Öt éve még segélyre várt, most évtizedes csúcsot dönthet a Chelsea-vel

Vágólapra másolva!
2020.11.07. 09:39
null
Édouard Mendy volt a hiányzó láncszem Frank Lampard csapatából? (Fotó: AFP)
A Chelsea szeptemberben szerződtetett játékosa, Édouard Mendy története mesébe illő, védési mutatói pedig messze felülmúlják a világ legdrágább kapusáét is. Statisztikaparádé és portré a bő öt éve még munkanélküli segélyre pályázó, a francia ötödosztályba sem kellő futballistáról.

Egy évtizede nem történt olyan a Chelsea-vel, mint most.

Az elmúlt években rendre kapusproblémáitól hangos öltöző ezúttal nyugodtan lehet büszke magára. Frank Lampard együttese a hét közepén kapott gól nélkül hozta le a Rennes elleni Bajnokok Ligája-mérkőzését. Ezzel pedig egymás után az ötödik tétmeccsén őrizte meg kapuja érintetlenségét (CS). A találkozókban közös, hogy mindannyiszor a „nyáron” szerződtetett Édouard Mendy állt a gólvonalon – Mendy, hét meccset játszott le, amióta szeptember 24-én aláírt a Chelsea-hez. Összesen egy gólt kapott, azt is a Tottenhamtől a Ligakupában.

A Chelsea-vel legutóbb 2010 szeptember-októberében esett meg hasonló. Az akkor még Carlo Ancelotti trenírozta együttes ugyanígy öt tétmérkőzésből álló kapott gól nélküli sorozatot tudott felmutatni minden versenysorozatot számolva. Az idény végén ezüstérmes lett a csapat a PL-ben.

Kepa Arrizabalaga (Fotó: AFP)

A Chelsea a Bajnokok Ligájában szintén három CS-t hozott össze, hasonlóan jó rajtra 2009–2010-ben volt legutóbb képes. Még élesebb a kontraszt, ha megjegyezzük, hogy a gárda a Premier League 2020–2021-es idényében az első öt fordulóban 9 gólt kapott, majd a legutóbbi két bajnokiján – immár Mendyvel a kapuban – egyet sem.

Mindennek talán csak egy ember nem örül London környékén. A világ legdrágább kapusa (80 millió euró): Kepa Arrizabalaga. Az elmúlt két idényben sokszor bizonytalankodó spanyol egyértelműen elvesztette a helyét a Chelsea kezdőjében.

A CHELSEA KAPUSAI A PL-BEN
CaballeroKepaMendy
Perc5403240270
Kapott gólok/90 perc
1.671.470
GoalsPrev–0.62–0.340.26
ShotsAg8.59.037.67
Védési hatékonyság
40.90%54.10%100%
CleanSheet0.170.221

Forrás: The Athletic

GoalsPrev: az ellenfél helyzeteihez képest megakadályozott gólok/90 perc, ShotsAg: az ellenfelek gólszerzési kísérletei/90 perc, CleanSheet: a kapott gólok nélküli meccsek/lejátszott meccsek összevetéséből származó arányszám

HATÁROZOTTABB KAPUS, HATÁROZOTTABB VÉDEKEZÉS

Ahogyan az a fenti táblázatból is kitűnik, Mendy jóval hatékonyabb a lövésekkel szemben. 0.26 gólt előzött meg a védéseivel, az ellenfelek helyzeteit elemző xG-modell alapján elvárhatóak felett. Ezzel szemben a veterán Willy Caballero 0.62, Kepa 0.34-es mínuszban áll kilencvenperces periódusokra osztva.

NEM CSUPÁN NÉVROKONOK

A megannyi Mendy között nemcsak névrokonai akadnak a Chelsea kapusának. A Real Madridban futballozó, nála három évvel fiatalabb Ferland Mendy ugyanis az unokaöccse.

Persze itt bárki megjegyezhetné, igazságtalan az összevetés, hiszen a szenegáli kapus csupán három meccsen lépett pályára eddig a PL-ben, míg Kepa 72-n volt kezdő. Ugyanakkor Caballero összesen hat meccset tud felmutatni, sokkal-sokkal rosszabb mutatókkal, mind Mendy. Vagyis kizárhatjuk, hogy a kevesebb meccs egyértelműen kedvezne az „új húsnak”.

Érdemes azt is megjegyezni, a három kapus közül Kepának volt általában a legnehezebb dolga. Legalábbis a spanyol nézett szembe meccsenként a legtöbb gólszerzési kísérlettel (9.03), míg ha Caballero védett, 8.50, ha Mendy, akkor 7.67 lövést vagy fejest eresztett meg mérkőzésenként a Chelsea ellenfele. Mindez arra utal, Mendy sokkal több segítséget kap a védőitől, mint Kepa kapott.

De aki szerint könnyű dolga van a 28 éves labdarúgónak, az bátran idézze fel magában Marcus Rashford két lövését a Manchester United elleni múlt heti rangadóról.

