Búcsú a transzferektől I.: ismét taroltak az angolok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.03. 07:50
null
Pszt, csak én tudom pontosan, mennyit adott értem a Fulham! (Fotó: Reuters)
Valami véget ért – nem kell többé idegeskednünk, hogy kit, miért, mennyiért, hová és mi a csodáért éppen őt és éppen oda: a topligákban véget ért a téli labdarúgó átigazolási idény. Igen, most is az angolok költötték a legtöbbet, mondhatni mérték és nyakló nélkül igazoltak az olaszok, és a nagy transzferversenyt most is a Parma nyerte (89 jöttmenttel). Ne feledjük, nem sokáig lesz nyugtunk az átigazolási pletykáktól és hírektől, hiszen pár pillanat, és itt is a nyár. Amikor majd az angolok költik a legtöbbet...

PREMIER LEAGUE

A nagy brit transzferhajrá sokaknak csalódást okozott, ugyanis az Arsenal, Manchester United, Liverpool hármas nagy terveiből semmit sem tudott végrehajtani. Az MU-nál nem akadt követője Juan Matának, lemaradtak Fábio Coentraóról, Hernanesről, Nicolás Otamendiről és Fredy Guarínról is, miközben összesen tíz fiatalt kölcsönadtak, Ryan Tunnicliffe-ről (Fulham) és Fábióról (Cardiff City) pedig végleg lemondtak. A Liverpool egész télen meglehetősen csendben tevékenykedett, a szépreményű fiatalok közül Tiago Ilori és Sebastián Coates is távozott, a nagy dobásnak szánt ukrán balszellőt, Jevgen Konopljankát nem sikerült megszerezni a Dnyiprótól, Xherdan Shaqiriért pedig nem volt hajlandó húszmillió eurót fizetni a vezetőség Bayern Münchennek. Talán ez nem is volt nagy hiba a „vörösök" részéről.

Az Arsenal sem döntött német „elviteli” rekordot Julian Draxlerrel, legalábbis most a télen nem ütötték nyélbe a 45.5 milliós üzletet a londoniak, nem lett övék Mirko Vucsinics, ellenben kölcsönvették a Szpartak Moszkvától a rutinos Kim Källströmöt, az egykori Championship Menedzser-csodagyereket.

A Chelsea tulajdonképpen elköltötte a Kevin de Bruyne, Juan Mata kettősért kapott 62 milliót, Nemanja Matics és Mohamed Szalah után érkezett egy fiatal középhátvéd is: a St.-Étienne 14.6 milliót kapott Kurt Zoumáért, akit majd csak a nyáron kell Londonba költöztetni, addig marad kölcsönben az eladónál. José Mourinho egyébként nem babonás, mert a 19 éves gallal együtt 13 játékost küldött el végleg vagy csak rövid időre (jelentjük, Michael Essient addig vizsgálták Milánóban, amíg csak megfelelt végül), miközben nettóban csak a Matics, Szalah duóval gazdagodott. Azt viszont írjuk fel magunknak (kéménybe, korommal), hogy a Manchester City nem vett senkit, sőt, könnyített bérkeretén pár kereten kívüli fiatallal, mint ahogyan a Tottenham is csak alkudozott, de nem vásárolt, miközben Lewis Holtbytól és Jermain Defoe-tól is „megszabadult”. Bármilyen furcsa is, de az MLS-be transzportáló Defoe-ért karrierje során kevés híján 50 millió eurót fizettek már...

Az is a szép a PL-ben, hogy a kisebb csapatok is rendre csoda érdekes átigazolásokkal jelentkeznek: a Fulham 15.2 millióért megvette a görög támadó-félistent, Konsztantinosz Mitroglut, mellette megszerezte a nem kispályás William Kvist, Johnny Heitinga kettőst, valamint érkezett Holtby és pár fiatal az MU-tól. A Sunderland több mint hétmilliót költött, ennyiért kapott egy argentin válogatott éket, Ignacio Scoccót és egy skót válogatott szűrőt, Liam Bridcuttöt. A Cradiff zseniális üzletet kötött a Köbenhavn együttesével, a nyáron 8.7 millióért vett dán csatárt, Andreas Corneliust ugyanoda visszaadták 3.5 millióért; míg a maga szintjén talán legjobban a Crystal Palace húzott bele: jött jobbhátvéd (Jason Puncheon), 3.5 millióért középső középpályás (Joe Ledley), valamivel többért egy óriási kapus (Wayne Hennessey), feleennyiiért egy angol középső védő (Scott Dann), és végül ingyen kölcsönbe a legnagyobbak által csábított, a nyáron lejáró szerződésű balszellő (Thomas Ince).

AZ ANGOL PREMIER LEAGUE ÁTIGAZOLÁSAI, 2014 TELE
ARSENAL
Érkezett: Nicholas Yennaris (kölcsönből vissza, Bournemouth), Anthony Jeffrey (kv., Boreham Wood), Kim Källström (k., Szpartak Moszkva, 750.000), Chuks Aneke (kv., Crewe)
Távozott: Anthony Jeffrey (kölcsönbe, Boreham Wood, ingyen), Chuba Akpom (k., Brentford, i.), Anthony Jeffrey (Wycombe, i.), Benik Afobe (k., Sheffield Wednesday, i.), Nicholas Yennaris (Brentford), Pak Csu Jung (k., Watford, i.), Emmanuel Frimpong (Barnsley)
ASTON VILLA
Érkezett: Samir Carruthers (kv., Milton Keynes), Nathan Delfouneso (k., Blackpool), Jordan Graham (kv., Ipswich), Ryan Bertrand (k., Chelsea), Grant Holt (k., Wigan), Stephen Ireland (kv., Stoke), Benjamin Siegrist (kv., Burton)
Távozott: Jordan Graham (k., Bradford, i.), Michael Drennan (k., Carlisle, i.), Stephen Ireland (Stoke, i.), Nathan Delfouneso (k., Coventry, i.)
CARDIFF CITY
Érkezett: Ben Nugent (kv., Brentford), Joe Ralls (kv., Yeovil), Simon Lappin (kv., Sheffield United), Kadeem Harris (kv., Brentford), Adedeji Oshilaja (kv., Newport), Joe Mason (kv., Bolton), Rudy Gestede (kv., Blackburn), Kevin McNaughton (kv., Bolton), Craig Conway (kv., Brighton), Mats Möller Daehli (Molde, 3.000.000 euró), Magnus Wolff Eikrem (Heerenveen, 2.500.000), Jo Inge Berget (Molde), Fábio (Manchester United), Wilfried Zaha (k., Manchester United, 1.800.000), Kenwyne Jones (Stoke City, i.)
Távozott: Rudy Gestede (k., Blackburn), Nicky Maynard (k., Wigan, i.), John Brayford (k., Sheffield United, i.), Andreas Cornelius (Köbenhavn, 3.500.000), Etien Velikonja (k., Rio Ave), Simon Moore (k., Bristol City, i.), Peter Odemwingie (Stoke City, i.), Craig Conway (Blackburn)
CHELSEA
Érkezett: Bertrand Traoré (Bobo Dioulasso, ingyen), Gaël Kakuta (kv., Vitesse), George Saville (kv., Brentford), Patrick Bamford (kv., Milton Keynes), Milan Lalkovic (kv., Walsall), Sam Hutchinson (kv., Vitesse), Josh McEachran (kv., Watford), Matej Delac (kv., Vojvodina), Sam Walker (kv., Colchester), Nathaniel Chalobah (kv., Nottingham Forest), Nemanja Matics (25.000.000), Mohamed Szalah (Basel, 13.200.000), Kurt Zouma (St.-Étienne, 14.600.000)
Távozott: Bertrand Traoré (k., Vitesse, ingyen), Patrick Bamford (k., Derby County), Kenneth Omeruo (k., Middlesbrough, i.), Kevin de Bruyne (Wolfsburg, 17.000.000), Ryan Bertrand (k., Aston Villa), Nathaniel Chalobah (k., Middlesbrough, i.), Josh McEachran (k., Wigan), Sam Walker (Colchester), Michael Essien (Milan, i.), Juan Mata (Manchester United, 44.730.000), Matej Delac (k., FK Szarajevo), Kurt Zouma (k., St.-Étienne, i.), Gaël Kakuta (k., Lazio), Billy Clifford (k., RFC Antwerp, i.)
CRYSTAL PALACE
Érkezett: Jason Banton (kv., Milton Keynes), Kwesi Appiah (kv., Cambridge United), Stephen Dobbie (kv., Blackpool), Joe Ledley (Celtic Glasgow, 3.500.000), Wayne Hennessey (Wolverhampton, 3.650.000), David Gregory (kv., Sutton United), Jerome Williams (kv., Forest Green), Jason Puncheon (Southampton), Scott Dann (Blackburn, 1.830.000), Thomas Ince (k., Blackpool, i.)
Távozott: Kevin Phillips (Leicester, i.), Jerome Williams (k., Forest Green, i.), David Gregory (k., Sutton United, i.), Jason Banton (k., Plymouth, i.), Matt Parsons (Plymouth), Kwesi Appiah (k., Notts County, i.), Jason Puncheon (kv., Southampton), José Campana (k., Nürnberg), Jack Hunt (k., Barnsley), Elliot Grandin (sz. f.), Stephen Dobbie (k., Blackpool, i.), Darcy Blake (sz. f.)
EVERTON
Érkezett: Aiden McGeady (Szpartak Moszkva, 2.000.000), Lacina Traoré (k., Monaco), Hallam Hope (kv., Northampton), Jindrich Stanek (Sparta Praha), Luke Garbutt (kv., Colchester)
Távozott: Hallam Hope (k., Northampton), Shane Duffy (k., Yeovil), Nikica Jelavic (Hull, 7.800.000), Mason Springthorpe (k., Woking, i.), Johnny Heitinga (Fulham, i.)
FULHAM
Érkezett: Dan Burn (kv., Birmingham), Marcello Trotta (kv., Brentford), Marcus Bettinelli (kv., Accrington), Neil Etheridge (kv., Crewe Alexandra), Clint Dempsey (k., Seattle Sounders, i.), Johnny Heitinga (Everton, i.), Ryan Tunnicliffe (Manchester United), Larnell Cole (Manchester United U21), Lewis Holtby (k., Tottenham),William Kvist (k., VfB Stuttgart), Konsztantinosz Mitroglu (Olympiakosz, 15.200.000)
Távozott: Marcus Bettinelli (k., Accrington), Bryan Ruiz (k., PSV, 1.000.000), Philippe Senderos (Valencia, i.), Dimitar Berbatov (Monaco), Adel Taarabt (kv., QPR), Aaron Hughes (QPR)
HULL CITY
Érkezett: Tom Cairney (kv., Blackburn), Cameron Stewart (kv., Charlton), Aaron McLean (kv., Birmingham), Matty Fryatt (kv., Sheffield Wednesday), Shane Long (West Bromwich, 8.500.000), Nikica Jelavic (Everton, 7.800.000), Jack Hobbs (kv., Nottingham), Eldin Jakupovic (kv., Leyton)
Távozott: Conor Townsend (k., Carlisle, i.), Tom Cairney (Blackburn), Cameron Stewart (k., Leeds United, i.), Eldin Jakupovic (k., Leyton, i.), Aaron McLean (Bradford), Gedo (kv., al-Ahli), Nick Proschwitz (k., Barnsley), Danny Graham (kv., Sunderland)
LIVERPOOL
Érkezett: Conor Coady (kv., Sheffield United), Craig Roddan (kv., Carlisle), Adam Morgan (kv., Yeovil)
Távozott: Adam Morgan (k., Yeovil, i.), Craig Roddan (k., Accrington, i.), Ryan McLaughlin (k., Barnsley, i.), Tiago Ilori (k., Granada), Sebastián Coates (k., Nacional)
MANCHESTER CITY
Érkezett: Reece Wabara (kv., Doncaster), Ellis Plummer (kv., Oldham), Harry Bunn (kv., Huddersfield), Abdul Razak (kv., Anzsi), Mohammed Abu (kv., Aarhus)
Távozott: Abdul Razak (Anzsi, i.), John Guidetti (k., Stoke), Abdisalam Ibrahim (Olympiakosz, i.), Albert Rusnák (k., Birmingham, i.), Harry Bunn (Huddersfield, i.), Emyr Huws (k., Birmingham, i.)
MANCHESTER UNITED

Érkezett: Jesse Lingard (kv., Birmingham City), Ben Amos (kv., Carlisle), William Keane (kv., Wigan), Federico Macheda (kv., Doncaster), Juan Mata (Chelsea, 44.730.000), Ryan Tunnicliffe (kv., Ipswich), Michael Keane (kv., Derby), Tom Lawrence (kv., Carlisle)

Távozott: Anderson (k., Fiorentina), Jack Barmby (k., Hartlepool, i.), Ryan Tunnicliffe (Fulham), Federico Macheda (k., Birmingham), Fábio (Cardiff), Wilfried Zaha (k., Cardiff, 1.800.000), Tom Thorpe (k., Birmingham, i.), Tyler Blackett (k., Birmingham, i.), Tom Lawrence (k., Yeovil, i.), William Keane (k., QPR, i.), Sam Johnstone (k., Doncaster, i.)
NEWCASTLE UNITED
Érkezett: Michael Richardson (kv., Accrington), Conor Newton (kv., St. Mirren), Dan Gosling (kv., Blackpool), James Tavernier (kv., Rotherham), Harris Vuckic (kv., Rotherham), Luuk de Jong (k., Borussia Mönchengladbach)
Távozott: Jonás Gutiérrez (k., Norwich), Yohan Cabaye (PSG, 25.000.000)
NORWICH CITY
Érkezett: David Fox (k., Barnsley), Jonás Gutiérrez (k., Newcastle), Daniel Ayala (kv., Middlesbrough), Joseph Yobo (k., Fenerbahce, 850.000)
Távozott: Jamar Loza (k., Leyton, i.), Daniel Ayala (Middlesbrough, 420.000)
SOUTHAMPTON
Érkezett: Billy Sharp (k., Reading), Fraser Colmer (kv., Dorchester), Jason Puncheon (kv., Crystal Palace)
Távozott: Fraser Colmer (k., Dorchester), Li Tadanari (Urava Reds, i.), Lee Barnard (k., Southend, i.), Billy Sharp (k., Doncaster, i.), Pablo Osvaldo (k., Juventus, 400.000), Danny Fox (k., Nottingham Forest, i.), Aaron Martin (Birmingham), Jason Puncheon (Crystal Palace)
STOKE CITY
Érkezett: Ryan Shotton (kv., Wigan), Jack Butland (kv., Barnsley), James Alabi (kv., Forest Green), Dale Eve (kv., Fleetwood Town), John Guidetti (k., Manchester City), Stephen Ireland (Aston Villa, i.), Jordan Keane (kv., Tamworth),Juan Agudelo (New England Revolution, i.), Peter Odemwingie (Cardiff, i.),
Távozott: Brek Shea (k., Barnsley, i.), Jamie Ness (k., Leyton, i.), Stephen Ireland (kv., Aston Villa), Juan Agudelo (k., Utrecht), Jermaine Pennant (szerződését felbontották), Kenwyne Jones (Cardiff, i.), Maurice Edu (k., Philadelphia)
SUNDERLAND
Érkezett: Liam Marrs (kv., Boston United), Scott Harrison (kv., FC Bury), Marcos Alonso (k., Fiorentina), Adam Mitchell (kv., Harrogate Town), Billy Knott (kv., Wycombe), Óscar Ustari (Almería, i.), Santiago Vergini (k., Estudiantes), Liam Bridcutt (Brighton, 3.660.000), Ignacio Scocco (Internacional, 3.650.000), David Vaughan (kv., Nottingham Forest), Alfred N'Diaye (kv., Eskisehirspor), Connor Wickham (kv., Sheffield Wednesday)
Távozott: Connor Wickham (k., Sheffield Wednesday, i.), Liam Agnew (k., Boston United, i.), Cabral (k., 150.000), Mikael Mandron (k., Fleetwood Town, i.), Dzsi Dong Von (Augsburg), Billy Knott (k., Port Vale, i.), Duncan Watmore (k., Hibernian, i.), David Moberg Karlsson (k., Kilmarnock), Modibo Diakité (k., Fiorentina), Alfred N'Diaye (k., Real Betis), Danny Graham (k., Middlesbrough, i.)
SWANSEA CITY
Érkezett: David Cornell (kv., St. Mirren), Ashley Richards (kv., Huddersfield), Alan Tate (kv., Yeovil), Leroy Lita (kv., Brighton), Ashley Richards (kv., Huddersfield), Marvin Emnes (k., Middlesbrough), Kyle Bartley (kv., Birmingham), David N'Gog (Bolton)
Távozott: Daniel Alfei (k., Portsmouth, i.), Alan Tate (k., Aberdeen, i.), Lee Lucas (k., Cheltenham, i.), Jernade Meade (kv., Luton, i.), Rory Donnelly (k., Coventry, i.)
TOTTENHAM HOTSPUR
Érkezett: Simon Dawkins (kv., Derby County), Lawrence Vigouroux (kv., FC Hyde)
Távozott: Jonathan Obika (k., Brighton, i.), Lewis Holtby (k., Fulham), Adam Smith (Bournemouth), Simon Dawkins (Derby County, 575.000), Shaquile Coulthirst (k., Leyton Orient, i.), Ryan Fredericks (k., Millwall), Jermain Defoe (Toronto FC, 7.300.000)
WEST BROMWICH ALBION
Érkezett: Lee Camp (kv., Bournemouth), George Thorne (kv., Watford), Donervon Daniels (kv., Gillingham), Thievy Bifouma (k., Espanyol, 500.000)
Távozott: Lee Camp (Bournemouth, i.), Kemar Roofe (k., Cheltenham, i.), Shane Long (Hull City, 8.500.000), George Thorne (k., Derby, i.), Markus Rosenberg (sz. f.)
WEST HAM UNITED
Érkezett: Jordan Spence (kv., Milton Keynes), Jaanai Gordon (Peterborough), Pelly Ruddock (kv., Luton), Blair Turgott (kv., Colchester), Daniel Potts (kv., Portsmouth), Roger Johnson (k., Wolverhampton, i.), Antonio Nocerino (k., Milan), Marco Borriello (k., AS Roma, 700.000), Pablo Armero (k., Napoli), Abdul Razak (Anzsi)
Távozott: Mladen Petric (Panathinaikosz, i.), Razvan Rat (sz. f.), George Moncur (k., Partick Thistle, i.), Paul McCallum (k., Heart, i.), Jordan Spence (k., MK Dons, i.), Pelly Ruddock (Luton), Modibo Maiga (k., QPR, i.)
vastaggal az elmúlt hét átigazolásai

 

SERIE A

Mindegyik talján nagycsapat erősített az utolsó héten, különösen az utolsó napokban húztak bele a felek – a legjobban talán az AS Roma járt. A Juventusé volt viszont a legdrágább fogás, mert alig 400 ezer euróért kölcsönvette a Southamptontól az agysebésszé Angliában sem vált, de ettől még igen gólerős támadót, Pablo Osvaldót (érte a nyáron 15.1 milliót fizettek a britek), miközben összesen nyolcan is távoztak Torinóból. A Milannak meg kellett elégednie a marokkói támadó középpályással, Adel Taarabttal, aki nincs ugyan olyan remek formában, mint két éve, de még mindig hatmillió eurót ér – passzai pedig gólokat. Ha hozzávesszük, hogy Adil Rami, Honda Keiszuke, Michael Essien is érkezett korábban, akkor négy olyan játékost szerzett a milánói gárda, akiket mind nyugodt szívvel be lehet vetni a kezdőben.

Osvaldo új csapatát, a Juventust nézi az Inter elleni rangadón (Fotó: Reuters)
Osvaldo új csapatát, a Juventust nézi az Inter elleni rangadón (Fotó: Reuters)

Nagyot markolt a végére az Inter: megtartotta Guarínt, és érdekesen olcsón, 15 millióért megszerezte Hernanest a Laziótól, no és jó áron érkezett egy új balbekket, Danilo D'Ambrosio személyében. A román védő, Cristian Chivu viszont feladta a harcot sérüléseivel, kár érte. Nem vacakolt a Napoli sem: távozott ugyan a PL-be Pablo Armero, akit csak azért sem adtak el egyetlen észak-olasz klubnak sem, és elengedték a veterán Paolo Cannavarót is; de érkezett egy új bal oldali védő, Fauzi Gulam, ötmillióért, és nem sokkal kevesebbért az egykori valenciai és leverkuseni középhátvéd, a brazil Henrique.

Az AS Roma megelégelte a rövid távú erősítéseket Radja Nainggolan, Michel Bastos és a brazil hátvéd, Rafael Tolói leigazolásával (utóbbi kettő egyelőre csak kölcsönbe jött), ellenben a szerb jobbhátvéd, Petar Golubovics, a paraguayi ék, Antonio Sanabria, az argentin karmester, Leandro Paredes és az új Zlatan (pedig még a régit sem hevertük ki), a svéd Valmir Berisha viszont a közeljövő klasszisai lehetnek. A fiatalok – utóbbi kivételével – elkerültek kölcsönbe a tavaszra erősödni picit még.

