Arsenal: Rivális, barát, kolléga – Ferguson is elköszönt Wengertől

Vágólapra másolva!
2018.04.20. 18:17
null
Két legendás menedzser: Arsene Wenger és Sir Alex Ferguson (Fotó: AFP)
Mint arról korábban beszámoltunk, Arsene Wenger a szezon végén távozik az Arsenal kispadjáról. A 68 éves francia menedzserről Sir Alex Ferguson emlékezett meg néhány mondatban a Manchester United hivatalos honlapján.

„Tisztelem őt, és a munkáját is, amit az Arsenalért végzett.

Az, hogy 22 évig azt csinálta, amit szeret, nagyszerű bizonyítéka a tehetségének, professzionalizmusának és elszántságának. Olyan a korszakunk, amikor a menedzserek gyakran csak egy-két szezonig maradnak egy csapatnál, ez mutatja, hogy micsoda teljesítmény ilyen hosszú ideig szolgálni egy akkora klubot, mint az Arsenal.

Örülök, hogy az idény végén távozik, hiszen úgy teheti mindezt, ahogyan valóban megérdemli. Kétségkívül ő az egyik legnagyobb menedzser a Premier League történetében, büszke vagyok arra, hogy a riválisom, a kollégám és a barátom ez a remek ember”
– fogalmazott a Manchester United korábbi szakvezetője.

Ferguson Wenger ellen irányította legtöbbször a csapatát, szám szerint 49 alkalommal. Ebből 23-szor győzelemnek örülhetett, 10-szer lett döntetlen, míg 16 alkalommal Wenger gárdája hagyta el győztesként a pályát.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik