„Kerekfejű Ronnie” – a középpályás, aki eldöntötte, hogy legenda lesz Manchesterben

Ötszázmillió euró. A labdarúgás világában ennyi pénzből bárki kényelmesen megvásárolhatná Cristiano Ronaldo, Erling Haaland és Kylian Mbappé játékjogát, tíz évig különösebb gond nélkül üzemeltethetné a Ferencvárost, esetleg a világ tetszőleges pontján felépíthetne egy ultramodern stadiont. Josep Guardiola, a Manchester City menedzsere azonban állítja, még ilyen hatalmas összegért sem válna meg tehetséges középpályásától, Phil Fodentől. Mi az oka a spanyol sikeredző ragaszkodásának? Miért figyeli egész Anglia árgus szemekkel a 20 éves középpályás fejlődését, aki nem mellesleg egy másfél éves kisfiú édesapja?

A kicsi Phil babakocsiján néhány hetes korától apró labda lógott, amit ő mindaddig fáradhatatlanul rugdosott, amíg meg nem tanult járni. Kétéves sem volt, amikor bátyjával már a cselezést gyakorolta, fél évvel később nagypapája kapáslövésre dobálta neki a labdát, s mosolyogva megjegyezte: „Ebből a gyerekből akár válogatott futballista is lehet.” Nagymamája megpillantva a kisbabát, ösztönösen a „kerekfejű Ronnie” becenevet adta neki, ebből a Ronnie annyira rajtaragadt, hogy közeli hozzátartozói a mai napig így szólítják. Hatalmas lelkesedése apró termettel párosult, amikor ötévesen először felvitték az U8-as korosztályba, edzője félt betenni a csapatba, nehogy baja essen. Néhány perc elteltével azután az „állát kereste a földön”, a kis mazsola annyira gyors és mozgékony volt, hogy szinte lehetetlen volt tőle elvenni a labdát.

„Alig látszott ki a fűből, mégis rögtön szembetűnt, hogy van benne valami különleges – nyilatkozta a The Athleticnek Terry John, aki a Manchester City akadémiáján felfedezte a tehetségét. – Lionel Messihez hasonlóan szlalomozott a pályán. Elképesztő ritmusérzékkel vezette a lábát, fantasztikusan passzolt és a bal lábával halálos pontossággal lőtt. Az edzőkkel csak álltunk a pálya szélén és ámultunk: túl jónak tűnt, hogy igaz legyen. Emlékszem, az egyik mérkőzésen gólt szerzett, majd amikor középkezdés után hozzákerült a labda, végigvitte a pályán, és ismét a kapuba lőtt. A közönség soraiból az egyik szülő megjegyezte a mellette állónak: »Még fizetnék is, hogy ezt a srácot játszani lássam.«”

És akik látták, a dicsérő szavakból az évek múlásával sem fogytak ki. Bármelyik szakember keze alá került, mindegyik kiemelte, milyen felszabadultan, gyermeki örömmel mozog a pályán, mennyire kitűnik társai közül, miközben a viselkedése a végletekig szerény. A Manchester Citynél tudták, csiszolatlan gyémántra leltek, már csak egy feladat maradt, a klubnál kellett tartani. A kétezres évek elején ugyanis a klub akadémiája nem számított különösebben kiemelkedőnek. A szülők még a környékbeli Evertonhoz és Liverpoolhoz is szívesebben íratták be csemetéiket, nem beszélve a Manchester Unitedről. Hiába szurkolt azonban az egész család a városi riválisnak (édesanyja még videót is akart küldeni Sir Alex Fergusonnak a fiáról), neki eszébe sem jutott a távozás.

„Minden május elején tíz kilót fogytam, annyira féltem, hogy elveszítem a játékosaimat  – folytatta Terry John.  – A Manchester Unitedtől már jóval az átigazolási időszak kezdete előtt eljöttek hozzánk, kiszúrták és megkörnyékezték a legnagyobb tehetségeinket. Semmit sem tehettünk ellenük, a klubnak abban az időben nem volt pénze. Amíg ők szárnyaltak, ránk csak az árnyékuk vetült. Hiába működött remekül a tehetségkutatás, és kezdett nálunk Marcus Rashford, Devonte Redmond vagy Demetri Mitchell, egyszerűen nem tudtuk őket megtartani. A mérkőzéseink lefújását követően a partvonal mentén megfigyelők sora várta a gyerekeket és szüleiket, de Phillel kapcsolatban elhatároztam, nem engedek. Rengeteg figyelmet szenteltem neki, jó kapcsolatot ápoltam a családjával, és mivel tudtam, mennyire kötődik a Manchester Cityhez, közbenjártam, hogy a felnőttcsapat mérkőzésein labdaszedő lehessen. Erre általában egy évig adunk lehetőséget a gyerekeknek, hogy mindenki sorra kerüljön, de ő annyira imádta a hangulatot, hogy három-négy évig ott ragadt. Ezek után nem lehetett kérdés a maradása, nem akart semmi mást, csak nálunk futballozni.”

Ahogy a klubkérdés rendeződött, a City szakemberei nyugodtan folytathatták a képzését. Elsőként megtanították helyesen futni. Elérték, hogy használja a karjait, valamint az induló lépését vegye rövidebbre, így nemcsak gyors, de robbanékony is lett. A csípőhajlító izmok erősítésével megelőzték a fiatalabb korában rendszeressé váló combizomsérüléseket, s amióta futásnál a sarka helyett a talpa elülső részére érkezik, a derekát érő terhelés is jelentősen csökkent.

„Elképesztően intelligens futballista  – mondta róla Tony Clarke a The Athleticnek. – Tizenöt éve dolgozom edzőként, huszonhét éve foglalkozom sporttal, de ilyet még nem láttam. Amíg a többiek átlagosan három-négy alkalom alatt sajátították el a feladatokat, neki elsőre ment. Miután elmondtam, mit szeretnék, mindig millió kérdést tett fel, de amint végzett, tökéletesen tudta, mi a dolga és végre is hajtotta. Nagyon intuitív személyiség, Ronnie O'Sullivan sznúkerbajnokhoz hasonlítanám.”

Foden ösztönösen sajátította el a modern futball alapelemeit. Első érintése és labdaátvétel utáni megindulása kiemelkedően gyors, időnként úgy tűnik, mintha meg sem állítaná a labdát, annyira gördülékeny a mozgása. A Manchester City rövid passzos játéka tökéletesen illik a stílusához, s mivel mindkét lábával remekül kezeli a labdát, szinte lehetetlen emberfogással kivenni a játékból. A klub iránti kötődése az idő előrehaladtával csak nőtt, készített közös képet Robinhóval, ott volt a lelátón, amikor Sergio Agüero Premier League a 2011–2012-es utolsó mérkőzésének hosszabbításában megnyerte a bajnoki címet a Citynek, és amikor csak tehette, az első csapat körül töltötte a szabadidejét.

„A tehetsége mellett a hozzáállása is példa nélküli  – nyilatkozta róla Steve Cooper, egyik akadémiai edzője a The Athleticnek.  – Amikor az indiai korosztályos világbajnokságra utaztunk, a repülőtéren adtam negyed-óra szabadidőt a srácoknak. Miközben a többiek cukorkára és csokoládéra költötték a zsebpénzüket, ő szivacslabdát vásárolt, hogy a hotelszobában is gyakorolhasson. Az érkezésünk utáni első edzésen mindenki fáradt volt, ezért csoportokban edzettünk. Phil már végzett a kötelező munkával, de rajta maradt a teljesítményét figyelő GPS-mérő. Miközben a következő csoport tréningezett, fél szemmel láttam, amint a szomszédos pályán gyakorol. Később visszanéztük az adatokat, és kiderült, hogy keményebb munkát végzett pihenés közben, mint mi edzés alatt. Nem véletlen, hogy a mérkőzéseken is villogott, a döntőben Spanyolország ellen két gólt szerzett, és a torna legjobb játékosának választották.”

Josep Guardiola, a Manchester City menedzsere is rögtön beleszeretett a játékába. Állítólag az első utánpótlás-mérkőzésen, amelyen meglátta, felugrott a székéből és felkiáltott:  „Ki a tízes játékos?!” A kötelék hamar szorossá vált a spanyol mester és Foden között, aki motorbalesetben elhunyt nagyapja tiszteletére a felnőtteknél a 47-es mezszámot választotta. Guardiola lelkesedését jól tükrözi, hogy az As hasábjain 2019 júliusában Fodent a legtehetségesebb futballistának nevezte, akihez valaha szerencséje volt (ne feledjük, 2008 és 2012 között a Barcelonában Messivel is együtt dolgozott). Mindössze azt látta problémának, hogy a csapaton belüli versenyhelyzet miatt a kelleténél kevesebb játékpercet tud adni neki.

„Phil az egyetlen futballista, akit semmi pénzért sem engedek eligazolni, ő maga a City   – szögezte le Guardiola Pol Ballús és Lu Martín újságírónak, a 2019-ben megjelent Pep's City: The Making of a Superteam könyv szerzőinek. – Velünk együtt nőtt fel, egy közülünk. Biztos vagyok benne, hogy briliáns játékos lesz belőle, a Premier League legnagyobbjainak egyike. Az idő neki dolgozik, egyre több lehetőséget kap. Ha éppen nem lép pályára, az kizárólag a csapat érdekeinek figyelembevételével történik, ezt ő is tudja. Kissé még félénk, szeretném, ha bátrabban szólna hozzám, és nem nézne mindig olyan mély tisztelettel rám. Persze fiatal játékosoknál ez teljesen normális.”

Foden mindig is szerény volt, ám ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy ne lenne céltudatos és eltökélt. Amióta 2017. november 21-én a Feyenoord elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen bemutatkozott a Manchester City első csapatában, idényről idényre több góllal és gólpasszal hálálja meg a bizalmat. A fejlődésben biztos családi háttere is segíti. Szerelmével, Rebecca Cooke-kal 18 évesen gyereket vállalt, és fia, Ronnie születése teljesen megváltoztatta az életét.

„Sok mindent másként látok, amióta apa lettem  – nyilatkozta Foden a The Sunnak. – Ha egy rosszul sikerült edzés vagy mérkőzés után csalódottan hazamegyek, és meglátom mosolyogni a fiam, minden gondomat elfelejtem. Bár egyáltalán nem könnyű ilyen fiatalon gyermeket nevelni, élvezem és nagyon hiányzik, ha nem lehetek vele. Szomorúsággal tölt el, amiért az idegenbeli mérkőzések miatt fontos pillanatokról maradok le, például nem láttam, amikor megtette az első lépéseit. De ezeket az áldozatokat a család érdekében meg kell hoznom, és biztos vagyok benne, ha felnő, megérti az okát.”

Hogy a május végén 21. életévét betöltő középpályás a felnőttmezőnyben eddig mennyit mutatott a benne rejlő potenciálból, nehéz megmondani. A 2020–2021-es idényben már nyugodtan nevezhető a Manchester City alapemberének, az angol válogatott színeiben jó eséllyel ott lesz a nyári Európa-bajnokságon, a 2022-es világbajnokság selejtezőjében Magyarország ellen is pályára léphet.

„Kétlem, hogy Phil tudatában lenne, mennyire jó futballista – állította Jason Wilcox, a Manchester City akadémiájának igazgatója a The Athleticnek. – A világ egyik legjobb edzőjének irányításával készül, kiemelkedő játékosokkal edz naponta, de nem szabad rá túl nagy terhet helyezni. A jövő az övé. Emlékszem, amikor fiatalabb korában megkérdeztem tőle, mit szeretne felnőttként elérni, nem a sok pénzt vagy a luxusautókat válaszolta, mint a többiek, hanem határozottan kijelentette: »A Manchester City legendája leszek!«”

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. március 20-i lapszámában jelent meg.)