Fehér csodatini – Csinta Samu publicisztikája

Mi tagadás, a jezsuita kulcsszóra való rákereséskor a világháló ma még jóval több találatot dob elő Loyolai Szent Ignác nevével, de néhány görgetés után már a Matthew Boling név is felbukkan. Érthető és helyénvaló módon, teszem hozzá sürgősen, hiszen utóbbi egyelőre töredékét sem helyezte arra a bizonyos asztalra annak, ami a jezsuita rend alapítójához fűződik. Még akkor sem, ha az említett fiatalembernek az elsősorban lelkigyakorlatokkal, neveléssel, oktatással, szociális és egyéb lelkipásztori tevékenységgel, no meg a médiával foglalkozó katolikus rendhez fűződő kapcsolatának intenzitása bizonyára meghaladja a hozzá hasonló, 19. életévük küszöbén lévő középiskolások átlagszintjét. Mivel számtalan eszközzel és módon lehet szolgálni az Urat, Matthew-ról az is bátran kijelenthető, hogy nem csak úgy él bele a világba. Például 9.98 másodperc alatt futja a száz métert – még ha viharos hátszél által segítve is –, ami nem csak az ő zsenge korához képest tekinthető különleges szolgálatnak. Nem utolsósorban iskolája, a houstoni Strake Jesuit nagyobb dicsőségére, amelynek írzöld mezét általa a fél világ megismerhette.

A szerte a világban működő csaknem 3500 intézményt tömörítő jezsuita oktatási rendszer egyik legismertebb növendéke nem az első, aki tinédzserként áttöri a tíz másodperces bűvös határt az atlétika királykategóriájában. Honfitársa, Trayvon Bromell csaknem öt éve, nem egészen 19 évesen repesztett 9.97-et egészen „legális” szélkörülmények között. Sőt, még abban sem úttörő, hogy ő lenne az első fehér bőrű ember, aki képes erre a bravúrra, hiszen a francia Christophe Lemaitre alig húszévesen 9.98 másodperc alatt ért célba.

No igen, merthogy Boling fehér bőrű, és ez ebben a műfajban már-már paralimpiai kategória. Bizonyára ez is közrejátszott abban, hogy középiskolás atlétáról eddig még nemigen beszéltek annyit Amerikában, mint róla. A jövő vágtázó szupersztárja utáni eszeveszett keresgélésben már több alkalommal és sok helyen vélték megtalálni a sportág következő uralkodóját, több tinédzserre rásütötték, hogy a jamaicai világcsúcstartónál, Usain Boltnál is gyorsabb lehet százon, egyelőre azonban mindenki a reménységből a bizonyosság dimenziójába való átlépés folyamatával küzd. Boling persze nem az égből pottyant, a szőke, göndör hajú, az atlétika szinte valamennyi területén extra produkciókra képesnek tetsző texasi srác évek óta remek korosztályos eredményekkel tartja ébren a személye iránti érdeklődést. A köztudatba azonban igazából idén robbant be, és ma már a szakemberek a sportok királynőjének amerikai megmentőjét látják benne.

Tegyük azért hozzá, hogy bár a gyors fehér fiú – a címkét minden rasszista felhang nélkül aggatták rá – eredményei rendkívül jók, azért korántsem példa nélküliek. Ha egy afroamerikai atléta produkálna hasonló számokat, sokkal kisebb lenne a felhajtás. Boling tavaly egy villanás erejéig már megmutatta magát, a tamperei U20-as vb-n részese volt a 4x400-as amerikai váltó ezüstszerzésének. Az idei dohai világbajnokságon nem nagyon látják a helyét a felnőttválogatottban, még a tokiói olimpia is meglehetősen meredek vállalásnak tűnik, a jövő évi U20-as nairobi vb viszont egészen magasra pozicionálhatja őt. Egyelőre inkább azért szorítanak az amerikai sprinterdominancia visszaszerzéséről álmodozók, hogy Matthew szabályos körülmények között is mihamarább képes legyen 10 másodperc alatti eredményre a rövidebbik vágtaszámban. A korábbi olimpiai ezüstérmes sprinter, Ato Boldon szerint minden a legnagyobb rendben van, a fiatalok többnyire úgy kerülnek 10 másodperc alá, hogy először nagy hátszél segítségével lépik át a küszöböt. Azaz Boling is képes lehet egy „rendes” százasra, amellyel végleg a jegyzett sprinterek közé kerülhet.

Örök kérdés persze, hogy hová lesz a tüneményes tehetségű fiatalok többsége. Tekintélyes terjedelmű szakirodalom tárgyalja az ifjúsági korból a felnőttmezőnybe való átmenet keserveit és buktatóit, mi szorítkozzunk egyfajta sommázásra. Statisztikai adatok igazolják, hogy a húsz-huszonöt évvel ezelőttiekhez képest a mai fiatalok átlagban 4.5 centivel magasabbak, s a fizikai érésük is jelentősen felgyorsult. Szakemberek szerint elsősorban e két tényező magyarázza az ifjúsági korosztályban jóval gyakoribb csúcsjavításokat, amelyek juniorkorban jelentősen megfogyatkoznak, a felnőttek között pedig egészen ritkává válnak. A szokásos „menetrend” betartásához természetesen nagyban hozzájárul a sérülésmentesség, a megfelelő felkészülési, sportorvoslási és regenerációs feltételek megléte, és nem utolsósorban az egymásra találás egy jó edzővel. Ennek az ideálisnak tekintett „vegyületnek” a reményében a magyar atlétikai utánpótlás is biztató tavaszt tudhat a háta mögött, a fedett pályás eredmények szép nyári terméssel biztatnak. A következő felsorolás a teljesség igénye nélkül, de mindenképpen ünnepi szándékkal igyekszik mindezt alátámasztani. A februárban Ostravában nagy szenzációt keltő női 4x400-as váltó – amely 3:38.30 perces felnőttcsúcsot ért el – három utánpótláskorú versenyzőt is felvonultatott. Egyikük, a mindössze 16 éves Kőszegi Míra 200 méteren 24.29-re javította a korosztályos „tető alatti” rekordot, a szabadtéri idényt pedig 23.95-ös idővel kezdte, ami 15 századdal jobb a kilencéves rekordnál. Takács Boglárka 7.43 másodpercre faragta a 60 méter legjobb hazai junioreredményét, majd 24.08-ra a 200 méterét. A fiúk mezőnyében 60 méter gáton Nagy Richárd előbb beállította a 2013 óta érvényes 7.83-as ifjúsági csúcsot, majd Pap Márk három századot karcsúsított az időeredményen. A Belgiumban élő 17 éves versenyző szabadtéren is remek rajtot vett, 100 méteres síkfutásban 10.71-et ért el, holott ő elsősorban gátfutó, a síkfutás neki egyfajta kiegészítés. Róla egyébként azt tartja ifjabb Tonhauser István, a világbajnoki bronzérmes gátas Baji Balázs edzője, hogy számára semmi sem lehetetlen. Remélhetőleg e vélemény ösztönzőleg hat, nem pedig teherként nehezedik a fiatalember vállára.

Nekünk is van hát kikért szorítanunk, és nem csak a dobószámokban, ahogyan azt évekig elfogadni kényszerültünk.

No meg Bolingért is, hiszen a sportágnak hatalmas szüksége van az olyan példákra, amelyek cáfolják azt a meglehetősen lehangoló tézist, mely szerint az atlétikai számok többségét a genetika és a Fennvaló elsősorban a színes bőrű emberekre szabta. Legutóbbi teljesítményei nyomán a texasi srác a médiaérdeklődés középpontjába került, az ESPN sportcsatorna High Noon műsora is vele foglalkozott, a rádiók sportadásaiban is képes volt magának helyet szorítani a hajrához közelítő NBA-sorozat szolgáltatta hírdömpingben. A lassan rocksztár státuszba emelkedő versenyzőnek több mint 16 ezer Twitter-követője van, a verőfényből pedig az atlétikára is jut. A következő fogas kérdés az lehet: vajon melyik számot választja majd Boling, és melyik mellett döntenek a következő alma mater, a Georgia Egyetem edzői. Amikor ugyanis ösztöndíjat ajánlottak neki, még 400-as futóként számoltak vele, de a százas eredményei vagy akár a 801 centiméteres távolugró-eredménye alapján ezt még érdemes lesz átgondolni.

A Strake Jesuitban töltött évek során Boling minden bizonnyal egy életre megtanulta a jezsuiták jelmondatát: „Mindent Isten nagyobb dicsőségére!”, illetve „A hit szolgálata és az igazságosság előmozdítása”.

E tekintetben talán a későbbiekben sem lesz szüksége különösebb változtatásra.