PL: létrejött a Sánchez–Mhitarjan csere – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.22. 19:05
null
Létrejött a nagy üzlet, Mhitarjan és Sánchez is klubot váltott
Eljött a várva várt pillanat: az Arsenal és a Manchester United is bejelentette, hogy megtörtént Alexis Sánchez és Henrih Mhitarjan csereüzlete, azaz előbbi a manchesterieknél, utóbbi a londoniaknál folytatja pályafutását.

 

Véget ért január egyik legjelentősebb átigazolási sagája, azaz Alexis Sánchez a Manchester Unitedhoz igazolt, cserébe a „vörös ördögöktől" Henrih Mhitarjan érkezett a londoni klubhoz. Mindkét játékos négy és fél éves szerződést kötött új csapatával.

Mint ismert, Alexis Sánchezt a Manchester City csábította már a nyáron, majd a téli átigazolási időszak előtt is, de a PL jelenlegi listavezetője végül elállt vételi szándékától. A Manchester United viszont nem, sőt a BBC szerint a klub legjobban kereső játékosa lett a chilei támadó, aki állítólag heti 500 ezer fontot tehet zsebre, és a hetes mezszámot kapta az MU-nál. A játékos szerződtetésének bejelentése is zseniálisra sikerült, a „Glory, glory Man. United" című híres indulót játszotta zongorán Sánchez, majd kifutott az Old Trafford gyepére.

Sánchez 2014 nyarán igazolt az Arsenalhoz a Barcelonától 30 millió fontért, és rögtön alapember lett, az elmúlt három és fél évben 80 gólt szerzett az „ágyúsoknál", a legutóbbi idényben harmincat, amivel házi gólkirály volt (nem mellesleg meccsenként 0.63 gólos átlaggal). A jelenlegi idényben visszaesett, 0.37-es meccsenkénti gólátlaga is mutatja ezt, ennek ellenére nagy veszteség a távozása, írja a Guardian, amely Robin van Persie 2012-es klubváltásához hasonlítja.

„Boldog vagyok, hogy a világ legnagyobb klubjába igazolhatok. Három és fél gyönyörű évet töltöttem az Arsenalnál, csak pozitív emlékeket hozok magammal a klubról és a szurkolókról. Nem tudtam visszautasítani a lehetőséget, hogy egy ilyen történelmi stadionban futballozhassak, és együtt dolgozhassak José Mourinhóval – idézi a Manchester United honlapja Alexis Sánchezt. Büszke vagyok rá, hogy én leszek a klub első chilei futballistája, és remélem, megmutathatom a világnak, hogy miért igazoltak engem."


Mhitarjan emlékezetes dortmundi szezon (a 2015–2016-os évadban 23 gólt szerzett minden sorozatot figyelembe véve a Borussiánál, és a Bundesliga legjobbjának választották) után érkezett másfél éve a Manchester Unitedhoz 26.3 millió fontért. A mostani idényben jól kezdett, de kiszorult José Mourinho csapatából, 15 PL-meccsen egy gólt és öt gólpasszt jegyzett.

„Nagy boldog vagyok, hogy létrejött ez a transzfer. Egy álom vált valóra, mert mindig arra vágytam, hogy az Arsenalban futballozhassak. Most pedig itt vagyok, és készen állok arra, hogy történelmet írjunk" – így Henrih Mhitarjan az Arsenal honlapján.

A 70-szeres örmény válogatott középpályás 24 góllal rekorder a nemzeti csapatban, nem csoda, hogy már nyolcszor választották meg az év játékosának hazájában.

„Alexis egy világklasszis futballista, aki sokat tett a klubért, és sztár volt nálunk. Elkötelezett volt az Arsenal iránt, mi is ragaszkodtunk hozzá, ezért nem túl örömteli, hogy elveszítjük, de ilyen a profi labdarúgás. Henrih egy komplett játékos: helyzeteket teremt, jól védekezik, bejátssza a pályát és rendkívül elhivatott. Egy olyan labdarúgó, akinek a legjobb képességei vannak" – így Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere a csereüzletről.


Legfrissebb hírek

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
22 órája

Nem nevezte a BL-re Federico Chiesát a Liverpool

Bajnokok Ligája
2025.09.03. 21:33

Csaknem 4.5 milliárd euró elköltése után így állnak a PL csapatai

Angol labdarúgás
2025.09.02. 19:34

„Minek agyal az, akinek fogalma sincs a tényekről?” – Gyökeres a klubváltásáról

Angol labdarúgás
2025.09.02. 16:56

Jogosulatlanul lépett pályára a Grimsby egyik játékosa a Manchester United elleni Ligakupa-meccsen

Angol labdarúgás
2025.09.02. 15:18

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

A Liverpool új angol csúcsért szerződtette Alexander Isakot – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 22:36
Ezek is érdekelhetik