PSG: Emlékezni sem akarok az MU-nál történtekre – Di María

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.05. 16:05
null
Ángel Di María nem szívesen emlékszik vissza a Manchester Unitednél eltöltött időszakra (Fotó: Reuters)
Ángel Di María tavaly augusztusban viharos körülmények között szerződött át a Manchester Unitedtől a Paris Saint-Germainhez. Az argentin támadó most megszólalt a számára nem túl kedves manchesteri időszakkal kapcsolatban.  

 

„A Manchesterben töltött hónapokat tudjuk be rossz tapasztalatként – idézi Di María szavait a L’Équipe. – A dolgok nem úgy alakultak, ahogy szerettem volna. Csalódott voltam, ez sem segített, hogy kilábaljak a hullámvölgyből. Hogy őszinte legyek, nincs meg minden abból az időszakból, de jobb is, mert nem is szeretnék emlékezni.”

„Örülök, hogy a PSG-hez szerződtem és csak ez számít. Korábban többször is megvolt a lehetőségem arra, hogy ide igazoljak, de valamiért nem történt meg. Két éve anyagi okok miatt húzódott el az üzlet, én féltem, hogy végül semmi nem lesz belőle, így inkább a Manchester United mellett döntöttem. Sokan leírják a francia bajnokságot, de ahogy a Premier League-ben, úgy itt sem könnyű érvényesülni. Amíg a La Ligában a Barcelona és a Real Madrid négygólos különbséggel nyeri sorra a meccseit, addig a Ligue 1-ben ez ritka – még a tabella végén lévő csapatok legyőzése is nehézséget okozhat a nagyoknak.”

 

Legfrissebb hírek

A Tottenham szünet után döntötte el a londoni rangadót

Angol labdarúgás
1 órája

Hosszú idő után ismét nyert a Nantes ellen a Nice

Francia labdarúgás
2 órája

Woltemade volt a nyerőember, először győzött a Newcastle

Angol labdarúgás
3 órája

Az Arsenal elrontotta Ange Postecoglou bemutatkozását

Angol labdarúgás
6 órája

A Marseille szinte végig emberelőnyben játszva győzte le a Lorient-t

Francia labdarúgás
23 órája

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
Tegnap, 14:17

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:39

Szoboszlaira is lehetett szavazni, de Grealish lett augusztus legjobbja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:11
Ezek is érdekelhetik