A Sergio Floccari, Hernanes, Giuseppe Sculli triót elveszítő Lazio a Hélder Postiga, Gaël Kakuta kettőssel vigasztalódhat, vett egy középső védőt a Fiorentina, és belelendült a végére az Udinese és a veronai páros is.

Természetesen nem mehetünk el (ép ésszel...) az FC PARMA mutatványai mellett most sem: hevenyészett számításaink szerint potom 49 játékos (közöttük egy magyar!) érkezett, többségükben csak átszállójeggyel, összességében viszont 40-en kaptak stoplijuk alá útilaput.

Már szervezzük nyári túránkat a városba: ami ott folyik, azt mindenkinek látnia kell...

AZ OLASZ SERIE A ÁTIGAZOLÁSAI, 2014 TELE
ATALANTA
Érkezett: Alberto Almici (kölcsönből vissza, Cesena), Simone Colombi (kv., Padova), Antonio Palma (kv., Nocerina), Matteo Ardemagni (kv., Chievo Verona), Matteo Gentili (Reggina), Rubén Bentancourt (PSV U21, 1.550.000), Marcelo Estigarribia (k., Deportivo Maldonaldo), Matteo Scozzarella (kv., Juve Stabia), Simone Magnaghi (kv., Virtus Entella), Johan Benaluan (k., Parma)
Távozott: Johan Benaluan (kölcsönbe, Parma), Alberto Almici (k., Padova), Guido Marilungo (k., Cesena), Roberto Gagliardini (k., Cesena), Simone Colombi (k., Carpi), Antonio Palma (k., Como), Matteo Ardemagni (k., Carpi), Simone Magnaghi (k., Prato), Michele Canini (k., Chievo Verona), Matteo Scozzarella (k., Spezia), Ciro Polito (Sassuolo), Matteo Gentili (Vicenza)
BOLOGNA
Érkezett: Andrea Pisanu (kv., Montreal Impact), Daniele Paponi (kv., Montreal Impact), Andrea Romano (kv., Crotone), Ruben Palomeque (kv., Como), Matteo Montorsi (kv., SPAL), Ibson (Corinthians), Erik Friberg (Malmö)
Távozott: Andrea Pisanu (k., Prato), Andrea Romano (k., Prato), Henry Giménez (Nacional Montevideo), Ruben Palomeque (k., Paganese), Denis Alibec (kv., Inter), Luca Veratti (k., Südtirol), Matteo Montorsi (k., Cuneo), Alex Ferrari (k., Crotone), Federico Agliardi (k., Cesena), Abdallah Yaisien (k., Trapani), Uros Radakovics (k., Novara)
CAGLIARI
Érkezett: Alberto Melis (kv., Pisa), Adryan (k., Flamengo), Andrea Tabanelli (k., Cesena), Alessandro Bastrini (k., Novara), Marco Silvestri (k., Chievo Verona), Matías Vecino (k., Napoli)
Távozott: Lorenzo Ariaudo (Sassuolo, 500.000 euró), Rui Sampaio (szerződését felbontották), Radja Nainggolan (k., Roma, 3.000.000), Antonio Adán (Real Betis), Danilo Avelar (k., Leeds), Michael Agazzi (Chievo Verona), Andrea Tabanelli (k., Leeds)
CATANIA
Érkezett: Francesco Lodi (Genoa, közös tulajdonba), Fabián Rinaudo (k., Sporting CP, 500.000), Federico Moretti (kv., Spezia), Francesco Fedato (Bari), Edgar Cani (kv., Carpi), Emiliano Tortolano (kv., Catanzaro)
Távozott: Panajotisz Tahcidisz (k., Torino), Federico Moretti (k., Padova), Edgar Cani (k., Bari), Federico Freire (sz. f.), Emiliano Tortolano (k., Aprilia), Maxi López (k., Sampdoria, i.)
FIORENTINA
Érkezett: Anderson (k., Manchester United, i.), Antonio Rosati (k., Napoli), Alessandro Matri (k., Milan), Modibo Diakité (k., Sunderland)
Távozott: Marcos Alonso (k., Sunderland), Gustavo Munúa (Nacional, i.), Olekszandr Jakovenko (k., Málaga, i.), Maxwell Acosty (k., Carpi), Rubén Olivera (Brescia), Matías Vecino (k., Cagliari)
HELLAS VERONA
Érkezett: Simone Calvano (kv., Lanciano), Michael Rabusic (Slovan Liberec), Iván Pillud (k., Racing Club), Marquinho (k., AS Roma), Tony Huston (kv., Pro Vercelli), Andrea Cocco (kv., Reggina), Dino Martinovic (kv., Paganese), Kris Jogan (k., Nocerina), Amadou Samb (Chievo Verona, i.)
Távozott: Matteo Bianchetti (k., Spezia), Daniele Ragatzu (k., Lanciano), Jorginho (kt., Napoli, 5.000.000), Matteo Rubin (kv., Siena), Simon Laner (k., Novara), Kris Jogan (k., Aversa Normanna), Samuele Longo (kv., Inter), Andrea Cocco (kv., Beira-Mar), Dino Martinovic (k., Lugano), Tony Huston (La Louviere Centre)
INTERNAZIONALE
Érkezett: Rubén Botta (Livorno, i.), Bocar Djumo (kv., Uniao Madeira), Denis Alibec (kv., Bologna), Ezequiel Schelotto (kv., Sassuolo), Daniel Bessa (kv., Olhanense), Simone Pasa (kv., Varese), Samuele Longo (kv., Hellas Verona), Hernanes (Lazio, 15.000.000), Danilo D'Ambrosio (Torino, 1.750.000)
Távozott: Denis Alibec (Astra Giurgiu, 200.000), Ezequiel Schelotto (k., Parma), Álvaro Pereira (k., Sao Paulo, 1.000.000), Simone Pasa (k., Padova), Isak Belfodil (k., Livorno, 400.000), Cristian Chivu (visszavonult), Samuele Longo (k., Rayo Vallecano), Daniel Bessa (k., Sparta Rotterdam), Matteo Colombi (k., Torino, i.), Stefano Tonsi (k., Novese)
JUVENTUS
Érkezett: Timothy Nocchi (kv., Carpi), Stefano Padovan (kv., Pescara), Elvis Kabashi (kv., Pescara), Matteo Liviero (kv., Carpi), Pablo Osvaldo (k., Southampton, 400.000), Edoardo Goldaniga (kt., Palermo)
Távozott: Timothy Nocchi (k., Padova), Mbaye Diagne (k., Lierse), Paolo De Ceglie (k., Genoa), Ouasim Bouy (k., Hamburg, i.), Stefano Padovan (k., Vicenza), Marco Motta (k., Genoa), Matteo Liviero (k., Juve Stabia), Laurentiu Branescu (kt., Lanciano)
LAZIO
Érkezett: Gaël Kakuta (k., Chelsea), Andrea Sbraga (kv., Salernitana), Hélder Postiga (k., Valencia, i.)
Távozott: Luca Crescenzi (k., Pisa), Andrea Sbraga (k., Carrarese), Giuseppe Sculli (k., Genoa), Hernanes (Inter, 15.000.000), Sergio Floccari (Sassuolo, 2.200.000), Vinícius (k., Padova)
AS LIVORNO
Érkezett: Paolo Castellini (Sampdoria), Isak Belfodil (k., Inter, 400.000), Antonio Meola (kv., Paganese), Dzsamel Meszbah (k., Parma)
Távozott: Rubén Botta (Inter, i.), Saulo Decarli (k., Avellino), Pasquale Schiattarella (Spezia, 1.200.000), Luca Belingheri (k., Cesena), Alessandro Lambrughi (k., Novara), Riccardo Regno (k., Pontedera), Antonio Meola (k., Crotone)
AC MILAN
Érkezett: Adil Rami (Valencia, k., 400.000), Honda Keiszuke (CSZKA Moszkva, i.), Ezekiel Henty (kv., Spezia), Andrea Petagna (kv., Sampdoria), Matteo Chinellato (kv., Sorrento), Michael Essien (Chelsea, i.), Ezekiel Henty (kv., Spezia), Simone Ganz (kv., Lumezzane), Adel Taarabt (k., QPR)
Távozott: M'Baye Niang (k., Montpellier), Ezekiel Henty (k., Perugia), Matteo Chinellato (k., Cosenza), Jherson Vergara (k., Parma), Alessandro Matri (k., Fiorentina), Antonio Nocerino (k., West Ham), Gianmario Comi (k., Lanciano), Matteo Chinellato (k., Cosenza), Nnamdi Oduamadi (k., Varese), Simone Ganz (k., Barletta)
NAPOLI
Érkezett: Giuseppe Nicolao (kv., Lanciano), Jorginho (kt., Hellas Verona, 5.000.000), Antonio Rosati (kv., Sassuolo), Emanuele Allegra (kv., Entella), Camillo Ciano (kv., Padova), Giuseppe Nicolao (kv., Lanciano), Fauzi Gulam (St.-Étienne, 5.000.000), Henrique (Palmeiras, 4.000.000)
Távozott: Emanuele Allegra (k., Pavia), Antonio Rosati (k., Fiorentina), Giuseppe Nicolao (k., Viareggio), Camillo Ciano (k., Avellino), Eduardo Vargas (k., Valencia, 500.000), Giuseppe Palma (k., Paganese), Paolo Cannavaro (k., Sassuolo), Nicolao Dumitru (k., Reggina), Pablo Armero (k., West Ham)
AS ROMA
Érkezett: Radja Nainggolan (k., Cagliari, 3.000.000), Mattia Rosato (FeralpiSalo, közös tulajdonból teljesbe), Michel Bastos (k., al-Ain, 1.100.000), Alessandro Crescenzi (kv., Ajaccio), Giammario Piscitella (Pescara, 1.500.000, játékjoga másik fele is), Paolo Frascatore (kv., Pescara), Federico Viviani (kv., Pescara), Tomas Svedkauskas (kv., Paganese), Rafael Tolói (k., Sao Paulo, 500.000), Valmir Berisha (Halmstads U19, 500.000), Petar Golubovics (OFK Beograd, 1.000.000), Francis Obeng (Santarcangelo), Antonio Sanabria (Barcelona B, 4.500.000), Leandro Paredes (Boca Juniors, 8.000.000)
Távozott: Júlio Sérgio (szerződését felbontották), Michael Bradley (Toronto, 7.400.000), Paolo Frascatore (k., Reggina), Tomas Svedkauskas (k., Pescara), Gianluca Caprari (Pescara, 1.500.000), Federico Viviani (k., Latina Calcio, i.), Marco Borriello (k., West Ham, 700.000), Alessandro Crescenzi (k., Novara, i.), Nicolás Burdisso (Genoa), Petar Golubovics (k., Novara, i.), Marquinho (k., Hellas Verona), Giammario Piscitella (k., Cittadella), Jonatan Lucca (k., Paranaense), Antonio Sanabria (k., Sassuolo), Leandro Paredes (k., Chievo Verona)
US SASSUOLO
Érkezett: Lorenzo Ariaudo (Cagliari Calcio, 500.000), Nicola Sansone (Parma), Aleandro Rosi (k., Parma), Pedro Mendes (k., Parma), Thomas Manfredini (Genoa), Davide Biondini (k., Genoa), Paolo Cannavaro (k., Napoli), Ciro Polito (Atalanta), Alexis Zapata (k., Granada), Sergio Floccari (Lazio, 2.200.000), Matteo Brighi (Torino)
Távozott: Karim Laribi (k., Latina Calcio), Aladje (k., Porto Tolle), Jonathan Rossini (k., Parma), Carl Valeri (Ternana), Jasmin Kurtic (k., Torino), Antonio Rosati (kv., Napoli), Ezequiel Schelotto (kv., Inter), Lino Marzorati (Modena), Luca Benedetti (k., Torres)
FC TORINO
Érkezett: Panajotisz Tahcidisz (k., Catania), Abou Diop (kv., Juve Stabia), Jasmin Kurtic (k., Sassuolo), Ahmed Barusso (Genoa), Matteo Colombi (k., Inter, i.), Iljasz Zejtulajev (egyesület nélküli), Willyan (kv., Beira-Mar)
Távozott: Abou Diop (k., Crotone), Filippo Scaglia (k., Cittadella), Matteo Brighi (Sassuolo), Danilo D'Ambrosio (Inter, 1.750.000), Willyan (Beira-Mar, 250.000), Nicola Bellomo (k., Spezia)
CHIEVO VERONA
Érkezett: Caleb Ekuban (kv., FC Südtirol), Jordan Pedrocchi (kv., SSD Chieti), Matteo Rubin (k., Siena), Manuel Pamic (Sparta Praha), Michele Canini (k., Atalanta), Victor Obinna (k., Lokomotiv Moszkva), Tiberio Guarente (k., Sevilla), Adrian Stoian (kv., Genoa), Michael Agazzi (Cagliari), Pablo Granoche (kv., Cesena), Luca Martinelli (kv., Juve Stabia), Filippo Fondi (kv., Bassano), Leandro Paredes (k., AS Roma), Riccardo Improta (Genoa)
Távozott: Jordan Pedrocchi (k., Seregno), Caleb Ekuban (k., Lumezzane), Domenico Franco (k., Messina), Riccardo Improta (kv., Genoa), Paul Papp (k., Astra Giurgiu, i.), Manuel Pamic (k., Siena), Oumaro Coulibaly (k., Lumezzane), Matteo Ardemagni (kv., Atalanta), Marcos De Paula (k., Lumezzane), Alessio Sestu (k., Sampdoria), Pablo Granoche (k., Modena), Mamadou Samassa (Pescara), Radoszlav Kirilov (k., Unione Venezia), Marco Silvestri (k., Cagliari), Luca Martinelli (Empoli), Marcelo Estigarribia (kv., Deportivo Maldonado), Caleb Ekuban (k., Lumezzane), Filippo Fondi (k., Reggiana), Amadou Samb (Hellas Verona, i.)
GENOA
Érkezett: Cabral (k., Sunderland, 150.000), Paolo De Ceglie (k., Genoa), Andrea Doninelli (Juve Stabia), Riccardo Improta (kv., Chievo Verona), Marco Motta (k., Juventus), Nicolás Burdisso (AS Roma), Giuseppe Sculli (k., Lazio), Daniele Siciliano (kv., Messina), Enis Nadarevic (kv., Cesena), Sebastián Ribas (kv., Barcelona Guayaquil)
Távozott: Francesco Lodi (Catania), Said Ahmed Said (k., Monza), Zé Eduardo (k., Coritiba), Andrea Doninelli (k., Benevento), Lukas Zima (k., Reggiana), Thomas Manfredini (Sassuolo), Riccardo Improta (k., Padova), Mario Sampirisi (k., Olhanense), Davide Biondini (k., Sassuolo), Daniele Siciliano (k., Vado Ligure), Andrea Tufano (k., Brindisi), Enis Nadarevic (k., Bari), Adrian Stoian (kv., Chievo Verona), Ahmed Barusso (Torino), Sebastián Ribas (k., Racing Strassburg), Tőzsér Dániel (k., Watford), Mario Santana (k., Olhanense)
PARMA
Érkezett: Matteo Gaudiano (kv., Savona), Ivan Cacchioli (kv., Gubbio), Domenico Mungo (kv., Perugia), Cristiano Spirito (kv., Savona), Álvaro Ampuero (kv., Padova), Alberto Ricter (kv., Savona)Gabriele Puccio (kv., Savona), Gianmaria Cucurnia (kv., Lucchese), Andrea Scicchitano (kv., Ascoli), Alessandro Elia (kv., Chieti), Mirko Pigliacelli (kv., Pescara), Amedej Vetrih (ND Gorica), Hervé Diedhiou (kv., Paganese), Manuel Giandonato (egyesület nélküli), Jherson Vergara (k., Milan), Alessio Butini (San Donato Tavarnelle), Jonathan Rossini (k., Sassuolo), Ezequiel Schelotto (k., Inter), Alessio Aracu (kv., Savona), Gianpiero Tozzi (Nocerina), Ihrig-Farkas Sebestyén (kv., ND Gorica), Salvatore Sandomenico (kv., Gubbio), Jorman Aguilar (kv., ND Gorica), Francesco Finocchio (kv., Trapani), Yves Benoit Bationo (kv., Perugia), Nicolas Sumsky (kv., ND Gorica), Gonzalo Mastriani (kv., Crotone), Francesco Checcucci (kv., ND Gorica), Raffaele Rosato (kv., Nocerina), Carlos García (kv., Brönshöj), Nabil Taider (kv., ND Gorica), Giammaria Prete (kv., AC Renate), Abdelaye Diakité (kv., ND Gorica), Leandro Campagna (Frosinone), Alessandro Cesarini (k., Savona), Claudio Corsetti (kv., Cuneo), Giovanni Catalano (Grifoponte Torgiano), David Löfquist (kv., Odense), Filippo Boniperti (kv., Crotone), Simone Malatesta (kv., Ascoli), Alessandro Piacenti (kv., Ascoli), Nicola Pozzi (Sampdoria), Lorenzo Pasqualini (kv., Crotone), Cristian Molinaro (VfB Stuttgart, i.), Nicola Cosentini (kv., Mosta), Andrea Garofalo (Paganese, i.)
Távozott: Dzsamel Meszbah (k., Livorno), Jaime Valdés (Colo Colo), Fabio Lebran (k., SPAL), Johan Benaluan (k., Atalanta), Salvatore Sandomenico (k., Arzanese), Goncalo Brandao (k., Belenenses), Alessandro Piacenti (k., Vigor Lamezia), Simone Malatesta (k., Gavorrano), Francesco Finocchio (k., ND Gorica), Gonzalo Mastriani (k., ND Gorica), Manuel Giandonato (k., Juve Stabia), Angelo Bencivenga (k., Como), Yves Benoit Bationo (k., ND Gorica), Mory Koné (k., Crotone), Mirko Pigliacelli (k., Reggina), Domenico Mungo (k., Esperia Viareggio), Pedro Mendes (Sassuolo), Aleandro Rosi (k., Sassuolo), Nicola Sansone (Sassuolo), Cristiano Spirito (k., San Marino Calcio), Marshal Mfon Johnson (k., ND Gorica), Giovanbattista Catalano (Vigor Lamezia Calcio), Gianpiero Tozzi (k., Vigor Lamezia Calcio), Leandro Campagna (k., Barletta), Alessandro Cesarini (Savona), Claudio Corsetti (k., Aprilia), Raffaele Rosato (k., Savona), Alessandro Elia (k., Cuneo), Nicola Cosentini (Gavorrano, kt.), Andrea Scicchitano (k., Pontedera), Álvaro Ampuero (k., Salernitana), Lorenzo Pasqualini (Salernitana), Stefano Okaka (Sampdoria), Giammaria Prete (k., Correggese), Andrea Garofalo (k., Teramo), Irfan Sahman (k., Padova), Alessandro Cesarini (kt., Savona), Luca Tedeschi (k., AlbinoLeffe), Nicolo Stirati (k., Rimini), Nabil Taïder (k., Lokomotiv Szófia), Gianluca Nucera (k., Savona), Filippo Boniperti (k., ND Gorica)
SAMPDORIA
Érkezett: Stefano Scappini (kv., Grosseto), Stefano D'Agostino (kv., Pontedera), Alessio Sestu (k., Chievo Verona), Stefano Okaka (Parma), Gianluca Cafferata (kv., Castiglione), Gianluca Austoni (Ischia), Maxi López (k., Catania, i.), Luca Piana (kv., Como)
Távozott: Giuseppe Zampano (Martina Franca), Stefano Scappini (k., Castel Rigone), Andrea Petagna (kv., Milan), Andrea Tozzo (k., Latina), Szavvasz Gencoglu (k., Spezia), Davide Gavazzi (k., Ternana), Mirko Eramo (k., Empoli), Enzo Maresca (Palermo), Stefano D'Agostino (k., Poggibonsi), Paolo Castellini (Livorno), Andrea Tozzo (k., Latina Calcio), Luca Piana (k., Viareggio), Daniele Messina (Vittoriosa, i.), Gianluca Cafferata (k., Pavia), Vedran Celjak (k., Benevento, i.), Nicola Pozzi (Parma), Antonino Barilla (kv., Reggina), Moreno Beretta (k., San Marino Calcio), Simon Poulsen (AZ Alkmaar, i.), Gianluca Austoni (k., Aprilia)
UDINESE
Érkezett: Douglas Santos (Granada), Rosario Licata (kv., Foggia), Daniele Mori (kv., Novara), Pape Dia (kv., Avellino), Hasszan Jebda (k., Granada), Wojciech Pawlowski (kv., Latina), Steve Beleck (kv., RAEC Mons)
Távozott: Alexander Merkel (k., Watford), Mathias Ranégie (Watford), Douglas Santos (kv., Granada), Wojciech Pawlowski (k., Slask Wroclaw), Pape Dia (k., Pavia, i.), Rosario Licata (k., Sorrento), Daniele Mori (Brescia)
vastaggal az elmúlt hét átigazolásai

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik