„Slotnál kulcsszerep vár Szoboszlaira” – dicsérik a magyar hozzáállását

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2024.08.25. 21:56
Virgil van Dijk csapatkapitány és Szoboszlai Dominik (Fotó: Getty Images)
A Brentford vasárnapi legyőzése után több dicséretet is kapott Szoboszlai Dominik, aki elemzők szerint a Liverpool kulcsembere lehet Arne Slot irányítása alatt. A holland tréner ezen a meccsen mutatkozott be tétmeccsen az Anfielden, a szurkolók láthatták, miben más, mint Jürgen Klopp, de elejtett egy poént is, és volt egy afférja Trent Alexander-Arnolddal.

A Mirror öt érdekességet talált a Liverpool–Brentford mérkőzésen, az egyik az volt, mennyire másképpen viselkedik Arne Slot, mint Jürgen Klopp. A hollandnak ez volt az első tétmérkőzése az Anfielden, és bár 2–0-s győzelemmel zárult a találkozó, Slot Klopp szokásától eltérően nem rohant be a pályára, hogy egyesével köszöntse játékosait, hanem a kispadon ült egy rövid ideig. Arra sem reagált különösebben, hogy a közönség a mérkőzés végén a nevét skandálta – a BBC is kiemelte, hogy az öltözőbe vonulva visszafogottan, rövid integetéssel és hüvelykujjának felmutatásával üdvözölte a nézőket.

Slot a mérkőzés után, immár az üres stadionban a Sky Sports értékelő műsorában megmutatta poénos oldalát is, amikor odaért a stábhoz, éppen Jamie Carragher beszélt, aki zokon vette, hogy nem mondhatta végig a mondandóját, mire Slot azt kérdezte a többiektől: „Figyel bárki valaha is arra, amit mond?”

Tegyük hozzá, Carragher a meccs után éppen Szoboszlai Dominik szerepét emelte ki, szerinte Slot nagyon jól kezeli a magyar válogatott játékost, aki kivirult az új edző irányítása alatt.

Öt érdekességében a Mirror is kiemelte a második liverpooli gól előtt erőszakosan labdát szerző Szoboszlai szerepét.

„Egy éve ilyenkor a Liverpool szurkolói szerelembe estek, Szoboszlai Dominik gyorsasága mindenkit meggyőzött. Magassága és atletikussága miatt már az új Gerrardként emlegették, és játékával rá is szolgált az összehasonlításra – kezdődött az elemzés. – A játéka később sérülések vagy fáradtság miatt elszürkült, de most minden jel arra utal, hogy Slotnál kulcsszerep vár Szoboszlaira. Rengeteget dolgozik, lelkes, ha így folytatja, mozgalmas idénye lesz. A pályán nem minden a tervei szerint alakul, de állandóan az hajtja, hogy helyrehozza, amit elrontott, ezt láthattuk, hogy 80 yardot rohant vissza a blokkolt lövése után, hogy Mbeumót megállítsa. A Liverpool középpályájára ráférne még az erősítés, de ami most van, nagyon erős alap.”

A liverpool.com is Szoboszlai hozzáállását emelte ki az egyéni értékelésében. „Néhányszor eladta a labdát, ám azonnal utánament, és visszaszerezte. Még dolgoznia kell azon, hogy visszatérjen korábban látott élessége, de a Brentford elleni teljesítménye újabb lépés volt a jó irányba.” Trent Alexander-Arnoldnál pedig megemlítette, hogy az angol védő Szoboszlaival és Mohamed Szalahhal egyre jobb hármast alkot.

A mérkőzés egyik legfurcsább jelenete éppen Alexander-Arnolddal játszódott le, az angol lecserélése után Slot határozottan mondott valamit a játékosnak a kispadon, s ez látszólag nem tetszett az angolnak. Slotnak a meccs után meg kellett magyaráznia, miért cserélte le a válogatott játékost.

„Minden játékos 90 percet akar játszani, aki kimarad a kezdőcsapatból, nem örül, akit menet közben lehívok, nem örül. Ez természetes – mondta erről Slot. – Trent az Európa-bajnokságon sokat játszott, aztán kihagyott néhány hetet, ez volt a harmadik meccse, vigyáznunk kell rá. Fontos tagja a csapatnak, nem az első két meccsen van rá szükségünk, hanem az egész idényben. Jól játszott, nem azért hívtam le, mert bármi gond volt, de szerencsére Conor Bradley megfelelő szinten tudja pótolni.” 

PREMIER LEAGUE
2. FORDULÓ
LIVERPOOL–BRENTFORD 2–0 (1–0)
Liverpool, Anfield. Vezette: Attwell
LIVERPOOL: Alisson – Alexander-Arnold (Bradley, 73.), Konaté, Van Dijk, Robertson – Gravenberch (Endo, 90+1.), Mac Allister – Szalah (Elliot, 83.), Szoboszlai, L. Díaz (Gakpo, 72.)– Jota (Núnez, 72.). Menedzser: Arne Slot
BRENTFORD: Flekken – Ajer, Pinnock, N. Collins, Roerslev – M. Jensen (F. Carvalho, 66.), Nörgaard, Janelt – Lewis-Potter (Damsgaard, 66.), Wissa, Mbeumo. Menedzser: Thomas Frank
Gólszerző: L. Díaz (13.), Szalah (71.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik