Szoboszlai Dominik: rangadó a 70. liverpooli fellépés

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.01.05. 10:15
Szoboszlai Dominik az Old Traffordon megtáncoltatta a Manchester United játékosait, most az Anfielden is erre készül (Fotó: Getty Images)
Ha az időjárás nem szól közbe, a Liverpool várhatóan a magyar válogatott csapatkapitányával a soraiban fogadja a Manchester Unitedet.

SZUPERRANGADÓRA KÉSZÜL A PREMIER LEAGUE – már ha megrendezik vasárnap a Liverpool és a Manchester United ütközetét, a Brit Meteorológiai Intézet előrejelzése szerint ugyanis a havazás és a fagyos eső valószínűleg fennakadást okoz a közlekedésben és jó néhány szolgáltatásban.

A szó szerint borús kilátások ellenére természetesen mindkét csapat gőzerővel készül a találkozóra. A listavezető Liverpoolnál Szoboszlai Dominik minden bizonnyal visszatér a kezdőcsapatba, miután az óév utolsó mérkőzését, a West Ham elleni londoni 5–0-s győzelmet sárga lapos eltiltás miatt kihagyta. Jóllehet a tízes poszton a magyar válogatott csapatkapitányát pótló Curtis Jones remekül játszott, ráadásul nem is először, Arne Slot menedzser ígérete szerint a legerősebb összeállításban küldi pályára övéit.

„Nem tervezem, hogy bárkit is pihentessek, mert ez nagy meccs, még akkor is, ha a tabella kicsit más képet mutat    – utalt a Liverpool szakvezetője a találkozót felvezető sajtótájékoztatóján arra a tényre, hogy a United jelenleg az alsóház tagja.  – A keretből a combját fájlaló Joe Gomez kivételével mindenki bevethető.”

Ha a Liverpoolnál minden rendben lesz, Szoboszlai Dominik hetvenedik alkalommal húzhatja magára a csapat mezét hivatalos mérkőzésen, a United ellen pedig ötödször léphet pályára. Az Anfielden eddig csak egyszer játszhatott az ősi rivális ellen, és a 2023. decemberi 0–0 nem tartozik a legjobb mérkőzései közé, egyórányi játék után le is cserélte Jürgen Klopp menedzser. A két együttes legutóbbi, őszi összecsapásán Manchesterben ugyanakkor gólpasszal vette ki a részét a Liverpool 3–0-s sikeréből, és tekintve, hogy az év végét kiváló formában zárta, meglehet, ismét nyerőember lesz. (A teljesség kedvéért: a bajnokságban van még egy 2–2-es döntetlenje az Old Traffordból, míg a tavalyi FA-kupa-negyeddöntőben, szintén Manchesterben az ellenfél hosszabbításban nyert 4–3-ra.)

Szoboszlai Dominik mellett egyébként két csapattársa kerülhet még reflektorfénybe: Mohamed Szalah, aki bejelentette, hogy ez az utolsó fél éve a Liverpoolnál, valamint Trent Alexander-Arnold, aki már most januárban a Real Madridba szerződhet. 

LAPSZEMLE

Liverpool Echo

A Liverpool ugyan az ősi rivális ellen játssza az új év első mérkőzését, a csapathoz ezer szállal kötődő lapban a keret várható átalakulása a fő téma. „A Liverpool vasárnap ismét Premier League-mérkőzésre készül, de a szurkolókat Mohamed Szalah és Trent Alexander-Arnold jövője érdekli leginkább, és akkor még nem említettük, hogy Virgil van Dijk szerződése is lejár a nyáron. A jelek szerint a január a nagy döntések hónapja lesz” – írja az Echo.

Manchester Evening News

A lap kicsit félve, mégis bizakodva küldi a liverpooli szentélybe Rúben Amorim vezetőedző csapatát, amelynél a rossz eredmények mellett a kereten belüli feszültségek sem tesznek jót a morálnak. „A United eltökélt szándéka, hogy a katasztrofális évzárást követően 2025-ben új lendületet vegyen. Az utóbbi vereségek tükrében azonban a szurkolók a legrosszabbtól tartanak a liverpooli vendégjáték előtt” – fogalmaz a MEN.

PREMIER LEAGUE
20. FORDULÓ
Vasárnap
15.00: Fulham–Ipswich Town (Tv: Arena4)
17.30: Liverpool–Manchester United (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
Hétfő
21.00: Wolverhampton Wanderers–Nottingham Forest (Tv: Match4)

Szombaton játszották
Tottenham Hotspur–Newcastle United 1–2 (Solanke 4., ill. A. Gordon 6., Isak 38.)
Aston Villa–Leicester City 2–1 (Barkley 58., Bailey 76., ill. Mavididi 63.)
AFC Bournemouth–Everton 1–0 (Brooks 77.)
Crystal Palace–Chelsea 1–1 (Mateta 82., ill. Palmer 14.)
Manchester City–West Ham United 4–1 (Coufal 10. – öngól, Haaland 42., 55., Foden 58., ill. Füllkrug 71.)
Southampton–Brentford 0–5 (Schade 6., Mbeumo 62., 69. – a másodikat 11-esből, Lewis-Potter 90+2., Wissa 90+4.)
Brighton & Hove Albion–Arsenal 1–1 (Joao Pedro 61. – 11-esből, ill. Nwaneri 16.)

AZ ÁLLÁS

M

Gy

D

V

L–K

Gk 

  1. Liverpool

18

14

3

1

45–17

+28 

45 

  2. Arsenal

20

11

7

2

39–18

+21 

40 

  3. Nottingham Forest

19

11

4

4

26–19

  +7 

37 

  4. Chelsea

20

10

6

4

39–24

+15 

36 

  5. Newcastle

20

10

5

5

34–22

+12 

35 

  6. Manchester City

20

10

4

6

36–27

  +9 

34 

  7. Bournemouth

20

9

6

5

30–23

  +7 

33 

  8. Aston Villa

20

9

5

6

30–32

  –2 

32 

  9. Fulham

19

7

8

4

28–25

  +3 

29 

10. Brighton & Hove Albion

20

6

10

4

30–29

  +1 

28 

11. Brentford

20

8

3

9

38–35

  +3 

27 

12. Tottenham

20

7

3

10

42–30

+12 

24 

13. West Ham United

20

6

5

9

24–39

–15 

23 

14. Manchester United

19

6

4

9

21–26

  –5 

22 

15. Crystal Palace

20

4

9

7

21–28

  –7 

21 

16. Everton

19

3

8

8

15–25

–10 

17 

17. Wolverhampton

19

4

4

11

31–42

–11 

16 

18. Ipswich Town

19

3

6

10

18–33

–15 

15 

19. Leicester City

20

3

5

12

23–44

–21 

14 

20. Southampton

20

1

3

16

12–44

–32 

  6 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik