FFT: Raúl volt a legkeményebb ellenfél – Rio Ferdinand

Részletek a FourFourTwo 2013-as nagyinterjújából: Részletek a FourFourTwo 2013-as nagyinterjújából:

– Mennyire lettél volna problémás gyerek, ha nincs a futball? (Lukas Sans, Oslo)
– Az apám megölt volna, ha megtudja, hogy balhéim vannak, úgyhogy igyekeztem mindenből kimaradni, tizenhárom éves koromban pedig tudtam, hogy focista szeretnék lenni, és onnantól kezdve minden ekörül forgott. Csak addig lófráltam a lakótelepen, amíg meg nem érkezett a buszom, hogy elinduljak edzésre. Voltak cimboráim, akik szintén sportoltak, de néha azt mondták, ne menjünk aznap, inkább nyomjunk el néhány dekket, dobjunk be valami piát. Én ezekben nem voltam partner, és végül csak futballista lettem, s ott vagyok, ahol.

– Igaz, hogy sohasem akartad elhagyni a West Hamet? (Olly Adkins, e-mail)
– Sohasem erőltettem, hogy elkerüljek onnan. Nagyon szeretem a klubot, mindig az ő eredményét nézem meg elsőként. Ott nőttem fel. Emlékszem, mielőtt eljöttem, mindkét nyáron megkérdeztem Terence Brownt, az elnököt, hogy fogunk-e futballistákra költeni. Voltak jó fiatalok a csapatban, és szerettem volna, ha megvesz néhány topjátékost. De ebből sohasem lett semmi. Nagyon sok „mi lett volna, ha?” kérdést fel lehet tenni a West Hammel kapcsolatban, ám amikor elfogadták a Leeds ajánlatát, az én időm lejárt náluk.

– Ki a legkeményebb csatár, aki ellen pályára léptél? (Warren Bedil, Twitter)
– Raúl. Mindig is nehezebbnek találtam a játékot az olyanok ellen, akik tartják a távolságot. Nem lehet őket fülön csípni, lökni vagy rúgni rajtuk egyet-egyet, de még a közelükbe kerülni is nehéz, hogy esetleg az ember diktálhatná nekik, merre menjenek. Raúl mindig távolabb helyezkedett tőlem, ha közel mentem hozzá, egy mozdulattal meglépett, ha viszont nem fogtam szorosan, rátapadt valakire mögöttem. (FFT: És a Premier League-ben?) (Hosszasan elgondolkozik.) Bergkamp. Ő is úgy játszik, hogy nehéz a közelébe kerülni. Az ilyen fickók egy perc alatt köddé válnak, és ha neked személyesen nem is okoznak fájdalmat, a csapatodnak annál inkább igen.

– A csapat kapitányaként a moszkvai BL-döntőbe vezetted a gárdát 2008-ban. Volt ennél boldogabb pillanatod a pályán? És meccsen mikor készültél ki a legjobban? (Gene Moss, Weston Super Mare)
– Ez volt az egyik legszebb pillanatom. A Leedsszel megjártam az elődöntőt, a Manchester Uniteddal a negyeddöntőt, és már azt gondoltam, sohasem fog összejönni a győzelem. Amikor sikerült, eluralkodtak rajtam az érzelmek. Megpillantottam a családomat, a barátaimat, majd végignéztem a stadionon a sok szurkolóval, és arra gondoltam, hogy nem sírhatom el magam mindenki előtt. Sir Bobby Charlton odajött hozzám, és mondott nekem néhány felemelő mondatot. Káprázatos volt. Hogy mi jelentette a mélypontot? Nem tudnék egyet kiemelni. Az Everton elleni elődöntő a Wembleyben, a Portsmouth elleni negyeddöntő, a Chelsea elleni FA-kupa-döntő. Szétvertük a Chelsea-t a döntőben, mégis kikaptunk. Aztán ott van még a Barcelona és a Bayern München elleni hazai kiesés. Kikapni nagyon nem jó. Nem is tudom, hogy győzni szeretek-e jobban, vagy azt a nyugalmat keresem, ami abból ered, hogy nem kaptunk ki. Kikapni valóban borzasztó érzés, belülről felőröl.

A teljes interjút elolvashatja a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!