MU: Di María 24 órán belül átesik az orvosin a PSG-nél?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.02. 14:42
Egybehangzó brit lapértesülések szerint Ángel Di María, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő (Premier League) Manchester United argentin szélsője a következő 24 órában átesik az orvosi vizsgálaton a francia Paris Saint-Germainnél.

A 27 éves futballistát egy évvel ezelőtt brit rekordot jelentő 59.7 millió fontért szerződtette a manchesteri klub a Real Madridtól, most pedig a hírek szerint 44.5 millióért válthat ismét csapatot.

Az argentin válogatott támadó nem csatlakozott a „vörös ördögök” amerikai túrájához, miután hazájával döntőzött a chilei Copa Américán.

Mint beszámoltunk róla, az MU emiatt súlyos pénzbüntetést szabott ki a játékosra. Di Maríát a szurkolók eközben már plakátokon is keresik, az angol klub pedig – úgy tűnik – megtalálta az utódját.

A korábbi Real-sztár hozzásegítette a madridiakat történetük 10. BEK/BL-győzelméhez, majd biztatóan mutatkozott be a manchesterieknél is – az első négy meccsén egy gólja mellett három gólpasszt is kiosztott –, de ezt követően nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket.

Di María a hírek szerint vasárnap Dohában találkozik a PSG képviselőivel.

Legfrissebb hírek

Az Arsenal és a Manchester United is otthon tartotta a három pontot

Angol labdarúgás
21 órája

Nápolyt látni és újjászületni – a Scott McTominay-portré

Képes Sport
Tegnap, 12:21

Nuno Mendes volt a Barca elleni BL-meccs hőse – ő volna a világ legjobb balbekkje?

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 09:01

Hansi Flick megérdemeltnek tartja a PSG győzelmét

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 07:24

Sorozatban harmadszor nyert a Barcelona otthonában a PSG!

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 22:52

Carragher: Amorim manchesteri időszaka rémálom, véget kell vetni neki!

Angol labdarúgás
2025.09.30. 16:51

Bruno Fernandes újra tizenegyest rontott, kikapott a Brentfordtól a Man. United

Angol labdarúgás
2025.09.27. 15:32

Amorim: Megértem a szurkolókat, még én sem tudom, mire számíthatok a csapattól...

Angol labdarúgás
2025.09.26. 18:49
Ezek is érdekelhetik