MU: Di María reagált a Barcával kapcsolatos hírekre

Vágólapra másolva!
2015.06.24. 21:42
null
Di María nehezen viselte első szezonját (Fotó: Action Images)
Ángel Di María ismét elmondta, hogy a Manchester Unitedben képzeli el a jövőjét, cáfolva ezzel a távozásával kapcsolatos híreszteléseket.

Mint beszámoltunk róla, spanyol sajtóértesülések szerint a Barcelona a nyári átigazolási időszakban Di Maríával, a Real Madrid korábbi középpályásával erősítené meg a keretét. A katalán illetőségű Sport napilap szerdán címlapsztoriként tálalta a hírt, ám a játékos megszólalt az üggyel kapcsolatban.

„Nem tagadom, sem én sem a családom nem érezte jól magát a szezon során, mivel nem minden alakult úgy, ahogy én akartam, nem játszottam eleget – mondta Di María. – Nagy lelkesedés volt bennem, aztán a padon találtam magam, nehéz elmondani, mit éreztem ott.”

„Gólokkal és gólpasszokkal kezdtem az idényt, addig minden rendben volt, amíg ki nem kerültem a csapatból. Nem könnyű elmondani, miért nem játszottam.”

Ennek ellenére az argentin úgy döntött, tovább küzd az MU sikereiért.

„Hogy távozok-e? Nem, én nem így gondolkodom. Madridban is volt olyan, hogy kifütyültek, de aztán szembenéztem a problémákkal és sikerült jóra fordítani a helyzetemet. Szeretek megbirkózni a nehézségekkel.”

Di María a szezon végén úgy fogalmazott, „a szurkolók még nem látták Angliában az igazi Di Maríát, tudom, hogy ennél sokkal többre vagyok képes”, és akkor is elmondta, nem áll szándékában elhagyni az Old Traffordot.

 

Legfrissebb hírek

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Jogosulatlanul lépett pályára a Grimsby egyik játékosa a Manchester United elleni Ligakupa-meccsen

Angol labdarúgás
2025.09.02. 15:18

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

A Liverpool új angol csúcsért szerződtette Alexander Isakot – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 22:36

Höjlund a Napoliban folytatja pályafutását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.01. 20:08

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13
Ezek is érdekelhetik