Manchester City: Agüero ezt várja Guardiolától

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.05.18. 12:22
Sergio Agüero, a Manchester City argentin csatára azt várja Josep Guardiolától, az új vezetőedzőtől, hogy irányításával nemzetközi szinten is komoly erőt képviseljen a labdarúgócsapat.

A manchesteri együttes idén – története során először – bejutott a legjobb négy közé a Bajnokok Ligájában, ám a 27 éves argentin sztár szerint bebizonyosodott: nem voltak elég erősek ahhoz, hogy a fináléba kerüljenek, a szükséges pluszt pedig a keménykezű Guardiola adhatja majd meg.

„Azt hiszem, nagy nyomást fog helyezni a játékosokra, és szükségünk is van erre – mondta a City legnagyobb sztárja. – Egy klub okkal fordít rengeteg pénzt a futballistákra, ugyanakkor az edző személye is nagyon fontos. Reméljük, hogy Guardiola hamar beilleszkedik, és kialakítja a megfelelő játékrendszert. A lényeg azonban, hogy a következő szezonban szintet lépjünk, és tovább eljussunk, mint a most záruló idényben.”

A 71-szeres válogatott támadó elárulta, többek között Lionel Messivel is beszélgetett az új edzőről, és honfitársa azt mondta neki, hogy a katalán szakember óriási hatással van a labdarúgóira.

A Manchester Cityt az elmúlt években Manuel Pellegrini irányította, akivel 2014-ben bajnok lett az együttes, idén pedig Ligakupát nyert, viszont nemzetközi szinten egészen a 2015–2016-os szezonig nem volt számottevő eredménye. A BL-ben most sikerült a négy közé jutnia, miután csoportjában a Juventus előtt élen végzett, majd a kieséses szakaszban előbb a Dinamo Kijevet, majd a Paris Saint-Germaint búcsúztatta, az elődöntőben viszont 1–0-s összesítéssel kikapott a Real Madridtól.

Legfrissebb hírek

Videó: apjára ütött – Alisson fia nem hagyta gólt lőni a gyerekeket

Angol labdarúgás
20 órája

Kerkez igent mondott a Liverpoolnak – sajtóhír

Légiósok
2025.05.28. 15:04

A Bournemouth egyik gólja lehet az idény legszebb találata – Kerkez adta a gólpasszt

Angol labdarúgás
2025.05.28. 12:18

A Bournemouth francia válogatott játékossal pótolhatja Kerkezt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.28. 09:33

Liverpool: 27 sérültet szállítottak kórházba a bajnoki parádén történt gázolás után; közleményt adott ki a klub

Angol labdarúgás
2025.05.27. 07:56

Fotók: mutatjuk, hogyan ünnepeltek Szoboszlai Dominikék a bajnoki parádén

Angol labdarúgás
2025.05.26. 17:44

„Miért nem FIFA-játékvezetőt küldtek?” – tiltakozást nyújtott be az Aston Villa

Angol labdarúgás
2025.05.26. 09:01

Három rutinos játékos távozását jelentette be a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.05.26. 06:46
Ezek is érdekelhetik