Chelsea: Costa rangadókat hagy ki, májusban térhet vissza

Vágólapra másolva!
2015.04.10. 16:23
José Mourinho, a Premier League-ben listavezető Chelsea menedzsere pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy Diego Costa ebben a hónapban már nem léphet pályára, ami azt jelenti, hogy a spanyol válogatott támadó rangadókról marad le.

A 26 éves csatár a Stoke City ellen 2–1-re megnyert bajnoki második félidejének elején szenvedett combizomsérülést, melynek következtében fontos találkozókat kénytelen kihagyni.a Stoke City ellen 2–1-re megnyert bajnoki második félidejének elején szenvedett combizomsérülést, melynek következtében fontos találkozókat kénytelen kihagyni.

„Csak Diego Costa bajlódik sérüléssel, mindenki más egészséges. Fabregas maszkkal, de vállalja a játékot, és Mikel is bevetésre kész” – mondta Mourinho.

„Nyolc mérkőzés van hátra a bajnokságból, Diego normál körülmények között négy meccsen állhat még a rendelkezésünkre. Ha három találkozón játszhat, akkor alulmúlja a várakozásaimat, ha ötször lép pályára, meghaladja az elképzeléseimet. Két-három hétig nem szeretnék vele foglalkozni” – tette hozzá a portugál szakember, aki nem aggódik az Atlético Madrid korábbi támadójának állapota miatt.

Mourinho előrejelzése szerint Diego Costa a Queens Park Rangers, a Manchester United és az Arsenal elleni mérkőzésekről biztosan lemarad, de valószínűleg Leicesterben sem léphet pályára. A Chelsea az utolsó négy fordulóban a Crystal Palace-szal, a Liverpoollal, a West Bromwichcsal és a Sunderlanddel találkozik.

AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 30 21 7 2 63–26 +37 70
2. Arsenal 31 19 6 6 62–32 +30 63
3. Manchester United 31 18 8 5 55–28 +27 62
4. Manchester City 31 18 7 6 63–30 +33 61
5. Liverpool 31 16 6 9 45–36 +9 54
6. Tottenham 31 16 6 9 50–45 +5 54
7. Southampton 31 16 5 10 42–22 +20 53
8. Swansea 31 13 7 11 37–39 –2 46
9. West Ham 31 11 9 11 41–39 +2 42
10. Stoke City 31 12 6 13 35–39 –4 42
11. Crystal Palace 31 10 9 12 38–42 –4 39
12. Everton 31 9 10 12 39–42 –3 37
13. Newcastle 31 9 8 14 33–49 –16 35
14. West Bromwich Albion 31 8 9 14 28–43 –15 33
15. Sunderland 31 5 14 12 24–44 –20 29
16. Aston Villa 32 7 8 17 23–45 –22 29
17. Hull City 31 6 10 15 29–43 –14 28
18. Queens Park Rangers 32 7 5 20 38–58 –20 26
19. Burnley 31 5 11 15 26–49 –23 26
20. Leicester City 30 5 7 18 29–49 –20 22

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik