Garnacho és Höjlund góljával fordított, s nyert az MU; kikapott otthon a Newcastle

CSELŐTEI MÁRKCSELŐTEI MÁRK
Vágólapra másolva!
2024.10.19. 18:06
Rasmus Höjlund góljával nyert a Manchester United (Fotó: Getty Images)
A Manchester United 2–1-re legyőzte otthon a Brentfordot a Premier League 8. fordulójának szombati játéknapján, de az idősáv további négy mérkőzése is tartogatott izgalmakat szép számmal...

 

MANCHESTER UNITED–BRENTFORD 2–1 

Nos, a válogatott szünet véget ért, Erik ten Hag, az MU-vezetőedzője pedig a helyén maradt, még ha ezzel a szurkolók jelentős része nem is értett egyet. Ezen a meccsen az ellen a Brentford ellen kellett csapatának megmérkőznie, amely az ezt megelőző négy fordulóban legkésőbb a 2. percben már vezetett aktuális ellenfelével szemben. Ez ezúttal is kis híján összejött neki, de az MU túlélte az első perceket, majd helyenként egészen jól is játszott a nyitó félidőben. A vége mondjuk pont nem sikerült: 13 másodperccel a játékrész hosszabbításának lejárta előtt még a manchesteriek dobhattak, az 50. percben mégis a vendégek jutottak előnyhöz Ethan Pinnock révén. 

A második félidőt agresszívan kezdte az MU, aminek meg is lett az eredménye, mert a végig remekül játszó Alejandro Garnacho már a 47. percben betalált. Ezt követően egyértelműen a „vörös ördögök” irányítottak, a fölény pedig hamar újabb góllá érett: Rasmus Höjlund első találatát szerezte ebben az idényben. Ten Hag csapata megtartotta előnyét, így lélektani szempontból kifejezetten fontos három pontot szerzett.

Manchester United FC v Brentford FC - Premier League
 

FULHAM–ASTON VILLA 1–3

Aki ezt a meccset választotta, biztosan nem unatkozott. Raúl Jimenez jóvoltából már az 5. percben vezetéshez jutott a Fulham, de az őszi szezon egyik felfedezettje, Morgan Rogers négy perccel később gyorsan egyenlített. A londoniak újra előnyre tehettek volna szert, de még az első félidőben tizenegyest rontottak, amiért később nagy árat fizettek. Az 59. percben Ollie Watkins révén már a Villa vezetett, majd egy kiállítás és egy öngól végleg megpecsételte a Fulham sorsát. A végén még a birminghamiek is kaptak egy pirosat, de ez már nem osztott, nem szorzott. 

NEWCASTLE UNITED–BRIGHTON 0–1 

Izgalmas meccsre volt kilátás, hiszen két gólgazdag találkozókat játszó, eredményesen letámadó, magas védelmi vonallal rendelkező csapat feszült egymásnak. Színvonalban nem is volt hiány, de a gólparádé elmaradt: hiába volt aktívabb az első és a második félidőben is a Newcastle, a rutinos Danny Welbeck góljával a Brighton jutott előnyhöz a 35. percben, s meg is tartotta azt.

SOUTHAMPTON–LEICESTER CITY 2–3

Mindkét újonc attraktív támadójátékkal, élvezhető futballal vágott neki ennek az idénynek, így az egymás elleni csörtéjük is sok gólt ígért. A vezetést a Soton szerezte meg, már a 8. percben, aztán a szünetig jött egy újabb találat, azzal volt 2–0. Az események sora ezzel korántsem ért véget, a 65. percben előbb szépített a Leicester, majd egy tizenegyessel járó kiállítást is kiharcolt. Jamie Vardy a 74. percben értékesítette büntetőjét, ezután pedig már a vendégek hajtottak a győzelemért. Azért a három pontért, amelyet a 98. percben elért góllal (szerzője a 33 éves Jordan Ayew) meg is kaparintottak. 

IPSWICH–EVERTON 0–2

A liverpooliak idegenben léptek pályára az újonc Ipswich otthonában, de csak 15 perc késéssel, mert a szurkolók áramellátási probléma miatt lassabban jutottak el a helyszínre. A csúszás, úgy tűnt, senkit sem zavart meg, de az első gólt az Everton szerezte a 17. percben. Gyorsan egyenlő lehetett volna, az Ipswich ugyanis tizenegyeshez jutott, de Michael Oliver a VAR segítségével visszavonta. Ezt szépen ki is használták a vendégek, akik Michael Keane góljával a 40. percben már kettővel vezettek, s jó védekezéssel meg is nyerték a meccset.

ANGOL PREMIER LEAGUE
8. FORDULÓ
Fulham–Aston Villa 1–3 (R. Jiménez 5., ill. M. Rogers 9., Watkins 59., Diop 69. – öngól)
Kiállítva: J. Andersen (64.), ill. Philogene (90+3.)
Manchester United–Brentford 2–1 (Garnacho 47., Höjlund 62., ill. Pinnock 45+5.)
Newcastle United–Brighton & Hove Albion 0–1 (Welbeck 35.)
Southampton–Leicester City 2–3 (Archer 8., Aribo 28., ill. Bounanotte 65., Vardy 74., J. Ayew 90+8.)
Kiállítva: Fraser (73., Southampton)
Ipswich Town–Everton 0–2 (Ndiaye 17., M. Keane 40.)
Tottenham Hotspur–West Ham United 4–1 (Kulusevski 36., Bissouma 52., Todibo 55. – öngól, Szon Hung Min 60., ill. Kudus 18.)
KÉSŐBB
18.30: AFC Bournemouth–Arsenal (Tv: Spíler1)

VASÁRNAP
15.00: Wolverhampton Wanderers–Manchester City (Tv: Match4)
17.30: Liverpool–Chelsea (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
HÉTFŐ
21.00: Nottingham Forest–Crystal Palace

   
1. Liverpool76113–2+1118
2. Manchester City75217–8+917
3. Arsenal75215–6+917
4. Aston Villa852115–10+517
5. Brighton & Hove Albion843114–10+415
6. Chelsea742116–8+814
7. Tottenham841318–9+913
8. Newcastle83328–8012
9. Fulham832311–11011
10. Manchester United83237–9–211
11. Nottingham Forest72417–6+110
12. Brentford831414–15–110
13. Leicester City823312–14–29
14. Bournemouth72238–10–28
15. West Ham822411–15–48
16. Everton82249–15–68
17. Ipswich Town8446–16–104
18. Crystal Palace7345–10–53
19. Wolverhampton7169–21–121
20. Southampton8176–18–121
AZ ÁLLÁS  

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik