Futball: feleslegesen utazta át a fél világot egy chilei szurkoló

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2022.02.20. 10:43
null
Brereton óriási népszerűségnek örvend Chilében – ezúttal is igyekezett reagálni a peches helyzetre (Fotó: AFP)
Jhovan Kesternich a chilei Santiagoból utazott Angliába, a másodosztályú Blackburn Rovers mérkőzésére azért, hogy lássa játszani kedvencét, Ben Brereton Díazt – írta a Daily Mail. A túrával csupán két gond volt: Brereton a meccs előtt megsérült, majd a találkozót elhalasztották.

 

 

A szurkoló a megérkezésekor tudta meg, hogy a 22 éves játékos nem fog pályára lépni, az előző mérkőzésen kificamodott bokája miatt a keretbe sem került be. A Blackburn a Millwall FC-vel csapott volna össze a Championship 33. fordulójában, de a Eunice vihar miatt a mérkőzést elhalasztották. Így a drukker – és négy barátja – potyára utazott mintegy 12 ezer kilométert.

Amint a csatár értesült a történtekről, Twitteren üzenetet küldött Kesternichnek.


Brereton korábban az angol utánpótlás-válogatottban szerepelt, a Football Manager játéknak köszönhetően fedezték fel, hogy félig chilei (édesapja angol, édesanyja chilei). A szurkolók kampányt indítottak a válogatottságáért, ami sikeres volt, 2021 májusában megkapta a meghívóját.

A csatár a Bolívia elleni a tavalyi Copa América-mérkőzésen szerezte első gólját a nemzeti csapatban, ami győzelmet jelentett a chilei válogatottnak. Emellett második helyen áll a Championship góllövőlistáján, a 30 meccsen szerezett 20 góljával több nagyobb csapat figyelmét is felkeltette.

Legfrissebb hírek

Liverpool–Manchester United: szenvedély, történelem és életérzés

Angol labdarúgás
2025.10.19. 10:08

Arne Slot: Három helyzetet is kialakítottunk, de Kerkez, Szoboszlai és Isak sem élt vele

Angol labdarúgás
2025.10.04. 22:47

Semenyo vezérletével, látványos gólokkal fordított a Bournemouth

Angol labdarúgás
2025.10.03. 23:02

2031-ig hosszabbított brazil szélsőjével a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.10.03. 21:48

Szoboszlai Dominik hősies tettéről beszél a brit sajtó

Angol labdarúgás
2025.09.28. 13:04

Az Arsenalnak áll a zászló a vasárnapi rangadón

Angol labdarúgás
2025.09.21. 10:30

74 vádpontban találták bűnősnek a Chelsea-t – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.11. 13:00

Szoboszlai Dominikot választották a forduló legjobbjának a PL-ben

Angol labdarúgás
2025.09.03. 14:23
Ezek is érdekelhetik