Manchesteri macskajaj – Csinta Samu publicisztikája

Nehéz lehet olyan este után ébredni, amilyen vasárnap a Manchester Unitedre szakadt. Egy nagy riválistól elszenvedett vereség önmagában is mindig lelket tépő egy csapat iránt bármilyen minőségben elkötelezett embernek, pláne, ha annak dimenziói is közelítenek az elviselhetetlen felé. Mi, a magyar futball által érintettek több hasonló emléket is elő tudnánk kaparni, az elmúlt fél évszázad történései azonban jócskán megemelték a bennünk lévő tűrésküszöböt, így aztán a Manchesterben uralkodó állapotokba legfeljebb részben tudunk „beleérezni”. De hasonló a helyzet az FC Barcelonánál is, bizonyára ott sem tudnak könnyen hozzászokni az utóbbi idők földközeli repdeséséhez. A Real Madrid katalóniai látogatása után különösen nem.

Azt tartják, igazán nagyot csak nagyon magasról lehet zuhanni. Az állítás a maga tényleges értelmében is igaz lehet – aki átélt ilyet, tanúskodhat –, átvitt értelemben pedig még inkább, hiszen van, akinek a kisszék magassága is szédítő. Nos, az MU járt már a legmagasabb platókon is, és a világ legtermészetesebb dolga, hogy mindig oda igyekezzen visszajutni. A dolognak pénzügyi akadálya aligha van, még akkor sem, ha a Deloitte Sport Business Group által összeállított „Football Money League” listáját tízévnyi egyeduralkodás után 2019 végén már nem a Manchester United vezette, hanem a Real Madrid. A „vörös ördögök” a 2019-ben regisztrált 666 millió eurós bevétellel harmadikak voltak a leggazdagabb labdarúgóklubok között. Egy idénnyel később 580.4 milliónál csengetett a kassza, ilyen negatív sorozat nyomán pedig a futballszereplők túlnyomó része azonnal letérdel. De nem az MU, amelynél a lefelé tartó trend a játékosok összértéke tekintetében is megnyilvánult, ám a Transfermarkt által közzétett 907.25 millió euró még így is a harmadik helyre sorolja a klubot. Cristiano Ronaldo „beszerzése” eszmei értékének megbecsülésére mértékegységünk sincs.

Bizonyos dolgokat azonban milliárdok segítségével sem lehet megoldani, és ezt akár jó hírnek is vehetjük. Mármint mi, kívülállók, mert a Liverpool elleni pokoljárást a helyszínen végigkövető korábbi klubikonok arcán sok mindent felfedezhettünk, csak megbocsátást nem. Ha a tévékamerák pásztázásának tudatában a többség igyekezett is lárvaarccal üldögélni, Sir Alex Ferguson, a legendás menedzser, az MU legnagyobb eredményeinek „ellenjegyzője” nem akart vagy nem tudott „viselkedni”. Azt tartják, bizonyos kor fölött már nem pózol az ember, pláne, ha olyan sikerlistát tudhat a háta mögött, mint a Brit Birodalom Rendje parancsnoki osztályának birtokosa. Annyi év távlatából aligha lehet reális párhuzamot vonni, de Ferguson sem lehetett boldog, amikor két nappal az 1986. november 6-i kinevezése után csapata 2–0-ra kikapott az Oxford Unitedtől. Ennek ellenére végrehajtotta a tűzoltóakciót, a bajnokság végére az utolsó előtti, 21. helyről a 11.-re vezette a vörösöket, majd jöhettek a sikeres évek, amelyek mindent feledtettek.

Vasárnap este Sir Alex adott pillanatban a fejét fogta, és ez nemcsak beszédesebb, hanem előre mutatóbb is volt, mint a pályán látható fejvesztettség, ami előbb Cristiano Ronaldo még csak részben büntetett, egészen kültelki megnyilvánulásában, majd valamivel később Paul Pogba immár piros lappal lezárt ámokfutásában testesült meg. Bár a francia ezen a meccsen csak 14 percet töltött a pályán, Paul Scholes, az MU egykori vezéralakja például őt teszi felelőssé a csapatban eluralkodó káoszért. Leginkább azért, mert miután biankó csekket kapott Ole Gunnar Solskjaer edzőtől, gyakorlatilag túszként tartja fogva a csapatát azzal, hogy nem hajlandó aláírni a 2022 nyarán lejáró szerződése meghosszabbítását. Az már csak halmazati „bűn”, hogy a Liverpool ellen előbb súlyosan hibázott, előidézve az ellenfél ötödik gólját, majd úgy ment Keita bokájára, hogy azt „őszintébb” korokban azonnali felkoncolás is követhette volna.

Ilyen meccset követően menetrendszerűen felvetődik a kérdés: látjuk-e még Solskjaert az MU kispadján? Mert ha a csapat pillanatnyi helyezése – hetedik a tabellán, nyolc ponttal elmaradva a listavezető Chelsea-től – nem is indokolja az azonnali „kivégzést”, a közhangulat, az edző öltözői támogatottságának megroppanása okozott már földindulást külsőleg kevésbé indokolt esetekben is. Főleg olyan helyeken, ahol az eredményt többnyire nem a következő bajnokságra várják, hanem lehetőleg már tegnapra.

Egyszóval majdnem minden a norvég szakember pozícióinak megrendülését látszik jelezni. Egyetlen dolgot leszámítva: az úgynevezett öregek tanácsának álláspontját. Az Old Traffordon ugyanis változatlanul sokan ülnek a hajdani nagyoknak fenntartott páholyokban, akiknek a véleménye többet nyom a latban, mint a szokásos vénemberi zsörtölődés. Ők a nyilvánosság előtt sem hallgatják el a nézeteiket, lásd Scholes a The Sunnak adott interjúját. Márpedig a jelek szerint a régi sztárok körében még megvan a Solskjaer iránti bizalom.

Nyilván a mégoly gazdag egyleteknél is vallják a tézist, mely szerint kevesebbe kerül lapátra tenni egy edzőt, mint egy egész csapatot. Vagy akár egy-két világsztárt, akik vagy kiszorítósdit játszanak a klubjukkal, vagy eleve máshová kacsingatva igyekeznek minél kisebb anyagi kár mellett minél kevésbé megfeszülni az újabb szerződés aláírása előtt. A hasonló helyzet kezelése már kevésbé szakmai feladat, sokkal inkább a menedzsment problémája. A Bayernnél például David Alaba nagyságrendekkel kevesebbet szerepelt, mint normális körülmények között, miután az idén februárban egyértelműsítette, hogy az idény végén mindenképpen távozik Münchenből. A bajor klub azonban azon kevés, bizonyos elveket még mindig szem előtt tartók közé tartozik, amelyeknél a játékos diktál a legkevésbé. A helyzetet mindkét fél tudomásul vette, a Bayern visszavonta a hosszabbításra tett ajánlatát, és bár menet közben bizonyára felvetődött, hogy annyi pénzért miért üljön a padon a játékos, a bizalom megvonását nem kötötték a közvetlen anyagi haszonszerzéshez. Illetve nem tették függővé attól a csapat hatékonyságát.

Alaba vasárnap éppen a Barcelona elleni el Clásicón robbant újra az aktualitásba, góljával derekasan hozzájárulva ahhoz, hogy immár Ronald Koeman számára is elküldhetik a selyemzsinórt. Eddig feltétel nélküli támogatója, Joan Laporta klubelnök – akinek lojalitását leginkább a 12 millió eurós lelépési díj megtakarítása táplálta – ugyanis attól teszi függővé a holland szakemberrel a közös munka folytatását, hogy továbbjutnak-e a Bajnokok Ligája csoportköréből. A korábbi idény BL-küzdelmei során kezdődő, a Messi távozásával folytatódó Barca-krízisben valóban nehezen fedezhető fel értékelhető előrelépés, és mint tudjuk, az nem az a világ, ahol hosszú lejáratú csekkeket bocsátanak ki. Még akkor sem, ha a 2019–2020-as idényben elért, az előző évhez képest csökkenő, de még mindig 715.1 millió eurós árbevétele alapján a világ leggazdagabb labdarúgóklubja az FC Barcelona. A szakemberek szerint a koronavírus-járvány amúgy az évad végéig összesen kétmilliárd eurós bevételcsökkenés felé sodorja a húsz legtehetősebb klubot, a veszteségek zömét pedig a nézőtéri meccsbevételek kiesése jelentheti. Márpedig az idény vége előtt az emberek aligha térhetnek vissza tömegesen a stadionokba, és mivel emiatt megtorpanhat a sportág korábbi években tapasztalt gazdasági fejlődése, a műsorszolgáltató és a kereskedelmi partnerek is újragondolhatják a megállapodásaikat.

Minden azon múlna, hogy a szurkolók mikor tölthetik meg újra a lelátókat? Vasárnap este Manchesterben inkább az idő előtti távozás volt jellemző, az MU-drukkerek egy része ugyanis 0–5-nél, majd kedvenceik emberhátrányba kerülése után csoportosan indult a kijárat felé. Egyéb jellegű hátat fordításról e sorok írásáig nem érkezett hír.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!