CSAK HÁRMAN VOLTAK RÁ KÉPESEK

Mendy robinzonádját látva rögvest érthetőbb, miért ragaszkodott a szerződtetéséhez a nagy előd, a Chelsea-nél jelenleg tanácsadóként dolgozó, de időről időre az edzésekre is beszálló, sőt, a PL-re nevezett játékoskeretbe is bekerülő Petr Cech.

„Huszonnyolc éves, de még mindig képes a fejlődésre. Óriási teherbírása van, keményen és profin dolgozik, egyszerűen az a sorsa, hogy napról napra egyre jobb legyen. Biztos vagyok benne, hogy még rengeteget fog fejlődni nálunk, és eddig még a legjobb teljesítményének közelébe sem ért. Ennél sokkal többet is fogunk látni tőle” – dicsérte a francia Telefoot tv-műsornak Mendyt a 2004-ben szintén a Rennes-től szerződtetett cseh.

Mendy és a Chelsea veterán cserekapusa, Willy Caballero bemelegítés közben (Fotó: AFP)
Mendy és a Chelsea veterán cserekapusa, Willy Caballero bemelegítés közben (Fotó: AFP)

Ha hozzávesszük, hogy Cech anno éppúgy három kapott gól nélküli Premier League-meccsel kezdett a londoniaknál, mint most Mendy, akkor még relevánsabbnak tűnik a két játékos összehasonlítása.

Amennyiben a szenegáli kapus a Sheffield United elleni szombati bajnokit is lehozza kapott gól nélkül, akkor a PL-éra abszolút legjobbjai közé kerül. Eddig csak hárman, Alex Manninger (Arsenal), Pepe Reina (Liverpool) és Anders Lindegaard (Manchester United) voltak képesek hasonló négymeccses sorozatra. Közülük Reina volt az egyetlen, aki kezdőkapusként, nem riválisa formahanyatlása vagy sérülése miatt kapott lehetőségekből hozta össze a jó szériát.

MENDY ÉS AZ ELIT
1997Thomas MyhreEverton3
1998Alex MannigerArsenal3
1998Sasa IlicsCharlton3
2001Andy OakesDerby3
2004Petr CechChelsea3
2005Pepe ReinaLiverpool3
2007Kasper SchmeichelMan. City3
2011Anders LindegaardMan. United3
2015David OspinaArsenal3
2015Sergio RomeroMan. United3
2017Jonas LösslHuddersfield3
2018AlissonLiverpool3
2020Édouard MendyChelsea3
1998Alex ManningerArsenal4
2005Pepe ReinaLiverpool4
2011Anders LindegaardMan. United4
Forrás: The Athletic

MINT EGY JÓ FŐNÖK

Abban, hogy a Chelsea védelme hatékonyabbnak tűnik nemcsak az új igazolásoknak, Ben Chilwellnek vagy épp Thiago Silvának lehet kulcsszerepe, hanem bizony Mendynek is.

A londoniak egyik stábtagja a The Athletic megkeresésére amondó volt, Mendy és Kepa közt zongorázni lehet a különbséget magabiztosság és határozottság szempontjából.

„Az első perctől úgy viselkedik, mint egy jó főnök. Határozott, és ha kell, nem fél kiengedni a hangját. Ez az a magabiztosság, amire a futballban szükség van. Ha úgy hozza a helyzet, a csapatkapitánynak is megmondja hová és hogyan helyezkedjen. Látszik, hogy magabiztos, és imádja a feladatát. Ösztönös természetességgel irányítja a védelmet, és ez a természetesség jellemzi a védéseit is.”

Mendy az ötödosztályból verekedte fel magát a Reimsig, amellyel 2018-ban francia másodosztályú bajnokságot nyert (Fotó: AFP)
Mendy az ötödosztályból verekedte fel magát a Reimsig, amellyel 2018-ban francia másodosztályú bajnokságot nyert (Fotó: AFP)

Hogy Mendy nagyon jó a kapott gól nélküli meccsekben, azt Franciaországban is bizonyította. Az előző, csonka idényben a Rennes-nel 24 meccsből kilenc, a 2018–2019-es évadban még a Stade Reims kapusaként 38-ból 14 Ligue 1-bajnokit hozott le gól nélkül. A 2017–2018-as idényben 50 százalék feletti mutatója volt a másodosztályban, 34 meccsből 18-szor nem tudták bevenni az ellenfelek a kapuját. A Reims mindössze 24 gólt kapott 38 meccsen, és lett toronymagasan, 15 pontos előnnyel bajnok a Nimes előtt.

MINDIG HITT MAGÁBAN

VÁLOGATHATOTT A VÁLOGATOTTAKBÓL

Mendy 2018-ban mutatkozott be a szenegáli válogatottban – mondani sem kell, egy kapott gól nélküli győzelemmel. Azóta még hétszer szerepelt a nemzeti csapatban.

