Tottenham: José Mourinho elismerte, játékosként lusta volt

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2020.03.06. 18:50
null
José Mourinhót szembesítették korábbi csapattársa szavaival (Fotó: AFP)
A jelenleg a Tottenham Hotspur labdarúgócsapatának menedzsereként dolgozó José Mourinhót egy pénteki sajtótájékoztatón szembesítették korábbi csapattársa szavaival. A portugál szakember vette a lapot, és még arra is válaszolt, hogy edzőként játszatná-e fiatalkori énjét.

Baltemar Brito és José Mourinho 1980 és 1982 között futballozott együtt a portugál Rio Avében, majd Brito segédedzőként Leiriánál, a Portónál és a Chelsea-nél is dolgozott Mourinho stábjában, így meglehetősen jól ismerheti a portugál szakembert.

A korábbi brazil labdarúgó elmondása szerint Mourinho játékosként tehetséges volt, de „mindig a könnyebb utat választotta, és nem volt hajlandó belemenni a háborúba”. Brito azt is elmondta, Mourinho játékosként kissé idegesítő és lusta volt: „megcsinálta, amit kellett, de ennyi, egyetlen extra métert sem futott”.

Mourinhót a Tottenham pénteki sajtótájékoztatóján szembesítették korábbi csapattársa szavaival. A portugál edző nevetve úgy fogalmazott, abszolút igazat ad Britónak, nem tudja cáfolni az általa elmondottakat.

„Nem játszatnám. Ez egyszerű, biztosan nem játszatnám. Felajánlanám más kluboknak, hogy vigyék el. Akár ingyen is…” – felelte nevetve José Mourinho arra a kérdésre, hogy mostani fejjel, edzőként mit kezdeni a fiatalkori játékos énjével.

Legfrissebb hírek

Domenico Tedesco lett José Mourinho utódja a Fenerbahcénál

Minden más foci
2025.09.09. 17:31

Mourinho elképesztő végkielégítést kapott kirúgása után

Minden más foci
2025.08.29. 17:53

Mourinho sem úszta meg az európai kiesést, őt is menesztették

Minden más foci
2025.08.29. 10:02

A Fenerbahce elnöke szerint Mourinho a világ legunalmasabb embere

Minden más foci
2025.07.27. 19:59

Mourinho a csapatösszeállításról: Feldobok 25 érmét, és…

Minden más foci
2025.05.13. 19:24

„Ha távozni akar, a feltételek egyértelműek” – a Fenerbahce ragaszkodna Mourinhóhoz

Minden más foci
2025.05.09. 19:15

José Mourinhót kivásárolhatja a portugál szövetség – sajtóhír

Minden más foci
2025.04.25. 10:28

Ancelotti után Mourinho is jelölt a brazil kapitányi posztra – sajtóhír

Minden más foci
2025.04.08. 17:30
Ezek is érdekelhetik