Manchester Utd.: 17 millió fontért jön a Blackburn védője

Vágólapra másolva!
2011.06.08. 16:34
null
Alex Ferguson Phil Jonesban látja a jövő kiemelkedő védőjét (fotó: Action Images – archív)
A BBC Sports információi szerint orvosi vizsgálaton a Manchester Unitednél tartózkodik Phil Jones, a Blackburn Rovers 19 éves középhátvédje.

 

A BBC úgy tudja, a Manchester United 17 millió fontot (a Guardian 16 millióról tud, csakúgy, mint a Daily Mail) sem sajnált az utánpótlás-válogatott hátvédért, aki az Arsenalt és a Liverpoolt utasította vissza az angol rekordbajnok kedvéért.

Jones mindössze 2010 márciusában mutatkozott be élvonalbeli mérkőzésen a Blackburn felnőtt csapatában, a 2010–2011-es idényben viszont már 25 bajnokin és 2 Ligakupameccsen szerepelt a Roversben, felkeltve ezzel az élcsapatok figyelmét.

Az ifjú védőnek igen nehéz dolga lesz beverekednie magát a Unitedbe: a Rio Ferdinand–Nemanja Vidics belső védő kettős a liga legerősebbje, Chris Smalling és Jonny Evans pedig mögöttük vár a bevetésre.

A Blackburn nem feltétlenül akart megválni tehetségétől, de a Manchester United megadta a februárban aláírt ötéves szerződés kivásárlási záradékában szereplő összeget.

 

Legfrissebb hírek

Felkészülési mérkőzés: Preston North End–Liverpool

Angol labdarúgás
37 perce

Slot a Liverpool felkészülése előtt: Azt mondtam a játékosoknak, legyenek olyanok, mint Jota volt

Angol labdarúgás
3 órája

Kihagyja a felkészülést a Man. United kapusa, ez áll a háttérben

Angol labdarúgás
Tegnap, 16:16

A piac varázslói – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.07.11. 23:30

A Liverpool visszavonultatja Diogo Jota mezszámát – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.11. 21:51

Szalai Attila és Matheus Saldanha klubot váltott, az Arsenal a Chelsea-től igazol – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.11. 09:06

64 millió euróért szerződtetett szélsőt a Tottenham – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.11. 07:43

Szoboszlai, Kerkez és Pécsi is lerótta kegyeletét Diogo Jota előtt

Légiósok
2025.07.10. 16:59
Ezek is érdekelhetik