MU: Van Gaal már látja, ki lesz Rooney után a kapitány

Vágólapra másolva!
2015.10.23. 13:11
Chris Smalling. Legalábbis a Manchester United holland menedzsere szerint mind a posztja, mind a játéktudása, mind az intelligenciája alkalmassá teszi a 25 éves, 20-szoros angol válogatott labdarúgót a csapatkapitányi karszalag viselésére.

„Wayne Rooney a csapatkapitányunk, efelől senkinek se legyen kétsége, a helyettese pedig Michael Carrick, de ha van valaki, aki képes lesz egyszer a nyomdokaikba lépni, az Chris Smalling. Bátorítom is, hogy ebbe az irányba haladjon” – fogalmazott Louis van Gaal.

A holland tréner hozzátette: mindig minden a játékosokon múlik, ő csak a lehetőséget teremti meg számukra, ellátja őket tanácsokkal. Smallinggal is ez a helyzet: elvárja tőle, hogy a védelem oszlopaként vezér legyen – ha ez hosszú távon megy neki, természetes választás lesz csapatkapitánynak.

„Az egész együttes szervezettségét érintő taktikai megbeszéléskor nagyon fontos, hogy legyen valaki, aki gyorsan átlátja az edző mondandójának lényegét. Az ő személyisége, gondolkodása tökéletesen megfelel ennek az igénynek” – folytatta Van Gaal.

Nemcsak a képességei, hanem a posztja is predesztinálja Smallingot a vezéri szerepre: ha a csapat aktuális játékának átlátásáról van szó, akkor a kapus David de Gea után a középső védők vannak a legkedvezőbb helyzetben.

„Fontos, hogy (Smalling) hallassa a hangját, amikor a védekezésünk tökéletesítéséről van szó. Egyfelől azért, mert ő is része a védelemnek, másfelől meg azért, mert képes hatékonyan továbbítani az információkat. Az ilyen játékosok megkönnyítik az edző dolgát, ezért is tekintem őt a csapat egyik vezérének.”

Smalling az MU mind a kilenc bajnokiját végigjátszotta ebben a szezonban. Vasárnap manchesteri derbi következik a Premier League-ben: az éllovas City vendégeskedik az Old Traffordon.

Legfrissebb hírek

Szemlátomást élvezi a futballt Sevillában az MU-nál felsülő brazil szélső

Spanyol labdarúgás
6 órája

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
8 órája

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
13 órája

Szerződése lejártával távozott, most újra aláírt a kapus a WHU-hoz

Angol labdarúgás
2025.09.10. 17:40

Nagy a baj? Kihagyja a manchesteri derbit a City kulcsembere

Angol labdarúgás
2025.09.10. 16:21

Az angol csatár szerint szaúdi klubja közel lenne a legjobb négyhez a PL-ben

Minden más foci
2025.09.10. 15:31

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
2025.09.09. 18:48

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
2025.09.09. 15:47
Ezek is érdekelhetik