Arne Slot: Talán nem kellene ezt mondanom öt perccel a lefújás után...

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.09.18. 00:06
Arne Slot győzelemmel ünnepelte a születésnapját (Fotó: Getty Images)
A labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának nyitányán a Liverpool 3–1-re legyőzte idegenben az AC Milant, a találkozó után a két csapat edzője és játékosai értékeltek.

 

„Nagyszerű volt egy ilyen stadionban győzelemmel ünnepelni a születésnapomat; talán nem kellene ezt mondanom öt perccel a lefújás után, de tényleg jól sikerült a mérkőzés – idézi a Liverpool menedzserének, Arne Slotnak a szavait az UEFA honlapja. – Megmutattuk, hogyan tudunk irányítani a labdával. Szeretünk magasan letámadni és nagyon agresszívan játszani, de szívesen építkezünk hátulról is, és alakítunk ki úgy helyzeteket.”

Az angol csapat második góljának szerzője, Virgil van Dijk így nyilatkozott: „Nagyon büszke vagyok, hogy itt állhatok a San Siróban az 50. BL-mérkőzésemet követően, amin gólt szereztem, és amit megnyertünk egy igen nehéz meccskezdet után – onnantól fantasztikusan játszottunk.”

A csapatkapitány még az együttes új menedzseréről is beszélt: „Jött egy új edző, hozta a saját elképzeléseit, és volt némi változtatás a labdabirtoklás és a helyezkedés terén, de nem olyan nagy a különbség. Csodás időszakot éltünk át Jürgen Klopp irányítása alatt, és remélhetőleg hasonlóan szép idők várnak ránk Arne Slottal is.”

„Több lehetőségünk volt, de azért nekik is akadtak veszélyes pillanataik értékelt a Pool holland támadója, Cody Gakpo. – Elég jól kontrolláltuk a mérkőzést, reális az eredmény. Nyugodtak és koncentráltak maradtunk, és köszönetet kell mondanunk a két belső védőnknek. A két gól után már kézben tartottuk a meccset.”

A Milan vezető gólját szerző Christian Pulisic érthető módon csalódottan nyilatkozott: „Nehezen tudtuk az ellenfél térfelén tartani a labdát. Ez kemény pillanat a számunkra, nem vagyunk boldogok. Fejlődnünk kell, hogy mérkőzéseket nyerhessünk. Néha megvolt bennünk a kellő energia, de ezt nem tudtuk fenntartani.”

„Jól kezdtünk, de nehéz feldolgozni, hogy utána két gólt kaptunk rögzített szituációkból. Sok munka vár ránk, nehéz helyzetekben jobban kell reagálnunk. Ilyen csapatok ellen minden apróság rengeteget számít” – mondta Álvaro Morata, a hazaiak csatára.

Paulo Fonseca, a milánói csapat vezetőedzője hasonlóan látta a mérkőzést: „Jól kezdtük a találkozót, ám rögzített helyzetekből kaptunk két gólt, ami megváltoztatta a meccset. Ilyen hibákat nem lehet elkövetni. Azt kell mondjam, ma este a Liverpool jobb volt.”

BAJNOKOK LIGÁJA, ALAPSZAKASZ
1. FORDULÓ
MILAN (olasz)–LIVERPOOL (angol) 1–3 (1–2)
Milánó, San Siro, 59 826 néző. Vezette: Eskas (norvég)
MILAN: Maignan (Torriani, 51.) – Calabria (Emerson, 69.), Pavlovics, Tomori (Gabbia, 84.), T. Hernández – Fofana, Loftus-Cheek (Abraham, 69.) – Pulisic, Reijnders, Rafael Leao – Morata (Okafor, 84.). Vezetőedző: Paulo Fonseca
LIVERPOOL: Alisson – Alexander-Arnold (J. Gomez, 79.), Van Dijk, Konaté, Cimikasz – Gravenberch, Mac Allister (Endo, 90+3.) – Szalah (Chiesa, 90+3.), Szoboszlai, Gakpo (L. Díaz, 68.) – Diogo Jota (Núnez, 68.). Menedzser: Arne Slot
Gólszerző: Pulisic (3.), ill. Konaté (23.), Van Dijk (41.), Szoboszlai (67.)

Bajnokok Ligája
2024.09.17. 20:49

Szoboszlai betalált az 50. liverpooli meccsén, a „vörösök” simán nyertek Milánóban

Korán vezetéshez jutott a Milan, de így sem volt esélye Arne Slot csapata ellen.

 

Legfrissebb hírek

A PSV-nek és az Arsenalnak is a BL maradt mentsvárnak

Bajnokok Ligája
44 perce

Ötszázadszor lép pályára a Real Madrid a BEK-ben és a BL-ben – jön az Atlético elleni nyolcaddöntő

Bajnokok Ligája
1 órája

Végre itt a tavasz! – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
3 órája

Meghosszabbította Reijnders szerződését a Milan – hivatalos

Olasz labdarúgás
14 órája

„Nem hiszem, hogy nagy előnyre tudnánk szert tenni” – Carlo Ancelotti az Atlético elleni meccs előtt

Bajnokok Ligája
15 órája

Vinícius: Real Madrid-legenda akarok lenni

Spanyol labdarúgás
16 órája

BL: Dimarco nem játszhat a Feyenoord ellen

Bajnokok Ligája
18 órája

Serie A: a Lazio a 98. percben belőtt 11-essel verte meg a Milant

Olasz labdarúgás
2025.03.02. 22:53
Ezek is érdekelhetik