Chelsea: ennyiért maradt – ez elárulja, milyen ember Terry

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.19. 20:38
Mint arról beszámoltunk, John Terry, a Chelsea labdarúgócsapatának ikonja meghosszabbította egy évvel a szerződését Londonban, sajtóhírek szerint azonban ezzel egy nem mindennapi ajánlatnak fordított hátat.

Bár a londoniak rengeteget vártak azzal, hogy új szerződést rakjanak a 14 éves kora óta a Chelsea-t erősítő Terry elé, végül csak megírták a papírt, amit a minap az angol védő alá is írt.

Az angol The Sun beszámolója szerint ezzel azonban hatalmas pénzről mondott le a játékos, volt ugyanis egy ajánlata a Távol-Keletről, amellyel szezononként 12 millió fontot (majd 5 milliárd forintot) rakhatott volna zsebre.

A csapatkapitány ráadásul a hosszabbításért cserébe állítólag belement abba, hogy a klub harmadára (!) csökkentse a bérét a következő szezonban, azaz így a heti 150 ezer font helyett csak ötvenet keres.

Így a szezononkénti 12 millió font (amelyet Ázsiában ajánlottak neki) helyett „csak” 2.6 milliót (1 milliárd forint) tesz zsebre.

Persze, lehet mondani, ez sem kevés de ha megnézzük a kereseti listát, rögtön sokkal érdekesebb ez a húzás a Chelsea-től, a következő idényben ugyanis még a cserekapus, Asmir Begovic is többet keres Terrynél.

Legfrissebb hírek

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
2 órája

Piros és fehér után zöld – bemutatta harmadik számú mezét a Liverpool

Angol labdarúgás
4 órája

Ötvennégy éves szurkoló lesz a kapus az angol hatodosztályban

Angol labdarúgás
2025.09.06. 08:26

„Szoboszlai Alexander-Arnolddá változtatta magát; emlékeztet Milnerre”

Angol labdarúgás
2025.09.05. 18:36

Haaland Grealisht Szoboszlai és Bellingham elé rangsorolta

Angol labdarúgás
2025.09.04. 09:09

Egy Liverpool-szurkolóé a világ legnagyobb futballmez-gyűjteménye – videó

Angol labdarúgás
2025.09.03. 18:05

Kiborult a Crystal Palace védője, amiért nem igazolhatott a Liverpoolba

Angol labdarúgás
2025.09.02. 18:46

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30
Ezek is érdekelhetik