Arsenal: még mindig heti 315 ezer fontjába kerül a klubnak Özil – sajtóhír

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.04.26. 14:30
null
Úgy tűnik, Özil megtarthatta hatalmas fizetését (forrás: AFP)
Mint ismert, Mesut Özil a téli átigazolási időszakban ingyen csatlakozott a török labdarúgó-bajnokság (Süper Lig) jelenlegi második helyezettjéhez, a Fenerbahcéhoz. Ugyanakkor a heti 350 ezer fontos fizetésének 90 százalékát még mindig korábbi csapata, az Arsenal fizeti – számolt be a The Athletic.

 

Mesut Özil a Real Madridot hagyta ott 2013-ban az Arsenal kedvéért, ahol aztán 184 bajnokin lépett pályára, ám londoni korszaka végére már csak elvétve kapott lehetőséget: az „ágyúsok” jelenlegi edzője, Mikel Arteta mellőzte. 2021 januárjában, átigazolási díj nélkül csatlakozott jelenlegi csapatához, a Szalai Attilát is foglalkoztató Fenerbahcéhoz.

Az Arsenal 2018-ban 350 ezer fontos fizetés mellett hosszabbította meg Özil akkori szerződését – a két fél elköteleződése az „ágyúsok” történetének legjobban fizetett játékosává tette a németet.

A The Athletic az Arsenallal kapcsolatos hírekben járatos újságírója David Ornstein információ szerint klubváltása ellenére a játékos fizetésének 90 százalékát – 315 ezer fontot – korábbi csapata fizeti.

A Daily Mail megerősítette a The Athletic információját: a lap azt írja, bár korábban arról lehetett hallani, hogy Özilnek 68 ezer fontot fizet a Fener, valójában „csak” 35 ezer fontot kaphat a törököktől. Ez pont a hiányzó tíz százalékot jelentené.

A lap szerint a megegyezés csupán a nyárig szól, az Arsenal az idény végéig finanszírozza Özil fizetésének jelentős részét.

 

 

Legfrissebb hírek

Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkezt

Angol labdarúgás
15 órája

Amorim az Arsenal elleni vereség után: Bizonyítottuk, hogy bárkit le tudunk győzni...

Angol labdarúgás
18 órája

A futballvilág ilyet még nem látott – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.08.17. 23:52

A duplázó Chris Wood vezérletével nyert otthon a Forest, nincs gól a londoni rangadón

Angol labdarúgás
2025.08.17. 17:07

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.17. 14:07

A Manchester City Reijnders és Haaland vezérletével kiütötte a Wolverhamptont

Angol labdarúgás
2025.08.16. 20:30

Richarlison két szép gólt szerzett, a Spurs simán megverte az újoncot

Angol labdarúgás
2025.08.16. 18:00

Emberelőnyben, Isak nélkül nem ment a Newcastle-nek az Aston Villa ellen

Angol labdarúgás
2025.08.16. 15:23
Ezek is érdekelhetik