Luis Suárez: az Arsenal nem adja fel, a Pool nem adja el

Vágólapra másolva!
2013.08.15. 19:29
null
Luis Suárez még egy hónapig nem játszik eltiltás miatt, van idő arra, hogy eldőljön az átigazolása (Fotó: Reuters)
Brendan Rodgers, a Liverpool menedzsere kijelentette, addig nem beszél Luis Suárezről, a klub uruguayi csatáráról, amíg le nem jár az eltiltása, amelyből hat mérkőzés maradt az előző szezonból. Az Arsenal nem adja fel, állítólag új ajánlatot tenne a csatárról, akiről azt is írták az elmúlt 24 órában, hogy az Anfielden marad, és azt is, hogy továbbra is menni akar.

Luis Suárez szerdán ismét a rivaldafénybe került átigazolási huzavonájával, és úgy tűnik, augusztus végéig nem is kerül ki onnan.

Azzal kezdődött (vagy inkább folytatódott) a hercehurca, hogy az uruguayi válogatott Japán elleni felkészülési mérkőzése előtt az El Observador idézte Suárezt: „A Liverpool szurkolóinak szeretete miatt döntöttem úgy, hogy maradok."

A japánok 4–2-es legyőzése során gólt szerző csatárnak nem is nagyon lenne más választása, de legalább hízelgett a szurkolóknak, gondolhattuk volna. Ám jött a meccs utáni sajtótájékoztató, amelyen szembesítették az El Observador idézetével.

„Ez csak pletyka. Lehet, hogy valaki mondott ilyet, de én biztosan nem nyilatkoztam azt, hogy maradni szeretnék Liverpoolban" – mondta Suárez, akinek szavaira reagálva az Arsenal előkészítette legújabb ajánlatát a csatárért.

A Telegraph szerint Arsene Wenger új ajánlaton gondolkodik, kilencmillió fonttal megemelné legutóbbi, 40 millió plusz egy fontos próbálkozását, és 49 milliót (azaz 57.5 eurót) is fizetne a játékosért. Az „ágyúsoknak" nem sürgős a megállapodás, hiszen Suárez tízmeccses eltiltásából – amelyet a chelsea-s Braniszlav Ivanovics megharapásáért kapott – még hat mérkőzés hátravan.

Brendan Rodgers, a Liverpool menedzsere a klub többi elöljárójához hasonlóan eddig hallani sem akart az uruguayi eladásáról, és csütörtöki idénynyitó sajtótájékoztatóján is leszögezte: minden változatlan Suárez kapcsán. Sőt, azt is hozzátette, elege van már ebből az ügyből, amely elvonhatja a csapat figyelmét a bajnoki rajttól.

„Azokra a játékosokra akarok összpontosítani, akikkel számolhatok a Stoke City elleni mérkőzésen. Luís Suárezről addig semmit sem mondok, amíg le nem jár az eltiltása. – mondta Rodgers. – A játékosaim az elmúlt hónapok során kőkeményen dolgoztak, hogy készen álljanak az idény rajtjára. Meg akarom becsülni őket annyira, hogy kizárólag róluk beszéljek."

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
2025.09.09. 18:48

Ökölvívás: Szeleczki Lilla győzelmével kezdődött a világbajnokság

Ökölvívás
2025.09.04. 13:06

Nem nevezte a BL-re Federico Chiesát a Liverpool

Bajnokok Ligája
2025.09.03. 21:33

Csaknem 4.5 milliárd euró elköltése után így állnak a PL csapatai

Angol labdarúgás
2025.09.02. 19:34

Kiborult a Crystal Palace védője, amiért nem igazolhatott a Liverpoolba

Angol labdarúgás
2025.09.02. 18:46

„Minek agyal az, akinek fogalma sincs a tényekről?” – Gyökeres a klubváltásáról

Angol labdarúgás
2025.09.02. 16:56

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41
Ezek is érdekelhetik