Chelsea: Nem vagyok angyal. Nem változok meg! – D. Costa

Vágólapra másolva!
2015.10.23. 13:55
null
A játékvezetőknek gyakran meggyűlik a bajuk Diego Costával (Fotók: AFP)
Hosszabb interjút adott a brit közszolgálati televíziónak Diego Costa, a Chelsea labdarúgócsapatának csatára, aki meg sem próbálta tompítani a róla kialakult „rossz fiú” képét, sőt, egyes mondataival kifejezetten ráerősített arra.

 

A beszélgetés kikerülhetetlen témája volt, hogy Diego Costát ebben az esztendőben már kétszer eltiltotta az angol Labdarúgó-szövetség (FA) három játéknapra. A 27 éves brazil-spanyol csatár úgy véli, ez benne van a játékában.

„Ezt kifejezetten a játékstílusomnak köszönhetem, de nem fogok rajta változtatni csak azért, mert az emberek így gondolják. Szerintem a labdarúgásban mindig is volt egy szenvedélyes, agresszív oldal, olyan játékosokkal, akik mindent beleadnak. Az emberek hozzászokhattak volna már ehhez” – mondta a BBC-nek Diego Costa.

„Nem vagyok angyal”
„Nem vagyok angyal”

„Néhányan azt gondolják, hogy a futball színház, ahol mindenkinek jó fiút kell játszani. Ám én úgy vélekedem, hogy átalakulok, amikor átlépem a fehér vonalat. A pályán nem ugyanaz az ember vagy, mint azon kívül. Ott kint a csapatomért harcolok, és megteszek minden tőlem telhetőt. Aztán ha vége, jöhet a család meg a barátok, és én is lazítok, mint más normális ember. De a pályán nem is próbálok meg szárnyakat aggatni magamra, nem vagyok angyal!” – fogalmazott az Atlético Madridról tavaly nyáron Chelsea-re váltó csatár.

A Brazíliában született, felkészülési mérkőzésen a selecaóban is bemutatkozó, ám a 2014-es vb előtt mégis a spanyolokat választó támadó szerint az angol játékvezetők teljesen másként viszonyulnak a játékhoz, mint spanyolországi kollégáik.

„Azok a szabálytalanságok, amikért Spanyolországban sárga és piros lapot adnak, itt a játék részét képezik. Országonként más-más futballkultúrák vannak. Az én dolgom, hogy alkalmazkodjak ehhez, a játék módjához. Úgy vélem, az erőfeszítéseimet mindenki láthatja.”

Az elmúlt szezonban húsz bajnoki gólig jutó támadó ebben az idényben csupán háromnál jár, és csapata 12. helye is csalódást keltő a Premier League-ben, ám Costa szerint ennek ellenére nem jellemzik ellentétek a Chelsea öltözőjét.

A PROBLÉMÁK GYÖKERE
„A Chelsea teljesítménye hullámvasútra emlékeztet – mondta a Daily Mailnek a „kékek” szezonbeli teljesítményéről a korábbi Arsenal-védő, Martin Keown. – Azt hiszem, José Mourinho azért beszél nyilvánosan a csapat problémáiról, mert nem kezelik azokat házon belül. Ezzel túl nagy nyomást helyez saját magára, már majdnem sajnálom őt. Magányosnak tűnik, s amikor a játékosai nem bizonyítanak a pályán, úgy érzi, neki kell a médiában szerepelni.”

„Nem mennek jól a dolgok, de ez nem az öltöző miatt van így. Az atmoszféra nagyszerű. Bő egy éve, amióta itt vagyok, egy veszekedés sem volt. Normális, hogy minden öltözőben vannak viták, itt mégsem fordultak elő. A szezon előtt a menedzser figyelmeztetett minket a megfelelő mentalitásra, az edzőnk nagyon okos – előbb látta a szituációt, minthogy kialakult volna” – magyarázta Costa, akit értek meglepetések a Mourinhóval való közös munka során.

„Ami meglepett, az a játékosokhoz való hozzáállása. Mindenki arról a Mourinhóról beszél, aki az oldalvonalnál áll, arról, hogy milyen arrogáns, de valójában nagyon sokat foglalkozik a labdarúgóival az öltözőben és az edzőközpontban” – mondta a korábbi spanyol gólkirály.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik