PL: Varane bemutatkozott, CR nem, a MU legyőzte a Wolvest

Vágólapra másolva!
2021.08.29. 19:32
null
Greenwood (kékben) lába lendül, vezet a United (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli bajnokság 3. fordulójában a Manchester United 1–0-ra győzött a Wolverhampton vendégeként, s ezzel felugrott a 3. helyre, míg a Wolves sorozatban harmadik bajnokiját is 1–0-ra veszíti el.

Jelentős mérföldkőhöz érkezett Ole Gunnar Solskjaer, hiszen a norvég szakebvezető 100. alkalommal irányította a Manchester Unitedet a Premier League-ben. Szintén fontos dátum lesz a mai a világbajnok francia védő Raphaël Varane életében, aki első alkalommal lépett pályára a Manchester Unitedben.

Nem mutatkozhatott azonban be a héten igazolt portugál klasszis, Cristiano Ronaldo, akit sérülése miatt nem nevezhetett Solskjaer a mérkőzésre, amelyet egyébként a Wolves kezdett jobban: Raúl Jimenez és Trincao is vezetést szerezhetett volna, de nagy helyzetüket mindketten kihagyták.

Az első félidőben jóval aktívabbak voltak a hazaiak, ám hiába lőttek többször kapura, végül gól nélkül fordultak a felek a második játékrészre. S mint kiderült, viszonylag sokáig kellett várni a mérkőzés egyetlen találatára: a 80. percben a United ügyeletes gólvágója, Mason Greenwood jobbról betört a tizenhatoson belülre, majd kilőtte a hosszú sarkot.

Más kérdés, hogy a Greenwoodot indító Pogba csúnyán rálépett Rubén Neves lábára, ám a játékvezető nem látott okot a közbeavatkozásra, sőt, Mike Dean még ki is ment visszanézni az esetet, ám úgy sem látta szabálytalannak a francia belépőjét.

Bő 10 perccel később aztán kiderült, ez a találat a győzelmet és a három pontot jelenti a Manchester Unitednek, egyben azt is, hogy Solskjaerék a harmadik helyre lépnek elő.

Apropó Solskjaer: a norvég trénernek a 100. PL-meccsén ez volt az 53. győzelme, 28 döntetlen mellett 19 vereséget tud még felmutatni.

A Manchester United egyébként ezzel a győzelemmel megjavította a ligarekordot hiszen sorozatban 28. idegenbeli meccsén maradt veretlen. Ezek közül 18-at megnyert, tízszer pedig döntetlent ért el. Az MU az Arsenal csúcsát döntötte meg, amely 2003 áprilisa és 2004 szeptembere között 27 veretlen meccset produkált az élvonalban.

ANGOL PREMIER LEAGUE
3. FORDULÓ

Wolverhampton Wanderers–Manchester United 0–1 (Greenwood 80.)

KORÁBBAN
Burnley–Leeds United 1–1 (Ch. Wood 62., ill. Bamford 86.)
Tottenham Hotspur–Watford 1–0 (Szon Hung Min 42.)

AZ ÁLLÁS
1. Tottenham 3 3 3–0 +3 9
2. West Ham 3 2 1 10–5 +5 7
3. Manchester United 3 2 1 7–2 +5 7
4. Liverpool 3 2 1 6–1 +5 7
4. Chelsea 3 2 1 6–1 +5 7
6. Everton 3 2 1 7–3 +4 7
7. Manchester City 3 2 1 10–1 +9 6
8. Brighton & Hove Albion 3 2 1 4–3 +1 6
9. Leicester City 3 2 1 4–5 –1 6
10. Brentford 3 1 2 3–1 +2 5
11. Aston Villa 3 1 1 1 5–4 +1 4
12. Watford 3 1 2 3–5 –2 3
13. Southampton 3 2 1 4–6 –2 2
14. Crystal Palace 3 2 1 2–5 –3 2
15. Leeds United 3 2 1 4–8 –4 2
16. Burnley 3 1 2 2–5 –3 1
17. Newcastle 3 1 2 4–8 –4 1
18. Wolverhampton 3 3 0–3 –3 0
19. Norwich City 3 3 1–10 –9 0
20. Arsenal 3 3 0–9 –9 0
Legfrissebb hírek

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
6 órája

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
6 órája

Szoboszlaira is lehetett szavazni, de Grealish lett augusztus legjobbja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
7 órája

Szemlátomást élvezi a futballt Sevillában az MU-nál felsülő brazil szélső

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 18:44

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
Tegnap, 16:15

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
Tegnap, 11:59

Szerződése lejártával távozott, most újra aláírt a kapus a WHU-hoz

Angol labdarúgás
2025.09.10. 17:40

Nagy a baj? Kihagyja a manchesteri derbit a City kulcsembere

Angol labdarúgás
2025.09.10. 16:21
Ezek is érdekelhetik