Chelsea: A csapat magabiztos, én kövér voltam – Diego Costa

Vágólapra másolva!
2015.10.09. 18:26
A Premier League-ben címvédő Chelsea csalódást keltően szerepelt a szezon eddigi szakaszában. A gyenge teljesítmény miatt José Mourinho menedzser rengeteg kritikát kapott – sőt, brit sajtóértesülések szerint az állása is veszélybe került –, a csapat csatára, Diego Costa azonban kiállt a szakember mellett. A spanyol válogatott támadó úgy véli, a felelősség csak és kizárólag a játékosoké.



Diego Costa kiállt Mourinho mellett (Fotó: Action Images, archív)
Diego Costa kiállt Mourinho mellett (Fotó: Action Images, archív)

„Tisztában vagyunk vele, hogy a szezon kezdetén nem sikerült olyan formába lendülnünk, mint amilyenbe szerettünk volna. A felelősség minket illet, hiszen a nyári szünetről nagyon magabiztosan tértünk vissza, azt hittük, hogy ott folytatjuk majd a menetelést, ahol a legutóbbi idény végén abbahagytuk. Aztán azt vettük észre, hogy gödörben vagyunk” – mondta a Sky Sportsnak Diego Costa.

A spanyol válogatott támadó augusztus óta nyolc tétmérkőzésen csak két gólt szerzett, míg az Arsenal elleni bajnokin tanúsított magatartásáért az FA fegyelmi bizottsága hárommeccses eltiltással sújtotta.

„Őszintén bevallva, öt-hat héttel ezelőtt fizikailag nem voltam a legjobb állapotban. Az előző szezon végén megsérültem, majd megkezdtem a szabadságomat, és nem tartottam be az étrendemet. Amikor munkába álltam, nem tartottam ott, ahol szerettem volna. Kicsit túlsúlyos is voltam, ami érződött a játékomon” – árulta el Costa.

„Hibáztathatnám az edzőt, de nem teszem. Csak és kizárólag mi vagyunk a felelősök az eredményekért, ezt a többiek is így gondolják. Nem tehetünk mást, mint keményen edzünk, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy elérjünk arra a szintre, amelyen az előző szezont befejeztük” – tett pontot mondandója végére a 27 éves játékos.

A Chelsea nyolc forduló után két győzelemmel, két döntetlennel és négy vereséggel a 16. helyen áll a Premier League-ben, hátránya tíz pont a listavezető Manchester City mögött.

A londoni együttes a válogatott szünetet követően az Aston Villát fogadja – az eltiltásából visszatérő Diego Costával a soraiban.

Legfrissebb hírek

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
18 órája

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
19 órája

Szoboszlaira is lehetett szavazni, de Grealish lett augusztus legjobbja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
19 órája

„Kár érte…” – Slot szerint a futballban megtörténhetnek a Guéhiéhez hasonló esetek

Angol labdarúgás
21 órája

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
2025.09.11. 16:15

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
2025.09.11. 11:59

Szerződése lejártával távozott, most újra aláírt a kapus a WHU-hoz

Angol labdarúgás
2025.09.10. 17:40

Nagy a baj? Kihagyja a manchesteri derbit a City kulcsembere

Angol labdarúgás
2025.09.10. 16:21
Ezek is érdekelhetik