Man. City: a Juventus elől szerezhetik meg a Benfica felfedezettjét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.06. 15:13
null
Joao Félix a Manchester Citynél köthet ki (Fotó: AFP)
A Manchester Cityben köthet ki a Benfica 120 millió eurós kivásárlási árú támadója, Joao Félix – írja a portugál Record című lap, amely úgy tudja, Txiki Begiristain, a klub sportigazgatója személyesen találkozott a futballista szüleivel, hogy meggyőzze őket, a City a legjobb választás fiuk számára.

 

Korábban a Juventust emlegették mint Joao Félix karrierjének legvalószínűbb következő állomását. A pletyka alapját a 19 éves támadót is menedzselő Jorge Mendes és a torinói együttes jó viszonya szolgáltatta – tavaly Cristiano Ronaldo klubváltásánál bábáskodott a szakember.

Csakhogy a jelek szerint a Juventus továbbra sem hajlandó kifizetni a Félix portugáliai szerződésében álló 120 millió eurós kivásárlási záradékot. Ezt pedig a Manchester City kihasználná…

Angol források azzal egészítik ki az információt, Félix érkezése esetén a több játéklehetőségre vágyó Gabriel Jesus távozhat Manchesterből. Sőt, a Daily Mail még tovább megy, szerintük a 22 éves brazil csatár eladása egyenesen előfeltétele Joao Félix megszerzésének.

A portugál támadó 41 tétmeccsen 18 gólnál és 11 gólpassznál jár a jelenlegi idényben.

A Joao Félixről írt portrénk itt olvasható!

Legfrissebb hírek

A Napoli hat gólt kapott Eindhovenben, kiütéssel nyert az Internazionale is

Bajnokok Ligája
1 órája

A Ferencváros súlyos vereséget szenvedett a Benfica vendégeként az El-ben

Kézilabda
2 órája

Fehér Miklós és Guttmann Béla szobrát is meglátogattuk a Benfica stadionjánál – FOTÓK

Magyar válogatott
2025.10.14. 16:55

A portugálok a napokban kivívhatják a vb-részvételt, de Cristiano Ronaldo és a Benfica még a meccsnél is fontosabb

Foci vb 2026
2025.10.11. 09:30

Mourinho nagy bölcsességet mondott a Chelsea-től elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 09:10

Egy öngól döntött a Chelsea javára José Mourinho mostani csapata ellen

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 23:01

Szívélyes fogadtatásra számíthat José Mourinho Londonban

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 10:42

Angol Ligakupa: a Premier League-csatárlegenda mindkét fia bemutatkozott a Manchester Cityben

Angol labdarúgás
2025.09.25. 10:14
Ezek is érdekelhetik