MU: A Liverpool a bajnoki címért küzd, mi semmiért – Fernandes

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2022.04.20. 08:48
null
Bruno Fernandes szerint idén már nem tudnak miért küzdeni (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, a Liverpool FC 4–0-ra kiütötte a Manchester Unitedet a Premier League keddi, 30. fordulóból bepótolt rangadóján. A meccset követően az MU jelenlegi menedzsere, Ralf Rangnick az újjáépítésről beszélt, míg Jürgen Klopp érthető módon elégedett volt a látottakkal. 

 

Nem titok, hogy nyáron hatalmas változások várhatóak a Manchester Unitednél, az irányítást egy új menedzser – minden jel szerint Erik Ten Hag – veszi majd át, míg Ralf Rangnick a tanácsadói posztra vált. A német szakember már a mérkőzés előtt is a megújulásról beszélt, de nem volt ez másképp a Liverpool elleni négygólos pofon után sem.

„Változásra van szükség, újjáépítés lesz. Hét-nyolc, sőt talán tíz új játékos érkezik majd a klubhoz. Jelenleg egyszerűen nem vagyunk elég jók ahhoz, hogy pontot szerezzünk a Liverpool ellen, ez az igazság” – mondta Rangnick a Sky Sportsnak.

„A Liverpool a bajnoki címért küzd, mi nem küzdünk semmiért, ez a különbség– idézte az ESPN a meccs után csalódott Bruno Fernandest – Tudom, hogy ez nem segít sokat, de szeretnék elnézést kérni a szurkolóinktól, nem érdemlik meg, hogy ilyen teljesítményt lássanak a csapattól.”


A rangadón történeteket – szokásához hűen – a Manchester United legendája, Roy Keane sem hagyta szó nélkül, s a lefújást követően így reagált a Sky Sports stúdiójában: „Ez nem az a klub, amiért én játszottam.”

„Nem játszottunk kilencven percen keresztül tökéletesen, de így is teljesen elégedett lehetek. Az első félidőben nagyszerű volt a csapat, lendületben voltunk, de sajnos muszáj tizenöt perc szünetet tartani. Később újra felvettük a ritmust, és irányítottuk a meccset. A Manchester United nem tudott mit kezdeni egy olyan rugalmas ellenféllel, mint mi, ezért alakult így a meccs, aminek természetesen örülök” – mondta el véleményét a meccsről a liverpooliak menedzsere, Jürgen Klopp, szintén a Sky Sportsnak.


ANGOL PREMIER LEAGUE
30. FORDULÓ
Liverpool–Manchester United 4–0
(2–0)
Liverpool, Anfield. Vezette: Atkinson
Liverpool: Alisson – Alexander-Arnold, Matip, Van Dijk, Robertson – Henderson, Fabinho (J. Milner, 86.), Thiago – Szalah, Mané, L. Díaz (Diogo Jota, 70.). Menedzser: Jürgen Klopp
MU: De Gea – Wan-Bissaka, P. Jones (Sancho, a szünetben), Maguire, Lindelöf, Dalot – Pogba (Lingard, 10.), Matics – Elanga (Mejbri, 84.), Bruno Fernandes, Rashford. Menedzser: Ralf Rangnick
Gólszerző: L. Díaz (5.), Szalah (22., 85.), Mané (68.)

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 32 23 7 2 83–22 +61 76
2. Manchester City 31 23 5 3 72–20 +52 74
3. Chelsea 30 18 8 4 64–23 +41 62
4. Tottenham 32 18 3 11 56–38 +18 57
5. Arsenal 31 17 3 11 45–37 +8 54
6. Manchester United 33 15 9 9 52–48 +4 54
7. West Ham United 33 15 7 11 52–43 +9 52
8. Wolverhampton 32 15 4 13 33–28 +5 49
9. Leicester City 30 11 7 12 46–50 –4 40
10. Brighton & Hove Albion 32 9 13 10 29–37 –8 40
11. Brentford 33 11 6 16 41–49 –8 39
12. Southampton 32 9 12 11 38–52 –14 39
13. Crystal Palace 31 8 13 10 43–40 +3 37
14. Newcastle 32 9 10 13 36–55 –19 37
15. Aston Villa 31 11 3 17 42–46 –4 36
16. Leeds United 32 8 9 15 38–68 –30 33
17. Everton 30 8 4 18 33–52 –19 28
18. Burnley 31 4 13 14 26–45 –19 25
19. Watford 32 6 4 22 30–62 –32 22
20. Norwich City 32 5 6 21 22–66 –44 21
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik