Nehéz győzelemmel rajtolt a CFR a bajnokságban

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2025.07.13. 23:50
null
A végén a kolozsváriak örülhettek a győzelemnek (Fotó: cfr1907.ro)
Nyögvenyelős győzelemmel indította a román labdarúgó-bajnoki szezont a Paks Európa-liga-ellenfele, a CFR hazai pályán csupán egy késői szöglet utáni góllal tudta legyűrni a mezőny egyik legkisebb költségvetésű és legszerényebb keretű csapatát, az Unirea Sloboziát.

 

Dan Petrescu vezetőedző a csapatkapitány Mario Camora kivételével a teljes kezdő tizenegyét lecserélte a bajnoki nyitányra, így a kolozsváriak újoncokkal, friss igazolásokkal teli együttesén az első perctől kezdve látszott az összeszokottság hiánya. Az első negyedóra végén egy rövidre sikerült hazaadást erőszakosan letámadó Virgiliu Postolachi gólt szerzett, s ez az első félidő nagy részében eltakarta a hazai hibákat, közvetlenül a szünet előtt azonban addig várt egymásra a most bemutatkozó Alessandro Micai kapus és Sherif Sinyan, amíg Christ Afalna kiegyenlített.

A második félidőben pedig Petrescu hiába cserélte be – az eladásra váró Louis Munteanu kivételével – támadói színe-javát, komoly helyzete egy sem akadt a CFR-nek. Szögletek után azonban sikerült a hálóba juttatni a labdát a kolozsváriaknak, és míg az elsőnél közbeszólt a VAR, a 94. percben hosszas videózás után is érvényesnek bizonyult Daniel Dumbravanu győzelmet érő gólja.

ROMÁN SUPERLIGA
1. FORDULÓ
CFR–Unirea Slobozia 2–1 (Postolachi 15., Dumbravanu 90+4., illetve Afalna 45+1.)

 

Legfrissebb hírek

Elhalasztják a Csíkszereda jövő heti bajnokiját

Minden más foci
Tegnap, 11:40

Európa-liga: a veterán kapus több mint egy évet kihagyott, most kivédett egy tizenegyest, majd továbbrúgta csapatát

Európa-liga
2025.07.31. 23:28

Hat magyart vontak eljárás alá és tiltottak ki hat hónapra a csíkszeredai stadionból

Minden más foci
2025.07.26. 00:19

El-selejtező: jókora verést kapott odahaza a Besiktas a Sahtartól, Szófiában botlott a Braga

Európa-liga
2025.07.24. 22:36

Vécsei Bálint a kihagyott büntetőkről: „Szerdán azt álmodtam, hogy lesz egy ilyen lehetőség, és be fogom rúgni”

Európa-liga
2025.07.18. 11:15

A román sajtóban is Vécsei kimaradt 11-eseiről esett a legtöbb szó

Európa-liga
2025.07.18. 09:18

Fica lába elsült, Munteanu kötényt adott a kapusnak, Muhar fejelt – videón a CFR–Paks meccs góljai

Európa-liga
2025.07.17. 21:50

Ilyet sem látni mindennap, Vécsei Bálint kétszer sem tudta belőni a tizenegyest a CFR ellen – videó

Európa-liga
2025.07.17. 21:39
Ezek is érdekelhetik