Juve: támad a City, 110 milliós ajánlat Pogbáért – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.12. 15:42
A goal.com internetes hírportál értesülései szerint a Premier League-ben szereplő Manchester City 86 millió fontos, azaz több mint 110 millió eurós ajánlatot készül tenni Paul Pogbáért, a Juventus 22 esztendős francia sztárjáért.

Ha a pletyka igaznak bizonyul, a 22-szeres francia válogatott középpályás lenne a világ legdrágább játékosa. Manuel Pellegrini, a manchesteriek menedzsere mindenképpen szeretné megfiatalítani csapata középpályássorát, és állítólag zöld utat kapott Haldun al-Mubarak elnöktől, ami Paul Pogba megszerzését illeti.

Hogy Pogba számára még csábítóbb legyen az angolok érdeklődése, a City állítólag heti 250 ezer fontos fizetést kínál a Juventus futballistájának.

Pogbáért hatalmas csata várható a nyáron, a Manchester City mellett a Chelsea, a Manchester United, a Real Madrid és a PSG is szeretné átigazolni – ráadásul a Bajnokok Ligája-győztes Barcelona is vinné a focistát, igaz, a katalánok 2016-ig nem igazolhatnak új játékost.

Pogba a 2014–2015-ös szezonban 41 tétmérkőzésen lépett pályára, ezeken összesen tíz gólt szerzett és tizenegy gólpasszt osztott ki. Értékét a transfermarkt.de piaci hírportál 60 millió euróra becsüli, ám ügynöke, Mino Raiola korábban többször elmondta, hogy annak, aki ügyfelét szeretné átigazolni, rekordot jelentő összeget kell kifizetnie a Juventusnak.

 

Legfrissebb hírek

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
5 órája

„Kár érte…” – Slot szerint a futballban megtörténhetnek a Guéhiéhez hasonló esetek

Angol labdarúgás
7 órája

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
20 órája

74 vádpontban találták bűnősnek a Chelsea-t – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:00

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
2025.09.09. 15:47

Piros és fehér után zöld – bemutatta harmadik számú mezét a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.09.09. 14:36

Ötvennégy éves szurkoló lesz a kapus az angol hatodosztályban

Angol labdarúgás
2025.09.06. 08:26
Ezek is érdekelhetik