Lemaradhat a rangadóról a Newcastle menedzsere

V. H. L.V. H. L.
Vágólapra másolva!
2025.04.11. 12:43
null
Eddie Howe kihagyhatja a Manchester United elleni bajnokit (Fotó: Getty Images)
Előfordulhat, hogy nem lehet ott a kispadon a Manchester Uinted elleni hazai rangadón Eddie Howe, aki betegsége miatt nem tudott megjelenni a péntek délelőtti sajtótájékoztatón.

Menedzsere nélkül végzi a Manchester United elleni hazai Premier League-meccs előtti utolsó simításokat a Newcastle United – írta a Chronicle. A lap értesülései szerint a klubot az idényben Ligakupa-győzelemre vezető Eddie Howe ugyanis ágynak esett, és könnyen lehet, hogy kénytelen lesz kihagyni a vasárnapi rangadót, amelyen Jason Tindall másodedző helyettesítheti.

„Nagyon vacakul érezte magát az elmúlt néhány napban, de végig kapcsolatban voltunk – számolt be főnöke hogylétéről Tindall. – Naponta háromszor-négyszer beszélünk, úgyhogy a felkészülés zavartalanul zajlott. Még van pár napunk, biztos vagyok benne, hogy jobban lesz a hétvégére. Nem sűrűn fordul elő, hogy Eddie nem tud dolgozni, úgyhogy ez elég szokatlan számunkra, de fantasztikus játékosaink vannak, akik tudják, hogy az ő távollétében is teljesíteni kell az edzéseken.”

Könnyen lehet, hogy a „szarkáknak” nem csak Howe hiányával kell megküzdeniük, Anthony Gordon és Alexander Isak játéka is kétséges, az ő pályára lépésükről a további orvosi tesztek döntenek.

 

Legfrissebb hírek

Sean Dyche a Nottingham Forest szezonbeli harmadik vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
14 órája

Bruno Fernandes: Innentől fogva még fontosabb lesz legközelebb is nyerni

Angol labdarúgás
16 órája

A nagy verést megúszta, de csak ennek örülhetett a West Ham a Brentford ellen

Angol labdarúgás
2025.10.20. 23:06

Carragher: Szalahnak nem kellene minden meccsen kezdenie

Angol labdarúgás
2025.10.20. 15:17

A Liverpool kikapott odahaza a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2025.10.19. 19:43

Liverpool–Manchester United: szenvedély, történelem és életérzés

Angol labdarúgás
2025.10.19. 10:08

Az Arsenal védelme ismét remekelt, egy gól is elég volt az „ágyúsok” győzelméhez

Angol labdarúgás
2025.10.18. 20:46

Haaland duplájával nyert a City, Mateta mesterhármasával mentett pontot a Palace

Angol labdarúgás
2025.10.18. 18:22
Ezek is érdekelhetik