FFT: „Nem akarom, hogy Gerrardot hibáztassák. Közösen kell vállalnunk a felelősséget”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2021.03.09. 14:47
„A Wenger elleni becsúszásom megváltoztatta az életem. Ő is látta, mennyire akarom. Azért egy kicsit berezeltem.” Kolo Touré mesélt a FFT olvasóinak Wenger hatalmáról és a testvérek rivalizálásáról.

A korábbi középhátvéd már majdnem négy éve visszavonult, de joggal mosolyog 40. születésnapja előtt nem sokkal. A FourFourTwo azzal kereste meg Kolo Tourét, hogy alaposan kikérdezze trófeákkal, rekordokkal és némi tánccal szegélyezett pályafutásáról. Hét alkalommal került igazán nagy fogás a vitrinjébe, és kétszer fordult meg nagy európai kupa döntőjében. Emellett két Premier League-bajnoki címét két évvel fiatalabb öccsével, Yayával ünnepelhette.

Ő maga is tudja, hogy Angliában mindig is a legnagyobbak közt ünneplik majd, nemcsak bajnokként, de „legyőzhetetlenként” is tekintenek rá, utóbbi két esztendővel azt követően lett, hogy 20 évesen megérkezett Afrikából.

Az elefántcsontparti kiválóság manapság Brendan Rodgerst segíti a Leicester első csapatánál, ahová a Celticből követte a menedzsert 2019-ben. „Az edzői munka nem pontosan ugyanolyan, mint a játékosé, tulajdonképpen naponta munkába kell járnom” – vonja le az egyik legfontosabb következtetést, mielőtt nekilát, hogy megválaszolja olvasóink kérdéseit.

A teljes interjút elolvashatja a FourFourTwo.hu oldalán, ide kattintva!

Legfrissebb hírek

Viktor Gyökeres: Kane, Lewandowski és Haaland mellett van a helyem

Minden más foci
2025.07.12. 18:21

Az Arsenal dán válogatott középpályással erősített – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.10. 13:32

Korábbi Manchester United-játékos lett az Arsenal másodedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.08. 17:57

Gyökeres mindenben megegyezett az Arsenallal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.07.06. 15:43

Bejelentette a spanyol középpályás érkezését az Arsenal – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.06. 14:14

Gyökeres változás a fine art helyett: ez lesz az Arsenal éve?

Angol labdarúgás
2025.07.03. 17:45

Kepa Arrizabalaga az Arsenalhoz szerződött – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.01. 16:27

Man. United–Arsenal és Liverpool–Bournemouth az első fordulóban – íme, a PL-sorsolás!

Angol labdarúgás
2025.06.18. 10:12
Ezek is érdekelhetik