MU: Ibrahimovicnak nem kell visszavonulnia

Vágólapra másolva!
2017.05.02. 08:48
null
Ibrahimovic sikeres térdműtéten esett át(Fotó: AFP)
Sikeres térdműtéten esett át Zlatan Ibrahimovic, a Manchester United svéd csatára, ügynöke szerint semmi akadálya annak, hogy teljesen felépüljön és visszatérjen a pályára.

 

Ibrahimovic még az április 20-i, Anderlecht elleni Európa-liga-negyeddöntőn szenvedett súlyos keresztszalag-sérülést, akkor a nemzetközi sportsajtó arról írt, hogy akár be is fejezheti profi pályafutását.

A 35 éves csatár ügynöke, Mino Raiola azonban cáfolta ezt.

„Zlatan Ibrahimovic sikeres térdműtéten esett át. Teljesen fel fog gyógyulni, nem szenvedett olyan sérülést, amely miatt be kellene fejeznie a pályafutását” – írta közleményében Raiola.

A műtétet az Egyesült Államokban, Pittsburghben végezték el, a futballista ott is kezdi meg majd a rehabilitációt.

A játékos a sérüléséig 46 mérkőzésen 28 gólt szerzett a Manchester United színeiben. Szerződése a nyáron lejár, kérdés, hogy a klub hosszabbít-e vele úgy, hogy 2017-ben biztosan nem számíthat a játékára.

Legfrissebb hírek

Szemlátomást élvezi a futballt Sevillában az MU-nál felsülő brazil szélső

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 18:44

Jogosulatlanul lépett pályára a Grimsby egyik játékosa a Manchester United elleni Ligakupa-meccsen

Angol labdarúgás
2025.09.02. 15:18

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

Höjlund a Napoliban folytatja pályafutását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.01. 20:08

Öngól és büntető kellett az MU első győzelméhez; Grealish szárnyal az Evertonban

Angol labdarúgás
2025.08.30. 18:12

Az MU centere Nápolyba, a Liverpool bekkje Rómába tart – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.08.30. 14:34

Ötös lista: Úton az 1000 gól felé – Cristiano Ronaldo karrierjének legjobb pillanatai

Minden más foci
2025.08.29. 13:26

Amorim a negyedosztályú ellenfél elleni kupabúcsú után: A jobb csapat győzött!

Angol labdarúgás
2025.08.28. 08:00
Ezek is érdekelhetik