A piac varázslói – Moncz Attila publicisztikája

LAPZÁRTÁNKIG a nyári időszakban lezárt átigazolások tízes toplistáján az eladói oldalon szereplő csapatok között jóindulattal is csak három olyat találunk, amelyet az európai sztárklubok közé sorolhatunk. A Leverkusen, Dortmund, Milan trióval szemben a Wolverhampton, Real Sociedad, West Ham, Brighton, Bournemouth (a Dean Huijsen, Kerkez Milos kettős miatt duplán), River Plate hatos áll. Úgy, hogy közülük a Wolverhampton, a West Ham, a Brighton, a Bournemouth visszatérő vendég, ahogyan a Frankfurtra (amint az idén eladja Hugo Ekitikét, megint ott lesz a top 10-ben) vagy az Aston Villára is nyugodtan tekinthetünk így. Lassan új iparág lesz abból, hogy egyes csapatok eladják a legjobbjaikat, majd a helyzetből megerősödve kijőve a következő évben újfent kiváló „portékával” jelennek meg a piacon úgy, hogy közben a sportszakmai eredményeik általában nem romlanak.

Természetesen kivételek akadnak, hiszen például a Tottenhamnek a Gareth Bale-ért kapott 85 millió fontot nem sikerült megfelelően befektetni, ahogy az Aston Villa sem kapott vastapsot a Jack Grealish értékesítéséből befolyó 100 millió elköltéséért. Mert bár 2021-ben az akkori ügyvezető, Christian Purslow videóüzenetben bejelentette, felkészültek az esetre és három játékost is igazolnak a Manchester Cityhez szerződő támadó helyére, az újak közül csak Leon Bailey vált be úgy-ahogy, Emiliano Buendía és Danny Ings nem, annyira, hogy a mögöttünk hagyott tavasszal például utóbbi kettő már nem is Birminghamben futballozott.

Ugyanakkor a Villa vagy a Spurs esetében azt is megkockáztathatjuk, nem erre épül az alapvető üzleti működésük, így a hibák akár ennek is betudhatók. Azon angol klubok viszont, amelyeknél – természetesen az elképesztő televíziós pénzen túl – a transzferekből származik a jövedelem egy kiemelt része, szinte automatikusan megy minden. Vegyük a Brighton példáját, amelyből 2023 nyarán összesen 150 millió fontért lépett le a Moisés Caicedo (Chelsea), Alexis Mac Allister (Liverpool) duó. Még abban a periódusban megjött a csapathoz Carlos Baleba, egy idénnyel később pedig a Georginio Rutter, Mats Wieffer, Matt O’Riley hármas, a középpályán így ismét lehetett válogatni az alternatívák közül. A csapat meg közben 6., 11. és most 8. lett a Premier League-ben. Ez egy Brighton-szintű együttesnél simán tekinthető szinten tartásnak, különösen úgy, hogy a vizsgált három idényből kettőben legalább egy-egy sztárcsapat (a Chelsea, illetve a Manchester United) mögötte zárt a tabellán.
De például a Bournemouth-hívek helyében sem aggódnék amiatt, hogy a klubnak összesen 90 millió fontért eladott két védőjét, Kerkez Milost (Liverpool) és Dean Huijsent (Real Madrid) kell pótolnia. A vezérkar már tavaly is megmutatta, felkészült az ilyen helyzetekre. Egy éve a csatár Dominic Solankét 65 millióért passzolta el a Tottenhamnek, s 40.2 millióért megvette Evanilsont, illetve több terhet pakolt az előző hónapokban szerződtetett Justin Kluivert, Antoine Semenyo kettősre, és az évadot klubcsúcsbeállítást jelentő kilencedik hellyel zárta. A három támadó összesen 33 gólt szerzett úgy, hogy mindegyikük eljutott legalább tízig!

Nem csupán a Premier League-ből lehet ilyen példákat citálni: a német Eintracht Frankfurt a 2019–2020-as idény óta négy, legfeljebb 25 éves középcsatárt is értékesített összesen 283 millió euróért az angol, a francia, illetve a spanyol élvonalba (a Randal Kolo Muani, Omar Marmus, Luka Jovics, Sébastien Haller négyes egyben a klub történetének négy legnagyobb bevételű üzlete is!), mégis, a csapat 2021 ősze óta folyamatosan az európai kupaporondon szerepel, nyert Európa-ligát is, az ősszel pedig ebben a periódusban már másodszor indulhat a Bajnokok Ligájában. A németek „valahogy” mindig találtak egy utódot (legutóbb a fentebb már említett Ekitikét), most is ott van a tarsolyban két frissen igazolt játékos, Elye Wahi, valamint Jonathan Burkardt, így Markus Krösche sport­igazgató nyugodtan megvárhatja, amíg valaki hajlandó lesz 100 millió euró körül fizetni a francia csatárért. És még ha rossz is hallani, ilyen bevételek esetén kalkulált veszteség az egyik legprofibb gazdasági irányítással működő (német) klubnál, ha nem válik be például a hatmillió euróért vett Lisztes Krisztián. Bár reméljük, ő is inkább azt a lehetőséget veszi észre az Eintrachtnál, amit Marmusék.

Az ilyen jellegű klubmodell csak olyan helyen működik, ahol az érintettek célja nem az, hogy egy mai befektetés lehetőleg már egy nappal előtte is hasznot hozzon. Kizárólag a hosszú távú modellben aknázhatók ki az előnyök, amelyekre a The Athletic portál mutatott rá a Premier ­League-ben dolgozó, névtelenséget kérő két vezető segítségével. A különböző tárgyalási technikák alkalmazása, a külső és belső kommunikáció, a menedzserekkel való kapcsolattartás, a stratégiai tervezés elengedhetetlen ahhoz, hogy a legtöbb szituációra legyen megoldás. Biztos, hogy nem lesz az összesre, tökéletes pedig főleg nem, de más metodikával aligha lesz rá esély.

A legfontosabb, hogy a „veszélyes” ügyekben mindenki proaktív legyen. Ne csupán az ötletgazda/vezető, hanem a szervezeten belül mindenki. A tárgyalás, a profilozás, a kiválasztás ma már legfeljebb a „megye egyben” lehet egy kézben, egyébként ezek külön szakmát jelentenek, így a folyamat kezdetekor érdemes bevonni az esetleges későbbi érintetteket is. A felelős vezető esetében előnyt jelenthet, ha van egyfajta jövőbelátó-képessége, és, mondjuk, fél évvel a leendő sztár esetleges klubcseréje előtt vele és az ügynökével leül egy tisztázó beszélgetésre. Amennyiben a „ha, akkor”-ok kérdéseit sikerül megnyugtatóan lezárni, jöhet az utódjelöltek feltérképezése. Páratlan bravúr, ha egyből sikerül megtalálni az új opciót, hiszen akkor őt még mindenféle kényszer nélkül úgy lehet elhozni, hogy a partnerklub még nem tudja, hamarosan Dárius kincse szakad az ő vevőjére. Emellett az új játékos időt kap az akklimatizációra, idomulhat a rendszerhez, nem egyből a mély vízbe ugrik, és a szurkolók sem lesznek vele türelmetlenek. Ha csúszás van a rendszerben, akkor úgy kell megalkudni, ahogyan a Bournemouth tette Adrien Truffert esetében: őt talán még 14.4 millió fontnál is olcsóbbért lehetett volna megszerezni a Rennes-től, ám akkor már mindenki látta a küszöbön álló Liverpool–Kerkez-frigyet és a vele járó várható pénzmozgást.

Kerkez vagy éppen a nyár eddigi legnagyobb „királya”, Florian Wirtz kapcsán ugyanakkor nem lehet elhallgatni a klubok egyik legnagyobb félelmét, az egyre növekvő számban megjelenő családtagok jelentette veszélyt. „Minden, amit egy tárgyalás során megpróbálsz megtenni, hogy személyteleníted az ügyet, hogy nagyon objektív próbálsz maradni, a szubjektumot pedig a lehető legtávolabb tartani, a családtagok esetében nehéz. Persze néha az ügynökök érzelmei is előkerülnek, akad, akinek egy ilyen egyezség élete kifizetési napja vagy akár az egyetlen egész pályafutása során” – vázolta az ezzel kapcsolatos nehézségeket egy PL-es vezető. Biztos, hogy néhányan örültek Kerkez papa egy-egy rosszul időzített, ráadásul túl őszinte nyilatkozatának is.

Szerencsére nem ezen múlt a magyar válogatott játékos Liverpoolba igazolása, ahogyan az sem, hogy a Bournemouth újfent megmutathatja, miképp kell gyorsan túljutni egy értékes játékos távozásán.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!