Érdekesség, hogy nem Szenegál az első válogatott, amelynek a mezét viselte. 2016-ban ugyanis egy barátságos meccs erejéig Bissau-Guinea színeiben is pályára lépett. A kapus a nem sokkal korábban elhunyt édesapja emléke előtt tisztelegve fogadta el a meghívást. Később azonban hiába válogatták be a 2017-es Afrika-kupára készülő bissau-guineai keretbe, inkább kivárt, remélve, hogy a világfutballban néhány polccal magasabban jegyzett szenegáliak is számolnak majd vele.

A kitartása ez ügyben is kifizetődő volt.

Mendy sztorija eddig is mesébe illő volt. Szülei volt gyarmatterületekről költöztek Franciaországba, ő maga már itt is született. Tizenhárom évesen került a Le Havre akadémiájára, ahol azonban a francia szupertehetségnek tartott, a korosztályos válogatottakat később végigjáró, ám felnőttszinten végül nem bizonyító Zacharie Boucher mögött szinte mindig csak a kispadot koptatta.

Az alacsonyabb osztályokban szereplő CS Municipaux Le Havre-nál, majd az AS Cherbourgnál próbált plusz játékperceket szerezni, ám utóbbi csapat 2014 nyarán nem hosszabbította meg a lejáró szerződését. Hiába maradt edzésben, hosszú hónapokon át nem talált magának új klubot. Végelkeseredésében – mivel érkezett az első gyermeke – civil állást kezdett keresni magának.

A szenegáli öt évvel ezelőtt, 23 évesen még a munkanélküli hivatalban állt sorban, remélve, valahogy pénzt tud keresni. Az álmáról, hogy profi futballista legyen, azonban ekkor sem mondott le. És neki lett igaza, a francia ötödosztálytól ugyanis felküzdötte magát a Marseille B-csapatáig, majd a Reims és a Rennes együtteséig.

„Édouard úgy érzi, csak a munkáját végzi. A jó kezdés nem ragadta el. A meccsek után mindig megnézi az összefoglalókat, a körötte lévőkkel újra és újra megbeszéli, mit csinált jól, mit nem, miben lehetne fejlődnie. Nagyon nyugodt. Még akkor is, amikor megdicsérik, rögvest hozzáteszi, hol érezte úgy, hogy lehetett volna még jobb is” – idézi a The Athletic a Chelsea-nél dolgozó forrását.

NEM KLISÉ: LONDONI ÁLOMMELÓ

Mendy kiegyensúlyozottságát segíti, hogy a pályán kívül is minden rendben alakul vele. Bár szeptemberben egyedül érkezett Londonba, ma már a felesége, Surrey és a két fia is vele él. Cobhamben, a Chelsea edzőközpontjától néhány percnyire találtak új otthont maguknak. A 28 éves kapus valóra vált álomként éli meg, hogy a Chelsea játékosa lehet.

Mendy a Rennes mezében ünnepel. Néhány héttel később már a Chelsea játékosa volt (Fotó: AFP)
Mendy a Rennes mezében ünnepel. Néhány héttel később már a Chelsea játékosa volt (Fotó: AFP)

S ezúttal nem üres klisékről, a marketingesek által a szájába adott mondatokról van szó. A hozzátartozói többször meséltek arról, hogy az előző két évben turistaként újra és újra Londonban járt. Nem titkoltan amiatt, hogy minél jobban megismerje a várost, ahová szerződni szeretett volna. S miért pont Londonba? Mendy nővére tizenhárom éve itt él – hála a Chelsea által kínált lehetőségnek a két testvér minden korábbinál több időt tölthet együtt. Ez pedig szintén fontos volt a családközpontú Édouard Mendy számára.

Egykor a Rennes-nél is hasonlóan gyorsan alkalmazkodott az új kihívásokhoz, mint most a Chelsea-nél. S bár a koronavírus-járvány miatt nem fejeződött be a 2019–2020-as Ligue 1-évad, a csapattal kiharcolta a Bajnokok Ligája-indulást. A sors játéka, hogy a Rennes aztán épp Mendy új klubjával került egy csoportba...

De ez már egy másik történet.

ANGOL PREMIER LEAGUE
8. FORDULÓ

18.30: Chelsea–Sheffield United (Tv: Spíler1)

AZ ÁLLÁS
1. Southampton851216–12+416
2. Liverpool751117–15+216
3. Leicester City75217–9+815
4. Tottenham742118–9+914
5. Everton741215–11+413
6. Wolverhampton74128–80 13
7. Chelsea733116–9+712
8. Aston Villa64215–9+612
9. Arsenal7439–7+212
10. Manchester City63219–8+111
11. Newcastle832310–13–311
12. Leeds United731313–130 10
13. Crystal Palace73138–11–310
14. West Ham722313–10+38
15. Manchester United62139–13–47
16. Brighton & Hove Albion813411–14–36
17. Fulham71157–14–74
18. West Brom7346–16–103
19. Burnley7253–12–92
20. Sheffield United7163–10–71
Mendyt nagy örömmel fogadták volt csapattársai, még úgy is, hogy a Chelsea simán megverte a Rennes-t (Fotó: AFP)
Mendyt nagy örömmel fogadták volt csapattársai, még úgy is, hogy a Chelsea simán megverte a Rennes-t (Fotó: AFP)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik