Arsenal: Wenger komolyan gondolja Barton leigazolását

Vágólapra másolva!
2011.06.30. 12:35
Angol lapértesülések szerint az Arsenal menedzsere, Arsene Wenger nem viccelt, amikor azt mondta, hogy Cesc Fabregas távozása esetén szívesen látná csapatában a Newcastle United középpályását, Joey Bartont.

Az angol futball fenegyereke, a 28 éves Joey Barton most éppen elégedetlen klubjával, a Newcastle-vel, mert új szerződésében csökkentenék bérét. Joey Barton most éppen elégedetlen klubjával, a Newcastle-vel, mert új szerződésében csökkentenék bérét.

Bartonon kívül a spanyol balhátvédet, Jose Enriquét is kiszemelte magának Arsene Wenger a „szarkák" közül, akár csak a kőkemény védekező középpályást, az elefántcsontparti Cheik Tiotét.

Az Arsenal francia középpályásnak, Samir Nasrinak ügynöke ugyanakkor kijelentette, hogy védence a Manchester Unitednél folytathatja 28 millió euró ellenében. Az ügy hátterében az állhat, hogy Nasri kontraktusa jövőre lejár, és az általa kért heti 111 ezer eurós fizetésre az Arsenal első körben nemet mondott.

 

Legfrissebb hírek

Az Arsenal védelme ismét remekelt, egy gól is elég volt az „ágyúsok” győzelméhez

Angol labdarúgás
2025.10.18. 20:46

Arteta szerint még hetekig eltarthat Ödegaard felépülése

Angol labdarúgás
2025.10.17. 18:21

Ödegaard megsérült, kihagyja a válogatott meccseket

Angol labdarúgás
2025.10.05. 20:00

Az Arsenal és a Manchester United is otthon tartotta a három pontot

Angol labdarúgás
2025.10.04. 17:59

Szoboszlai gólja után változtatta meg véleményét a PL esélyeseiről a szakértő

Angol labdarúgás
2025.10.02. 17:18

Az Opta „szuperszámítógépe” szerint már az Arsenal a Bajnokok Ligája legnagyobb favoritja

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 09:28

Haaland duplája sem volt elég a Citynek a Monaco ellen, hozta a kötelezőt otthon az Arsenal

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 22:59

Újabb hosszabbítás az Arsenalnál, Saliba is aláírt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.30. 11:43
Ezek is érdekelhetik