„Alapvetően kegyes istenség vagyok, de egyvalamit semmi szín alatt nem tűrök el. Mégpedig az engem megillető tisztelet hiányát.”

 
 Cristiano Ronaldo: A Manchester United elárult engem
  Az MU minden lehetőséget megfontol Ronaldóval kapcsolatban
 Az önző Ronaldo Ten Hag kezére játszott – lapszemle

A fenti idézet nem Cristiano Ronaldótól származik, kislányom kedvenc animesorozatában hangzik el, mégis azt hiszem, tökéletesen leírja, mit érezhet most a Manchester United klasszisa, és megmagyarázza azt is, miért tartotta fontosnak, hogy másfél órás interjút adjon barátjának, Piers Morgannek az utóbbi hónapok viszontagságairól.

Cristiano Ronaldo besokallt. A Manchester United, amelybe 2021-ben visszatért, már csak nyomokban emlékezteti arra a klubra, amelyből 2009-ben a Real Madridhoz távozott, és a változást érezhetően nem tudja hova tenni. Ő olyan csapatot hagyott maga mögött, amelyet Sir Alex Ferguson révén a világ egyik legjobb edzője irányított, minden évben a legrangosabb trófeákért küzdött, és olyanba érkezett vissza, amelynél már az is eufóriát okoz, ha öldöklő küzdelemben legyőzi a Fulhamet.

Cristiano Ronaldo elkeseredett. Kritizálta a vezetőség tagjait, amiért a carringtoni edzőbázis az elmúlt tizenkét évben semmit sem fejlődött, amiért Ralf Rangnick személyében olyan szakemberre bízták a keretet, aki a legutóbbi tíz évből kettőt dolgozott edzőként, és amiért kétségbe vonták a szavát, amikor három hónapos kislánya betegsége miatt júliusban nem utazott el a csapat ázsiai edzőtáborába.

Cristiano Ronaldo meg van sértve. Ha nem tisztel engem, én sem tudom tisztelni őt, mondta Erik ten Hagról, és meg lehet érteni az álláspontját. Harminchét évesen, öt Aranylabdával, öt Bajnokok Ligája-serleggel és számos egyéb trófeával a birtokában mindent elért, amit futballista klubszinten elérhet. Csoda, hogy kifejezi a nemtetszését, ha a holland mester az ő fegyelmezésével próbál tekintélyt szerezni magának? Ha képtelen vele rendezni a vitás kérdéseket? Ha a sajtó előtt folyamatosan rossz színben tünteti fel?

„Aki képtelen megtalálni a közös hangot a klasszisjátékosokkal, nem tud edzeni senkit” – szól José Mourinho örök érvényű intelme, amely most Erik ten Hagot érinti. Cristiano Ronaldo kifakadásának ugyanis ő az igazi vesztese. A portugál a világbajnokság után valószínűleg elhagyja a klubot, lassan pályafutása is véget ér, a holland edző viszont még javában építi karrierjét. Vajon mi lesz a következő állomáshelye, ha a Manchester Unitednél lejár az ideje? Látnak benne fantáziát a topklubok azután, hogy Cristiano Ronaldóval képtelen volt bánni?

Ha tippelnem kellene, az ő útja innen már csak lefelé vezet.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!