Visszapasszolni tilos – Csinta Samu publicisztikája

Teljes lényével cáfolata a tézisnek, miszerint csak nagy futballistából lesz igazán nagy edző. A sokadik kivétel, tehetnénk hozzá, miközben már az sem kőbe vésett igazság, hogy a kivétel erősíti a szabályt. A sors korán elrabolta tőle a profi játékoskarrier illúzióját, mindegyre kiújuló porcsérülése miatt már 25 évesen kénytelen volt leszámolni azzal a nekünk is ismerős álommal, hogy egyszer majd egy nagycsapat tagjaként, egy nagy stadionban, egy nagy meccsen... Esetében inkább csak átalakította, hiszen az edző Thomas Tuchel nagycsapatok élén máris nagy tetteket hajtott végre. Az újabb állomás London, Chelsea.

Közismert tények, de fontos előéleti elemek egy angol topklub csúcsra futtatására szerződtetett edző esetében: a 47 éves Tuchel hazájában, Németországban a Mainzot és a Borussia Dortmundot kormányozta egyre magasabbra, majd két és fél éven át a Paris Saint-Germain trénere volt, tavaly augusztusban a Bajnokok Ligája döntőjébe vezette a francia sztárcsapatot. Onnan december végén távozott, és most szakmai stábjával – benne a másodedző Lőw Zsolttal – az angol fővárosba tette át székhelyét, a sorozatos eredménytelenség végzete által utolért Frank Lampardot váltotta. A kékek egyik legendáját, aki a Stamford Bridge-en 2001 és 2014 között gyakorlatilag mindent megnyert, amit lehetett, a hazai címektől a Bajnokok Ligája- és Európa-liga-trófeáig. Ugyanakkor ő a Chelsea története során a legtöbb mérkőzésen, 648 alkalommal pályára lépő futballista, illetve a klub legeredményesebb játékosa is 211 góllal.

Nos, őt váltotta Tuchel. Amiben elsőre alig van kifogásolnivaló, hiszen magas igényeket megfogalmazó klubnál a minimum, hogy ha nyolc meccsen mindössze két győzelem jön össze, mellette viszont öt vereség és egy döntetlen rontja az összképet, ott „aggódni” kezdenek. Az aggódás pedig rövid úton odáig jut, hogy megköszönik az edző munkáját, további sportsikereket kívánnak neki, és abbéli reményüket fejezik ki, hogy útjaik találkoznak még. Legtöbbször meg sem várják a dolgok ilyetén súlyosbodását. Mivel azonban játékosként felhalmozott tengernyi érdeme mellett Lampard a tulajdonos Roman Abramoviccsal is baráti viszonyt ápolt – vagy fordítva, ami még magasabb fokú védettséget kölcsönözhet –, a Chelsea-nek a tabella kilencedik helyéig kellett süllyednie, míg meghozták a fájdalmas döntést.

A következő kérdés – legalábbis bennem –, hogy mi tol ilyenkor az előtérbe egy olyan szakembert, akiről nem egészen egy hónappal ezelőtt írtak hasonló szépeket. „Szeretnénk megköszönni Thomas és stábja munkáját, mindazt, amit tettek a klubért. Thomas rengeteg energiát fektetett a munkájába, természetesen sosem felejtjük el az együtt töltött boldog pillanatokat. Minden jót kívánok neki a jövőre” – idézet Nasszer al-Khelaifitól, a párizsi klub elnökétől, forrás a PSG hivatalos kommünikéje. Két könnyű válasz máris kínálja magát. Az egyik az, hogy az évnek ebben a szakaszában szinte kizárólag valahonnan elküldött edzők kínálják magukat a piacon. A másik, hogy kétféle szakember létezik: akit már elküldtek valahonnan, illetve akit el fognak küldeni.

Tuchel december utolsó napjaiban sorolt be az előbbi menetbe. Előtte a Mainz és a Borussia Dormund élén masírozott a nap felé, 2018 júliusától kezdődően pedig a PSG vezetőedzőjeként 127 tétmérkőzésen irányította a csapatot, 95 győztes meccs, 13 döntetlen és 19 vereség szegélyezte az útját, közben a párizsiak 337–103-as gólkülönbséggel sokkolták a világot. Nem máshol, mint a francia bajnokságban, amelynek mindkét idényében diadalmaskodtak, a Francia Kupában és a francia Ligakupában pedig egyszer-egyszer győztek. Sőt, 2020 augusztusában – a klub történetében először – Bajnokok Ligája-döntőig jutott az együttes, ahol kikapott a Bayern Münchentől. Elbocsátása pillanatáig a PSG 17 mérkőzésen 35 pontot gyűjtött a francia bajnokságban, az éllovas Lyontól és a második helyezett Lille-től mindössze egy ponttal lemaradva a tabella harmadik helyén állt, várva a tavaszt, amikor a BL-nyolcaddöntőben a Barcelonával találkozik, miután a csoportban az RB Leipziget és a Manchester Unitedet is maga mögé utasította.

De ez a tavasz már Tuchel nélkül köszönt Párizsra, aki a közeljövőben a Chelsea kispadjáról fog felugrálni. Személyében újabb német edző jut főszerephez a Premier League-ben, amelyben ugyan egy ideje nem ritka a külföldi menedzser, de – Jürgen Kloppot leszámítva – német származású alig rúgott labdába. Igaz, a Liverpool trénere akár kettőt is érhet, mint gyermekkorunk meccsein a szögletből elért gól. Miközben még érvényes a címke, miszerint a német a minőség garanciája. És a kölni edzőiskola is, amelynek rangja a világ nagy egyetemeiével verseng a maga kategóriájában.

Tuchel is annak a rendszernek a „terméke”, miközben kivételes elemzőképessége, elkötelezettsége, a játékosokkal ápolt egyszerre bensőséges és tekintélyelvű viszonya emeli a magas nívójú átlag fölé. Pályafutása során több esetben is bizonyította, hogy szerényebb képességű csapatok potenciáljának maximalizálására is képes, esetenként akár holisztikus értelemben is. A szakirodalom szerint a holisztikus megközelítésre képes egyén egyidejűleg áll készen a válságmegelőzés, a válságkezelés, a békefenntartás, a béketeremtés, a katasztrófaelhárítás és a humanitárius segítségnyújtás feladataira. Igaz, hogy a fenti meghatározás egy NATO-elemzésből származik, és a katonai erő alkalmazására vonatkozik, de mintha egyenesen Tuchelre szabták volna. Kreativitásáról, edzésmunka-előkészítési tudásáról legendákat mesélnek a Csikung-jógától a tárggyal a kézben végeztetett figyelemjavító gyakorlatokig vagy a passzjáték korlátozásáig abban az értelemben, hogy nem szabad visszatenni a labdát a saját térfélre.

A BEK, illetve a Bajnokok Ligája történetében tavaly fordult elő először, hogy a négy elődöntős csapatból háromnak a szakvezetője is ugyanazt az edzői iskolát képviselte, Hans-Dieter Flick a Bayern München, Julian Nagelsmann az RB Leipzig, míg Thomas Tuchel a PSG együttesével elődöntőzött. Nem elhanyagolható „marketingelem.” De talán Jürgen Klopp angliai sikere helyezhető mindenek elé, hiszen Tuchel Németországban gyakorlatilag mindvégig Klopp lábnyomában járt, miközben sok esetben más eszközökhöz folyamodott, mint a nagy előd. Párizsi kalandja legfontosabb eredménye talán, hogy bár „késztermékek” fogadták, 2020-ra esetenként már csapatként futballozott a sok egyéniség.

A Chelsea-nél egész német kolónia fogadta – Kai Havertz, Timo Werner, Antonio Rüdiger, de az amerikai-horvát Christian Pulisic is nyugodtan ide sorolható, hiszen az akkoriban alig 17 éves csodatinit Dortmundban épp Tuchel indította útnak –, tagjainak mihamarabbi aktiválása kézenfekvőnek tetszik. Bár Julian Draxler párizsi mellőzése azt bizonyítja, hogy Tuchelnél a német származás vagy iskola korántsem szab meg mindent, ezért az angol tehetségeknek sem kell majd attól tartaniuk, hogy mellékszereplővé válnak.

Izgalmas periódus kezdődik az amúgy sem „érdektelen” angol bajnokságban. Klopp „heavy metal” futballja brit változatának csúcshódítása után a Chelsea-nél villan fel az újabb vonzó kísérlet ígérete. Gondoljunk csak bele: Klopp, Guardiola, Mourinho, Solksjaer, Arteta, Ancelotti, Bielsa. És most Tuchel. Varázslatos edzőnévsor, közülük többen futballistaként is alkottak említésre méltót. Mint egy nagy nemzetközi konyha, ahol az összeérő ízek állandó kóstolgatásra csábítanak. Benne immár az amúgy nem túl fantáziadús bajor kolbász egészen újrafogalmazott változatával. És egy kis magyar fűszerrel, amitől picit mi is a brit „ízorgia” szereplőjének érezhetjük magunkat.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!