Liverpool: a fél Európa által hívott brazil érkezik – hivatalos

Vágólapra másolva!
2015.06.24. 08:31
null
Firmino a Copa América után ír alá, sajtóhírek szerint 41 millióért költözik Angliába (Fotó: Action Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő (Premier League) Liverpool hivatalos honlapján adta hírül, hogy szerződtette Roberto Firminót a német Hoffenheimtől.

 

A Szalai Ádámot is foglalkoztató Hoffenheim által is bejelentett hír nem rázta meg a nemzetközi sportsajtót, Firmino érkezéséről az átigazolási időszak kezdete óta „suttogtak” a mindig jól értesült britek. Sajtóhírek szerint korábban többek között a Manchester United, a Chelsea, a Manchester City és az Atlético Madrid is csábította a csatárként és támadó középpályásként is bevethető játékost.

A Copa Américán szereplő brazil válogatott csatár a legutóbbi szezonban 36 tétmérkőzésen 10 gólt és 12 gólpasszt jegyzett a Hoffenheimben, amely a következő szezonban nem indul az európai kupákban – állítólag ez volt az egyik ok, ami miatt búcsút intett a kék-fehéreknek Firmino.

A klub beszámolója szerint az orvosi vizsgálatokra és a hivatalos bemutatásra a Copa América befejezése után kerül sor.

A Liverpool szokásához híven nem közölte, hogy mennyiért csábította Angliába a brazil támadót, sajtóhírek szerint 41 millió eurót fizettek a liverpooliak a német klubnak.

Legfrissebb hírek

Idegenbeli győzelmével már BL-helyen áll az újonc Köln

Német labdarúgás
5 órája

Schäferék ikszeltek; a Freiburg a VAR-nak köszönhette a vezetését

Német labdarúgás
2025.09.28. 21:32

„Szembesültem vele, hogy azért még hosszú az út” – Pécsi Ármin a liverpooli tapasztalatokról

Angol labdarúgás
2025.09.27. 11:03

Carragher: Arteta folyton behúzza a kéziféket

Angol labdarúgás
2025.09.22. 11:27

Klubot váltott Ausztráliában a világbajnok spanyol futballista

Minden más foci
2025.09.16. 07:23

A BBC-nél is Szoboszlaié lett az előző hónap legszebb gólja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.09.15. 08:18

Szaúd-Arábia megelőzte a Premier League-et!

Minden más foci
2025.09.14. 11:31

Zivzivadze kiállítása után esett szét a Heidenheim a BVB ellen, hatgólos őrület Wolfsburgban

Német labdarúgás
2025.09.13. 17:56
Ezek is érdekelhetik