Chelsea: Ha a csapattársa lennék, fel-le rugdosnám – Keane

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.18. 10:59
null
Roy Keane ezúttal Eden Hazard-nak, a Chelsea belga sztárjának szólt be (Fotó: Action Images)
Roy Keane, a Premier League-ben szereplő Manchester United ír legendája eddig sem a finom megjegyzéseiről volt híres, s úgy tűnik, „jó szokását” megtartotta: a 44 esztendős korábbi játékos ezúttal Eden Hazard-t, a Chelsea rossz formában lévő belga sztárját kritizálta.

 

Hazard a londoni „kékek” PSG elleni Bajnokok Ligája meccse előtt mondta el, nehéz lenne nemet mondania a francia csapatnak, ha az megpróbálná szerződtetni.

„Komolyan, én nem értem ezeket a játékosokat – fakadt ki Roy Keane az ITV-nek. – Tavaly hosszabbította meg a szerződését öt évvel, láttuk, mennyire jó volt, aztán egy rangadó előestéjén ilyen ostobaságokkal hozakodik elő…”

„Ha az én csapattársam lenne, fel-le rugdosnám őt, hogy még az edzéseken is hajtsa ki magát. A klub tapasztalt játékosainak a helyében én ezt tenném. Elképesztően tehetséges játékos, de a hozzáállása – például az említett nyilatkozata – olyan, mint valami elkényeztetett kölyöké, nevetséges!”

 

Legfrissebb hírek

Szerződése lejártával távozott, most újra aláírt a kapus a WHU-hoz

Angol labdarúgás
12 órája

Nagy a baj? Kihagyja a manchesteri derbit a City kulcsembere

Angol labdarúgás
13 órája

Az angol csatár szerint szaúdi klubja közel lenne a legjobb négyhez a PL-ben

Minden más foci
14 órája

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
2025.09.09. 18:48

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
2025.09.09. 15:47

Piros és fehér után zöld – bemutatta harmadik számú mezét a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.09.09. 14:36

Európa-liga-győztes edző érkezett a Ferencváros kupaellenfeléhez – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.09. 14:28

Elküldték a Ferencváros El-ellenfelének edzőjét – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.09. 06:50
Ezek is érdekelhetik