedi Börtönőrök csapatának tagjaként teljesítette 20 óra 37 perc 49 másodperc alatt. A makói könyvelő először vett részt Közép-Európa leghosszabb futóversenyén, ráadásul beugróként.

„A párom a szegedi börtönben dolgozik, innen tehát a névválasztás– kezdte Kerekes Éva.Az egyik csapattag februárban megsérült, s jelentkeztem, hátha segíthetek. Sosem indultam még az Ultrabalatonon, sőt nagyjából egy éve kezdtem a futást, miután hazaérkeztünk a Dhaulagiriről. Kolonics Tamás segített a felkészítésben, és nagyon büszke vagyok, hogy hét szakaszban harminckét és fél kilométert futottam.”

Korábban a Csupasport is írt Kerekes Éva és Herczeg Angelika 2019-es expedíciójáról, amelynek keretében a két hölgy a 8167 méter magas Dhaulagirire szeretett volna feljutni. Bár a kedvezőtlen időjárás miatt visszafordulásra kényszerültek a Föld hetedik legmagasabb hegyéről, jó egy évvel korábban, 2018 nyarán első magyar női mászóként álltak a 8163 méter magas Manaszlu csúcsán.

Kerekes Éva korábbi sérüléséről, felépüléséről és jövőbeni terveiről többet is megtudhat acsupasport.huweboldalon

Legfrissebb hírek

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
Tegnap, 14:52

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
2025.09.11. 16:50

Jön a Vízi Ring-sorozat következő állomása, a Gemenc-kincse vízitúra

Csupasport
2025.09.09. 16:49

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10

Immár edzőként ad tanácsokat Virág Pál, az egyik legjobb magyar ultrafutó

Csupasport
2025.08.17. 15:10

Főúri kényelem túrázás alatt: a merinógyapjú

Csupasport
2025.07.27. 16:30

Zsiros Márk: Télen jobban oda kell figyelnünk bizonyos dolgokra

Csupasport
2024.12.24. 14:58
Ezek is érdekelhetik